2011. november 1., kedd
Mostanában
Így esett, hogy az elmúlt hónapban kétszer is voltam színházban, kétszer meg koncerten, ami messze felülmúlja ez elmúlt három és fél év átlagát, így most nemhogy elégedett lennék, de ráéreztem a szabadság ízére, és mehetnékem van úntalan.
Aztán az is van, hogy a Jancsi egyik kis kollegínájának a szorgos és tettrekész anyukája belevágott egy szuper dologba, ami az, hogy egy terápiás központot hoz létre a budapesti belváros kellős közepében. A Borsóházat. Van ennek egy elődje, jártunk is ott párszor, de ez most mivel közelebb lesz, az ovi mellett akár a törzshelyünkké is válhat. Ezen felbuzdulva már voltam is ott port törölni, de a java még hátravan.
Ovi-ügyben a klasszikus forgatókönyv esett meg velünk, az elmúlt 3 hétben takonykór okán, 2 napot volt szerencséje Jánosnak ott tölteni, de amúgy eléggé szereti, és már nem hozza olyan erőteljesen az ovi kezdési trauma tüneteit se, mint eleinte, úgyismint, senki ne merészeljen letenni, mert ijedtemben összerezzenek és üvöltök, illetve ha bárki meg akar etetni, azt elküldöm a pokolba, fürdetni pedig meg se próbáljon senki, ha kedves az élete. Na ezek elmúltak, most János újra vígad és páros lábbal táncol, ezúttal a Kolompos együttes nótáira, melyek kitaszították a nyeregből Gryllus Vilmos Biciklizős lemezét, ami szerintem egy zseniális album egyébként. Szóval most torna van két hétig, de aztán megint ovi. Amivel nem csak a Jancsi elégedett, hanem én is, mert nagyon szeretjük az ott dolgozó mindenkit, és tetszik, ahogy figyelnek a gyerekekre, ahogy kommunikálnak a Jancsival, és komolyan vesznek mindent, amit mond, és kér, és nagyon jópofa gyógypedagógiai foglalkozások vannak, amiből én is tudok sok ötletet meríteni, és olyan türelmesen etetik kanállal, mint én még soha, és nagyon nagyon kedvesek még mindennek a tetejébe, szóval szeretem az ovit én is. És azért is szeretem, mert ilyenkor a Miskával mehetek a játszótérre, és bárhová ahová akarok, persze csak ha nem folyik neki is az orra rettentőn, de ha meg folyik akkor itthon hempergünk a párnákon.
A Miska egyébként megtanult két hangeffektet, ha meglát egy bármilyen állatot, pl. macskát, azt mondja vavavavavava, ha meg egy gépet, azt mondja brrrrrrrrr, és ha egy telefont, akkor a füléhez veszi és azt mondja hálló. És nem ő az egyetlen baba, akitől ezt látom, kb. minden baba tudja, hogy telefon a fülre, és "hálló", az eszem megáll, szegények ezt látják. De az hagyján, tud érintőképernyőn képet görgetni azokkal a kis egyéves ujjaival. Bezzeg bolhát kiszedni a társai bundájából vagy vizet hozni a kútról vagy libát legeltetni, azt nem tud, igazi xxi. századi homo technicus. Ja és jön a távirányítóval, hogy kapcsoljuk be neki a tévét, pedig mi egyáltalán nem akarjuk bekapcsolni, de olyan szépen kéri, hogy azt hiszem ezt már cseszhetjük. Bezzeg engem úgy neveltek, hogy napsütésben tévét nézni isten ellen való vétek, azóta se merem nappal bekapcsolni a tévét, este is csak félve, és hamar ki is kapcsolom. Hogy fogom ezt a szép hagyományt továbbörökíteni így?
Hát ilyen problémáink vannak mostanában. Ha vége a tornának, lehet belevágunk egy Mikulásos-Karácsonyos tematikájú őrültetbe, évtizedek óta szeretnék ádventi koszorút fonni, de lehet, megkérem inkább a Miskát, hogy töltsön le egyet a netről.
2011. október 13., csütörtök
1
A Mihály olyan nagyfiú lett, nem csak úgy papíron, hanem a valóságban is. Már képes egyedül játszani, kivéve, ha be van kerítve, akkor áll és nyavalyog. Olyanokat játszik amúgy például, hogy apró kis gémkapcsokat csömöszöl be kémcsövekbe, gesztenyéket pakol kis cseberből kis vedrecskébe, meredek emelkedőkön megközelíti a csúszdát és 120-szal lecsúszik hason, bekapcsolja a tévét, labdát hajigál és közben néha odabújik a Jancsihoz, illetve más szeretteihez (a Jancsi ezt egyátalán nem szereti, csak akkor hajlandó elmosolyodni, ha már nem nyomja hozzá az arcát a Miska, én meg külön felhívom rá a figyelmét, hogy ez maga a testvéri szeretet volt). Minden érdekli, kivéve a direkt játékok, főleg ha szőrösek, a két lábon járás, a zene a mondókák és a mesekönyvek. Ő inkább felfedező beállítottságú kisfiú, aki maga találja ki hogy mivel akar foglalkozni, és ha talál valami érdekeset hangosan és tudományosan búg miközben kitanulmányozza. Nagyon nagyon cuki. És egy éves. És átalussza az éjszakát, jó, hogy neki az reggel 6ig tart, de volt ez ennél sokkal de sokkal rémesebb is. És végre újra sokat eszik, biztos megijedt, hogy túl kicsinek mérik majd az egyéves kontrollon, és vért vesznek tőle.
Írok majd még János kalandjairól is, de most megyek és tortát sütök. Éljen soká a Mihály!
2011. szeptember 18., vasárnap
Zeneművészeti kvízkérdéseim
2011. szeptember 15., csütörtök
Azért pár dolog
Ami miatt sokáig azt gondoltam, hogy sose fogom oviba adni a Jancsit az például az, hogy ott van szabadfoglalkozás, amikor nem történik hivatalosan semmi, a gyerkekek maguk játszanak, ha tudnak. Ha tudnak. És hát eljött az a pillanat, hogy vége lett a szuper csoportos foglakozásnak, és közös reggelizésnek, jöhetett a vidám szabadfoglalkozás... persze ilyenkor azért játszanak velük, meg mindenkit innen oda rakosgatnak, hogy legyen némi kihívás ebben az időben is, de hát nem az az igazi aktív elfoglaltság ez, amit szeretnek a bonyolult gyerekek bonyolult anyukái. Na ekkor ott álltam és néztem, hogy akkor most mi van, a Jancsi vajon mit fog majd csinálni ilyenkor ha nem én leszek vele, blablabla satöbbi, egyik lábamról a másikra álltam, aztán gondoltam tornázom vele kicsit vagy valami, ettől elhányta magát, én meg egyre szarabbul éreztem magam. Aztán ezen elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy itthon is simán van, hogy akár egy-másfél órát nem csinálok vele semmi hasznosat, csak fekszik/ül, és figyeli, hogy mi van vagy táncol a kedvenc lemezére vagy zongorázgat, vagy hallgatja, hogy énekelek neki, de ilyenkor nem érzem magam bénán, mert van más dolgom, mosogatok, vagy a Miskával sertepertélek például. A Jancsi viszont tök jól érzi magát, semmi baja a szabadfoglalkozással, és nekem sincs. Ilyenkor. Tehát az oviban se kell, hogy legyen, csak attól éreztem magam bénán, hogy késztetést éreztem arra, hogy csináljak vele valamit, miközben tudtam, hogy most azt kéne tesztelnem, hogy ő mit fog csinálni, ha én nem leszek ott.
Ott egy csomó gyerek, már az érdekes neki, ha valaki mellette van, és lehet vele barátkozni, vagy ha van zene, akkor gond már nem lehet. Éppen ezért ment oviba, hogy gyerekek között legyen.
Aztán a másik dolog, hogy a csoportos foglalkozások alatt végig az ujját rágcsálja, és nagyon nehezen hajandó bármi mást csinálni. Ezt szerintem azért teszi, mert túl sok az inger, pláne a hang, ígyhát védekezik. Jobb, mint ha sírna-rína, de nyilván nem az a cél, hogy pusztán túléljen. Ezen is aggódhatnék, de éppen ezért ment oviba, hogy kinyíljon például olyan helyzetekben is, ahol nem ő a főszereplő, ahol nem otthon van, és ahol nem valamelyik rajongó rokona a másik fél. És éppen azért is ment oviba, hogy ilyen helyzetekben is merjen figyelni és reagálni, amit amúgy tök jól tud, mégis sokszor iyenkor előadja hogy ő egy nagyon fogyatékos kisfiú, sőt egy zsák krumpli csak, kár neki bármit is mutogatni. És persze van, hogy ezt azért csinálja, mert unja, ami történik, de most tuti, hogy nem, mert, ami történik az tényleg izgalmas. Szóval remélem, hogy idővel abbahagyja az ujjrágcslást, és kiabálni fog a bohócnak, hogy hozzá menjen oda énekelni.
Aztán aggódtam még azon is, hogy nincs elég torna, ez sajnos így is van, de ezt az aggodalmamat meg abszolút elfogadták és megértették, és az lett a megoldás, hogy nem heti négy, hanem három fél napot jár. A maradék időben majd rengeteget tornázunk. Ez is pipa.
És bónuszként egyszercsak nem hasonlítgatok többé, hogy ki mit tud. Már eléggé vártam, hogy ez bekövetkezzen, mert nagyon utáltam magam ezért. Ezek a gyerekek mind egyéniségek, hősök és édes pofák, ki ebben jobb, ki abban, a Jancsi teljesen a helyén van köztük.
Mesélnék én az oviról, csakhogy...
Részletezem:
A shunt az egy szörnyű dolog, mert azzal bármikor baj lehet. Szerencsére, van az a jó tulajdonságunk, hogy nem aggódunk potyára, mert akkor túl nehéz lenne az életünk.
Viszont, ha nem működik, vagy bármi jel arra utal, hogy valami nem stimmel, mindenki lábremegést, gyomorgörcsöt és idegösszeomlást kap a családban. Éppen ezért, így előfrodult olyan is, hogy sokkal később vettük észre hogy baj van a shunttel, mint ahogy kellett volna, mert azt akartuk, hogy ne legyen vele baj.
Most az történt, hogy nem volt jól a Jancsi, én okulva korábbi hibáimból, hajlandó voltam hamar észrevenni, hogy a shunt miatt, és berohantam vele az idegsebészetre, ahol állítottak a szelepen én meg megtanultam shuntöt pumpálni. Pumpáltam is hősisesen, bár többször magam is sirdogálva, mert a Jancsi közben szemmel láthatóan csillagokat látott, annyira fájt neki... aztán ettől jobban lett némileg. Végül Oli is hazajött az üzleti útjáról, megpumpálta ő is (mindig attól rettegtem, hogy egyszer majd nekem kell shunt ügyben eljárnom, mert ő távol lesz, és lám, megtörtént, és én menedzseltem az ügyet, ígyhát ez a félszem is megszűnhet, pipa) , majd megint állítottak rajta az idegsebészeten, azóta sokkal jobban van, de még mindig nem tökéletes teljesen, úgyhogy most várunk, és pumpálunk, mert feltehetőleg valami részleges dugulás van. Ilyenkor nem értem, hogy ebben a mai modern világban, miért nem küldhetünk be egy nanocsőgörényt, aki kitisztítja a a shunt szárat. Szóval emiatt itthon dekkolunk ovi helyett, és kíméljük a Jancsit, ami tök unalmas. Ma már azért egész jól lehetett vele játszani, de tornázni még nem mertünk, remélem hétfőn mehetünk az oviba ismét. Aki tud transzcendens eszközökkel dugulást elhárítani, az kérem szépen, intézkedjék! Egy kis kő még van a szívünkön, amíg ez meg nem oldódik.
2011. szeptember 4., vasárnap
Hej Óvoda Óvoda!
Aztán valahogy becsípődött nekem, amit valaki mondott, hogy a Jancsinak kell egy kis elszakadás és önállóság, mert hátha a minden kívánságot leső, abajgatós hozzáállásunk elkényelmesíti, és olyan jól elvan ő ebben a nagy szeretetbuborékban, hogy nem óhajt kimászni belőle. Aztán közben a Miska is felcseperedett, és vagy a világot járja úgy, hogy a nyomában kell járni , hogy ne essen le a lépcsőn, és ne egye meg a cipőket, vagy lefoglalja mindkét kezem, mert kétségbeesetten csimpaszkodik rajtam a gyötrő szeparációs szorongás miatt. Szóval így már az sem áll, hogy majd nálam senki nem foglalkozik többet a Jancsival, mert nem lehet csak vele foglalkozni, még ha általában akad is juhász a Mihály mellé, én nem akarom őt folyton lepattintani, hisz ő is a kisfiam. Ez már két érv az ovi mellett, de a legdöntőbb érv, hogy a Jancsi, aki régen utálta a gyerekeket, mert hangosak és szertelnek, és kifejezetten vonakodva járt el hazulról, - szerintem a Miskának köszönhetően - hirtelen nagyon nagy érdeklődést kezdett el mutatni mind a gyerekek, mind a nagyvilág iránt. Az elmúlt időben sokkal többet jöttünk -mentünk vele, megismerte a világ dolgait, találkozott sok emberrel, nem volt már annyira burokban, és kiderüt, hogy ez nagyonis kedvére való. Úgyhogy bejelentkeztünk az oviba, de én igazából még mindig nem voltam igazán meggyőzve, aztán nyáron voltunk egy pár napot az oviban napközis táborban, ami iránt a Jancsi akkora lelkesedést és érdeklődést mutatott, hogy ezen a ponton elkezdtem elhinni, hogy ez neki jó lesz.
És most ott tartunk, hogy voltunk már két napot óvodában, magam is teljes állású óvodásként egyelőre, sőt még Oli is elég sokat ott volt. E héttől fogva fognak apránként kiküldeni a folyosóra, majd szépen feltenni a hetes buszra. Hajaj hajahaj.... de amúgy azt látom, hogy menni fog. Jánosnak kifejezetten tetszik az egész, ez tudom, hogy még hullámozhat, de az már valami, ha hullámhegy van rögtön az elején. Érdekli, hogy mi történik, örül a gyerekeknek, szívesen megy oda. Reggel 7-kor már vígan táncol az ágyban, ő, aki nyáron olykor hajlamos volt fél 11-ig is aludni. És akkor én azt mondom neki, hogy helló óvodás, megyünk az óvodába, ő meg majd kiesik a kezemből, úgy örül, és mellé büszkén tekinget körbe, hogy mindenki hallotta-e a szobában, hogy ő már óvodás. Az oviban leginkább a többi gyerek érdekli, és máris azt tapasztaltam, hogy ő, aki - most elárulok egy eddig fel nem fedett részletet - csövön eszik, mert utál és nem hajlandó enni, (így aztán már nem is igen tud, persze tréningezünk ezügyben meg van haladás, de toporgás is) szóval, ő sokkal fegyelmezettebben tűri az etetést, jobban igyekszik, és ügyesebb is, mert a többi gyerek is mind ott ül körben, és KANÁLLAL eszik. És van csoportos foglalkozás, ahol kopog, hogy igen ő még szeretne a gurulós székkel körbeszáguldozni a teremben, és lemászik a párnáról hogy odajusson a Liza nevű kislányhoz. Mi pedig pont az ilyesmik miatt bízunk abban, hogy mégha nem is történik intenzív csak vele foglalkozás a délelőtt összes órájában, nagy fejlődést eredményezhet az, hogy közösségben van, és az is, hogy érvényesítenie kell az akaratát, ha valamit szeretne. amúgy meg foglalkoznak velük egy órát csoportosan és az ott töltött 3-4 napból 3 napon egyéni foglkozása is lesz, két torna, egy gyógypedagógia, plusz tanulnak vele enni napi kétszer. Én ebben várom a legnagyobb segítséget tőlük, hátha nekik menni fog az, ami nekem már nemigen látom, hogy hogy sikerülne.
Az ovi amúgy nagyon hangulatos és színes és ingergazdag, és az óvónénik és az óvóbácsi is épp olyan emberek, akikre szívesen bízzuk a Jancsit, mert jókedvűek, lelkesek, szemmel láthatóan imádják a gyerekeket és szeretik a munkájukat, és tudják is, hogy mit miért és hogyan. Amúgy a Budapesti Korai Fejlesztő ovijáról van szó, ez nem titok, nem is nagyon akad más ilyen ovi, szerencsések vagyunk, hogy jutott nekünk hely. Van is erről egy cikk emitt.
Nem fog a Jancsi minden nap járni, és nem is egész nap, csak ebéd utánig, ami jó lesz arra, hogy addig a Miskával legyek kettesben, és érezhesse kicsit legfontosabbnak magát ő is, továbbá világot is láthasson, jöhessen mehessen érdekes helyeken. A Jancsinak pedig ott lesz az egész délután, hogy tornázzunk és okosodjunk, remélhetőleg sokkal hatékonyabban, mint amikor minden percben azt érzem, hogy ketté kell osztódnom a fiaim közt.
Egy szó mint száz, nagy bizodalmunk van az oviban. Van egy olyan sejtésem, hogy a Jancsi ugyan nem fog kiakadni, de kicsit be fog gubózni, vagy legalábbis várakozó álláspontra helyezkedik majd egy időre, de szerintem sima gyerekek körében is akad olyan, aki egy darabig az egyik sarokban ül és törött dinoszaurusszal játszik, míg az anyukája érte nem megy, aztán egyszercsak már ő az ovi fenegyereke. Szóval egyelőre magam is kíváncsian várom hogy mi lesz, még sose láttam a Jancsit olyankor, amikor nem voltam vele...
2011. augusztus 30., kedd
Óvoda
Hülye barom kullancsok!
Az idei nyár sztárjai
Az összesítés: Fővárosi Állat- és Növénykerti valamint Budakeszi Vadasparki valamint balatoni puszta plázai látogatásaink során megsimogattunk: egy kecskenyájat, egy lámát, 3 tevét, két terhes (várandós) szamarat, és egyéb nem terhes szamarakat, tevéket, egy mufloncsordát, egy őzet, egy császármetszett tehenet és a borját, egy icipici birkanyájat, lovakat, és egy szarvast, valamint talán egy zebrát is egy kicsit , de ebben nem vagyok biztos. Kivétel nélkül szimpatikusak voltak, és jó volt velük találkozni. Ők ezt biztos nem így gondolják, de az most mindegy, majd azt megírják a saját blogjukban.
János igazán lelkes állatsimogató, majd kiugrott a bőréből ahányszor egy állat elé járultunk, hogy megtapogassuk, a Miska félénkebb volt, ő viszont a kutyák nagy barátja, bár a kutyák szerint, szerintem, inkább fárasztó kis rémalak. Pedig tök cuki, mindig sikít, ha meglátja valamelyik családi pulit, és üldözőbe veszi, azok meg flegmán odébbállnak, míg ő kis csattogó tenyereivel igyekszik utánuk.
Amúgy az egész állatosdiban, mint ahogy semmi másban sem a nyáron, meg úgy egyébként általában semmiben, nem volt semmi koncepció. Pedig szerettem volna képeket mutogatni és lexikális tudást átadni, hangokat hallgatni, majd ezt követően nagy háttértudással felvértezve elmenni az állatkertbe, de az egészből csak az lett, hogy odamentünk, és megkerestük a legjobban látható (halak) és a legjobban tapintható (kecskék) állatokat, és már ezzel tök boldogok voltunk. Hiába igyekszem, nem vagyok egy felkészült pedagógus típus, inkább rögtönzök és szórakoztatok. Pedig ezért csináltam a blogot, hogy majd így az leszek, de sokat okultam a nyáron, nem leszek az, viszont ha olykor mégis próbálkozom, abban majd segítsetek.
Na de hogy ez miért nem baj? Azért, mert a gyerekek ezt így élvezték , ahogy volt. Néha felolvastam egy-egy feliratot, hogy az örvösmedve akár 60-80 kilogramm súlyúra is megnő, és kicsinyeit a mellényzsebében hordja, de úgy vettem észre, hogy a Jancsi százszor jobban élvezte, hogyha elmeséltem neki, hogy az orángutáncsalád tagjai mit csinálnak épp, és hogy a medve épp most mászott fel a fára, hogy leveleket dobáljon le, a Miska pedig inkább az emberek iránt érdeklődött amúgyis.
Viszont, ha még egyáltalán bárki is olvas ezután a hosszú, eléggé el nem ítélhető, pauza után, az igazán adhatna tippeket, hogy az állatkertben a fentebb felsoroltakon és a szarv-páncél- és tüsketapogatón kívül, ami az Afrika házban van, milyen tapogatni való van még, illetve melyik állat jól látható még ( vagyis elég közel van, elég élénk a színe, nem túl nagy és nem túl kicsi).
És hogy hova menjünk még állatokat nézni? A Tropikárium az jó hely?
Fejfeljancsi
Most például arról, hogy a fejfeljancsi tényleg fejfel lett, nagyon nagyon sokat erősödött a nyáron a János, egyenesen megtáltosodott. Ennek feltehetőleg köze van ahhoz, hogy leépítettem a szerintem eddig is feleslegesen szedett epilepszia gyógyszerét. Most ennek köszönhetően sokkal virgoncabb és figyelmesebb, és erősebb. Olyanokat csinál, hogy ül az ölemben ül szálfa egyenesen, és biciklizik a lábaival, tiszta spinning, csak pedálozik, pedálozik, ugrál és hozzá üdvözült képpel vigyorog. Aztán még azt is csinálja, hogy nagyon nagyon kevés segítséggel térdel, támaszkodik a karjain, és tartja a fejét miközben büszkén mosolyog, sőt, ma még határozottan ki is nyomta magát saját erejéből, nem csak én raktam bele egy pózba, amit megtartott (ami egyébként szintén nagy dolog, ha sikerül, és amúgy egyre többször egyre tovább sikerül). Aztán még azt is csinálja, hogy a lejtőjén szédületes sebességgel lekúszik, igaz a fejét ilyenkor nem emeli, de a lábai fürgék, mint a gyíké, és sokszor még a jutalom pihenő feladatot sem kéri, hanem megint le akar jönni. Élvezi a száguldást. Persze közben sír, de szerintem azért, hogy legyen elég levegője, mert amint leér, és ölbekapom, abbahagyja, és büszke, üdvözült képpel vigyorog, és várja, hogy feldobjam a levegőbe, amitől viszont én leszek hamarosan gerinc sérült, de nem baj, majd tornáztat a Jancsi.
Okosabb is lett, mindenféle dolgokra emlékszik, tudja a színeket, az állatokat, tudja, hogy hol jártunk, és mit láttunk, tudja a dalszövegeket is, ez abból derül ki, hogy ha egy dalban elhangzik a csók per puszi kifejezés, elkezd cuppogni, épp egy hajszállal a kimondott szó előtt, de ha dúdoljuk csak, akkor is éppen akkor cuppog, amikor kell. Tudja, na, ha ezt tudja, akkor a többit is, csak arra nincs még szava. És állítólag lát egy csomó mindent, például azt állította, hogy látta a medvét és a muflont, és a sast, pedig ezek tök terepszínű, messze elhelyezkedő élőlények voltak, szóval nem tudom, hogy ugyanazt értjük-e a látni kifejezés alatt, vagyishát remélem, hogy ugyanazt értjük, és ő igazat beszél. De ezt most nagyon nehezemre esik még elhinni, de valamit azért biztos lát, hogy ott jön-megy valami, ha nem is egy színtiszta muflon. Azért elég szívesen belebújnék a bőrébe egy napra, hogy tudjam, hogy milyen Neki lenni, és milyen a világot látni, hallani, ha az ember Jancsi. Vannak ilyen filmek, amiben valami megbolydult talizmán kicseréli két ember testét épp annyi időre, ami mindkettejüknek pont nagyon tanulságos, na ilyet szeretnék én. Van valakinek?
2011. július 24., vasárnap
A Mihálykáról
Ez egy tipikus Miska pozíció, épp elillan.
Kilenc hónapos, amennyit odabenn volt, annyit volt már idekinn is, és szerintem nagyon hasonló maradt a jelleme a magzati jelleméhez, de ezt sajnos nem tudom szavakba foglalni, csak úgy érzem. Meg most épp rajta van a kilenchónapos anyámasszony katonája korszak, és átmenetileg nem olyan vagány, de azért az, csak kicsit nyafkább, mint megszoktuk. Különben jön és megy, minden alá benéz, mindent kitanulmányoz, álldogáll, és különféle jóga ászanákba helyezkedik, barátságos az emberekkel, jóindulatúan mosolyog, közben néha szégyellősen elbújik a hátam mögé, és onnan kukkantgat bájosan. Úgy eszik, mint egy könyvvel a hóna alatt trenírozott ifjú báró, de csak annyira válogatós, mint, aki egész nap aratott de egy vereshagyma volt csak az ebédje. Ha meglát azonnal rámmászik, és beleberreg a hasamba, amit szülők szoktak csinálni a gyerekekkel, csak nálunk ez fordítva is van, és még nyafog egy kicsit, hogy hadd másszon már vissza a biztonságos anyaméhembe, vagy valami ilyesmi, aztán talál valami izgalmasat, és fejest ugrik a föld felé, hogy megszerezze azt a valamit, ami általában egy papucs vagy egy telefon, de sohasem játék. És nem szeret idegenek kezében lenni, de az édesapját, bácsikáit, és a nagyszüleit hasonló rajongással övezi, mint engem. A Jancsira iszonyat féltékeny, ami azért különösen nem előnyös, mert ha a Jancsi kesereg valamin, amit azért szokott párszor, és én megpróbálom megvigasztalni, olyankor megjelenik a Mihály a lábamba kapaszkodik és nyafog, ami azért jó, mert nem tudok megmoccanni, mert akkor felrúgom, ígyhát a Jancsit nem tudom letenni, és ilyenkor állunk hárman, ők sírnak, én meg vagy csatlakozom a kesergéshez vagy nagyon röhögök rajtuk, aztán általában valaki megment. És már nem alszik annyira borzasztóan, és hat és fél hét között kel, ami szar, de messze nem annyira, mint amikor fél ötkor tette ugyanezt. És különben is ilyenkor engesztelésül aranyosan összenyálazza az arcomat, úgy örül nekem, én meg neki. Szereti simogatni a kutyát, de a kutya nem szereti, ha simogatja, inkább elódalog, ha meglátja, Mihály pedig boldogan sikongat utána, de utól ritkán éri. Továbbra is minden vacakot a szájába töm, jobb ha fel sem sorolom miket, mert vannak köztük elég gusztustalanok. Azt nem tudom, hogy erről mikor fog már végre leszokni, mert emiatt kell fokozottan a nyomában járni, ami elég nagy kihívás. Amúgy meg kis nyüzüge, pedig eszik, csak letornázza. Mit mondjak még? Hát hogy iszonyú cuki, tényleg, nem azért mert a mienk, hanem mert hivatalosan az.
2011. július 23., szombat
"Ő beteg?"
Aztán a Jancsi, aki kizárólag besötétített csendes ágyakban képes elaludni délután, aludt két órát egy fa alatt a strandon, majd több ízben megfürdött a magyar tengerben. A Miska pedig evett homokot, és ivott Balaton vizet, amibe előtte belepisilt. Mindenki sok nyári élménnyel lett gazdagabb.
2011. június 29., szerda
Mesélünk
Egyelőre a Sün, akit meg lehet simogatni és az Esztertől és Benedektől kapott Ezüsthegedű című mesekönyv meséit olvassuk. A két kedvencem, így aztán, hogy, hogy nem, a Jancsié is, az, amikor az állatok kezdetben csupaszok, és a mesebeli kis szűcs varr nekik bundát, de a sünnek, csak a tűpárna jut, ami miatt kiröhögik a többiek, de végül minden jóra fordul, mert elrettenti a tüskéivel a rókát. Ezt úgy szoktuk mesélni, hogy különféle szőrös meg bolyhos meg drótszőrös plüssállatokat és prémeket tapogatunk, közben megmutatom az összes állatszereplőt képen, és végül a szúrós hajcsavaróból készült sünt fogdossuk, de mivel szúr jajgatunk, végül pedig János, meghempereg a pokrócon, mint sün a vadkörtékben, és hozzá vigyorog.
A másik legjobb a gombakalapos mese, amiben az engedetlen kalaposinas rosszul osztja szét a gombakalapokat és a legszebb kalapokat a tülkedő, nyomulós, agresszív mérgesgombáknak adja, és a csendes jó gombáknak csak béna barna meg fehér kalap jut. Hát ehhez tegnap végre megfestettük a Jancsival a kalapokat, amit nagyon élvezett, és az mind hagyján, de az összes színt kérésre kiválasztotta a festékek közül, minden színt tudott. Mindet tudta, látta, és megmutatta! Olyan ügyes! Olyan okos!
És még van egy kedvenc meséje, melyben a tigris és az elefánt dalt írnak, és akkor ezt el szoktuk szintetizátorozni, mert szerencsére a mesében le van szolmizálva a dal, miszerint is do-re-mi-do-re-mi-do-re-mi-fá-szó-do-re-mi-do-re-mi-szo-fá-mi-re-dó. Most biztos néhányan a szívükhöz kaptak és felismerték a mesét a Sün, akit meg lehet simogatniból, de biztos másoknak meg fogalma sincs, mit beszélek. Lényeg, hogy ezt a mesét el lehet zenélni és énekelni, és ez meg emiatt menő. Ja és még egy van, amiben csillog a háztető, mert lehet, hogy egy darabka hold esett rá, és ehhez van gyönyörű csillogó tetejű házikónk, hála Csillának. Egyelőre ezek a mesék dívnak nálunk, de szép sorban jön a többi is. Úgyhogy most egy csomó mindent megtanultunk, hogy az állatoknak bundája van, hogy ne fázzanak, hogy vannak mérges és ehető gombák, színes kalapokban, hogy a daloknak van zeneszerzője és szövegírója és meseolvasás közben kézhasználatot is tanulunk és látást is fejlesztünk, úgyhogy ezzel most nagyon elégedettek vagyunk mindahányan. Most csak az a baj, hogy megfázott a Jancsi, és mivel nincs már kanülje, így a bedugult orr probléma életében először komoly gondot okoz neki. Mi meg utáljuk, hogy baja van, mert a Jancsinak csak ne legyen soha semmi baja. De amúgy jó a kedve, de akkor is, hogy képzeli a világegyetem, hogy náthát küld rá?
A Miska viszont teljesen jól van, az a hobbija, hogy áll. Fel tud mászni a domboldalunkon, érti, hogy nem szabad a konnektorba nyúlni, és falevelet enni, de azért mindig újra és újra megpróbálja, hátha azóta már lehet, és, ha kijut az utcára, minden járókelőt az ujja köré csavar a bájos kis küllemével. Az a kis Bohumil!
2011. június 21., kedd
Ecset, festék, szög, kalapács...
Előszöris, mint rendezvényszervező, elkövettem azt a hibát, hogy egy hosszú hétvégét szemeltem ki időpontnak. (Gőzöm se volt, én nem dolgozom, én a hasamat süttetem egész nap, nem vagyok tisztában azzal se, hogy mikor van szombat.) Emiatt a nyaralni vágyó barátaink és ismerőseink nem tehették tiszteletüket, de szerencsére sokan inkább barkácsolni vágytak, és végül nem volt ilyen ciki helyzet, hogy senki nem jött el a zsúrunkba meg ilyesmi rémálomszerű jelentek. Szép számmal, (de nem túl sokan, hogy aztán senkinek ne jusson olló meg borsóleves) megjelentek az aranyos emberek, és kenték a papírmasét, csavarozták a csavarokat, vágták a papírokat, gyúrták a gyurmát, sütötték a palacsintákat. Nagyon fonóbéli hangulat volt, épp csak nem énekeltünk. Elkészült egy jópár dolog, próbálom felsorolni hiánytalanul: icipici koripálya, icipici korcsolyázóval, kisasztal, gomba kalapok, focikapu, hóember, állatos képek, teknősbéka, bogárka, híd, házikó, kígyó, azt hiszem, ennyi, jaj remélem, nem hagytam ki senki művét! Ezekkel már egy csomó mesét el tudunk mesélni.
Máskor majd kicsit jobban ki kell találni, hogy mit miből lehet megcsinálni, mert az alapanygok végtelen tárháza sem alkamas mindenre, és érdemes sok konkrét feladattal előállni amelett, hogy alkotói szabadkezet biztosítunk, ha valaki magától is tudja hogy csináljon abroszból hóembert.
És ami a legjobb, hogy a Jancsi nagyon élvezte, hogy vendégek érkeztek, és neki készítenek ajándékot, Mihály is imádta, hogy smúzolhat mindenkivel, ezt mi is imádtuk, meg, hogy jöttek a barátaink, és a régenlátott barátaink, és a rokonaink, és újak is jöttek, és sürgés forgás volt és jóidő és együtt krampácsoltunk nagy idillben. Szóval minden szempontból megérte az egész, lesz máskor is, jöjjetek majd megint! Köszönjük szépen!
Alkotómunka:
Klub élet:
Végeredmény:
Igazából többen voltunk, mint négyen, de nem kérdeztem végig, hogy ki nem bánja, ha felteszem az interetre, de ha valaki nagyon szeretne az interneten lenni, szóljon, és közzéteszem, ahogy fest/vág/kapalácsol.
2011. június 16., csütörtök
I. Kanülnélküli János
A kanüleltávolítás egy nap intenzívosztályon töltött megfigyeléssel telt, azért csak egy , mert a Jancsi nemhogy jól viselte a kanülnélküli légzést, de még szárnyra is kapott, és egyész nap hangosan nevetgélt, viháncolt és bokázott az ágyban, boldogan sóhajtozva (hangosan!).
És mellesleg milyen jó már az is, hogy a kezdetekben hordozható intenzív osztályként funkcionáló utitáskánkból újabb különös orvosi eszközöket vághatunk ki a fenébe. Köszönjük a ránkgondolást!
És most az illusztráció:
Előtte:
Utána:
Éljen! Éljen! Éljen!
2011. június 13., hétfő
A barkácsbeszámoló késik...
Elöljáróban pedig elárulom, hogy a barkácszsúr nagyon jó volt, készültek szebbnél szebb dolgok és palacsinta. És hogy mindenkinek nagyon köszönjük, aki eljött. Majd jövünk....
2011. június 9., csütörtök
Reklama Reklám
2011. június 4., szombat
Barkácsfesztivál
Úgyhogy! : Azt találtuk ki, hogy barkácsfesztivált rendezünk. Itt a kertben. júni 11. szombat délelőttől júni 12. vasárnap estig, ki mikor jön akkor jön. A Barkácsfesztivál célkitűzése az általunk felhalmozot alapanyagokból minél kitűnőbb szemléltető- és egyéb eszközök készítése a Jancsinak/ minél srtapabíróbb játékok készítése a Mihálynak. Illetve a magunk jólérzése, haverkodás, pogácsa rágicsálás. Szóval, aki szeretne, az jöhet sürögni: lesz férfias szög, kalapács, deszka szekció, lesz tű cérna rongy és sólisztgyurma szekció , Cellux féle szemétből aranyat részleg, és lesz kartondoboz-papírfecni-festék-ecset-ragasztó különítmény. Meg ami még addig eszünkbe jut. Lehet jönni gyerektelenül komoly alkotómunkát végezni veszélyes fűrészekkel, de aki gyerekestül érkezik, annak a biztonságos sólisztgyurma és a festék-ecset szakkör nyújt majd alkotási lehetőséget.
Az alábbi dolgokat kell majd például elkészíteni: mindenféle állatok és egyebek képei kártyán, patakok, hegyek-völgyek, hidak makettjei, kis asztal, rezgőlap, világító izék, bizonyos állatfigurák, színes építőkockák, kishajó dióból, sok méretű gomba, fa, vízirózsa, picike kis rokka, talicska, kerekeskút, vizimalom, hóember, meg még addig még kigondoljuk miminden. Illetve, aki úgy érzi, hogy neki magának is nagy szüksége van szemléltető eszközökre, az is jöjjön bátran (kedves bicebóca kollégák). Akit érdekel a dolog, írjon a fejfeljancsikukacgmailpontcomra, és akkor elárulom hol lakunk. Aki tudja a számom, fel is hívhat, aki azt is tudja, hol lakunk, az csak jöjjön, csak jöjjön!
Mondjuk mind szombaton, mind vasárnap legyen a kezdés 11 óra, a befejezés pedig 7. Szóval ebben az időintervallumban tárva lesz a kapunk. Rablók és egyéb gonosztevők ne jöjjenek, mindenki mást szeretettel várunk. A Jancsi 2 és 4 között általában alszik, a Miska meg ugye nem szokott aludni soha, úgyhogy aki találkozni akar Jánossal, az ne ebben a 2 órában érkezzen. Mi van még? ... nem tudom... szerintem jó lesz, kíváncsi leszek!
2011. május 30., hétfő
Hajnalok hajnala
Mese habbal
Eddig, ha egy mese nem rímelt, akkor a Jancsi éreklődése 40 másodperc után lelankadt, ezzel szemben mindenre, ami rímel korátlan ideig képes figyelni. Na de most már figyel a sima mesékre is. És az még hagyján, hogy figyel, de töviről hegyire érti őket. Szövegértési tesztnek vetettem alá, mert kíváncsi voltam. Kérdeztem először, hogy értete-e, mondta igen. A teszt értelemszerűen feleletválasztós volt, és Ján hibátlanul, kiválóan megfelelt. Ráadásul csomószor nehezítésképp két rossz választ adtam meg és a szokásos "vagy valami más" opciót. És nem hagyta magát, mondta, hogy más, majd kiválasztotta a helyes választ, amikor végre azt is megadtam. Becsszó! A Kisvakond a városban-t és a Mosó Masa mosodáját olvastuk neki, és tényleg egy két kivétellel mindenre jól felelt, például, hogy az öreg rövidlátó hangya a kesztyű kisujjában lakott, és, hogy a kisvakond erdejét nem felgyújtották, hanem kivágták, meg még négymillió ehhez hasonó kérdésre válaszolt jól. És élvezi, és kéri, hogy ezt játsszuk. Annyira cuki! Mi meg ámulunk és bámulunk, szerintem ez elég ugrásszerű fejlődés most nála, ez a beszédértésbeli. Mondjuk ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy ő eddig is tudta, csak mi nem vettük észre, mert feltételezni sem mertük, vagy tényleg mostanra okosodott meg ennyire. Valahol a kettő közt lehet az igazság, asszem.
Na, szóval ezen felbuzdulva, arra gondoltunk, hogy ezt a témásdit mesékkel fogjuk ezentúl játszani. Lesz egyszerre több mese is, amit nap, mint nap olvasunk, és mindegyikhez csinálunk szemléltetőeszközöket. Jól látható képeket a szereplőkről és a főbb tárgyakról, hangokat, tapintani valókat, igazi tárgyakat, ha tudunk. A főbb cselekvéseket pedig véghezvisszük... meg, ami még eszünkbe jut. Mert az egy dolog, hogy érti hogy egy hangya nevű izé, egy kesztyű nevű izében lakott, de azért nyilván jobb, ha tudja, hogy hogy képzelje el ezeket. És akkor ez még az egyik legegyszerűbb elképzelni való, mert hangyát bármikor fogunk a kertben/szobában és bemutatjuk neki, hogy mászik a kezén és kesztyűt is kerítünk a sapkák mellől, nem gond. De érzem, hogy lesznek ennél nagyobb kihívást állító szemléltetni valók is.
Bele is vetettük magunkat a mesekönyv választásba, és elsőre a Vidám mesék tűnik a legjobbnak, mert abban aranyos kis állatkák kalandjairól esik szó, elég jól szemléltethető, és sok izgalmas dolog esik meg benne, szóval Vidám mesék. Úgyhogy most szemléltető eszközöket gyártunk.
Rövidesen megtudhatjátok, hogy ebben hogyan segíthettek nekünk, kedves emberek, akik szeretnétek. De amíg ezt titokban tartjuk, addig is álljatok elő, légyszi jobbnál jobb meseötletekkel. Következő jelöltünk amúgy a Sün, akit meg lehetett simogatni. A szovjet irodalom a gyengénk. De például nagy szükségünk lenne még verses mesékre, mert azért a verses mesék mégiscsak sokkal jobbak a Jancsi szerint.
Na, itt a vége fuss el véle, egyelőre...
2011. május 24., kedd
A Két koszos és napszagú kisfiúról
Először is, a Miska 7 hónapos és egy csomó mindent tud. Olyanokat, hogy csak ámulunk. Kúszik meg mászik, meg felül, meg mindenre felkapaszkodik és feláll, és egész nap mást se csinál, mint intézkedik, és sportol, és érdeklődik. És mindent megeszik, nem finnyáskodik, és evés közben azt kiabálja, hogy NYAMMM, meg ha enni akar, akkor is azt kiabálja, hogy NYAMMM. És mindenkire mosolyog és olyan szép, mint Terence Hill, Robert Redford vagy akár Paul Newman, szőke a haja, cserzett a bőre és olyan kontaktlencsekék a szeme.
Több olyan kép nem fog szerintem készülni, amin egymás mellett fekszenek a Jancsival, mert a Miska annál sokkal izgágábbá változott, minthogy pózoljon meg egyhelyben feküdjön csak úgy. Mostmár inkább rámászik a Jancsira, leveszi a zokniját, kitépi a haját és a fülébe üvölt. Az első hármat elég jól tolerálja a Jáni, csak hát az üvöltést, azt egyáltalán nem. Elég cuki, ahogy kelletlen arccal próbálja kiszabadítani a kezét az öccse szájából, meg az öccse is elég cuki, ahogy próbálja lerágni a bátyja karját. Két koszostérdű, koszos képű gyerek anyukája lettem! Tök jó! Mostmár a Jancsit is le lehet rakni a fűbe, és lehet fagyit nyomni a szájához, amit hajlandó megnyalni. A Mihály pedig megette élete első marék homokját, és a fagyit is kicsavarta a kezemből, és csúszkál a koszban. Remélem ezt nem olvassa a gyermekvédelem.
A Miska iszonyú ügyes, és csak úgy fejlődik magától, anélkül, hogy egy szalmaszálat is keresztbe kéne tennünk, (ezt pont így képzeltem, köszönöm!), közben viszont egy kis lüke még, nem érti, hogy mit beszélek neki, nem is érdekli, és csak megy, mint egy felhúzós egér. A Jancsi ezzel szemben mozgását illetően többezer szalmaszál keresztbetevését igényli, viszont pontosan érti, hogy mit mondunk neki, és nagyon érdekli is, és meg lehet vele beszélni hogy mit szeretne, és mi a baja. Szóval ő már nagy és okos, csak várjuk, hogy ügyes is legyen, a Miska meg kicsi és ügyes, és várjuk, hogy okos is legyen. És ez így is lesz! Viszont mind a ketten annyira szépek! Kár, hogy égre földre keresem a fényképezőt, és mégsem találom!
A Jancsinak a Balaton a Riviéra
Tipikus balatoni élmények is értek minket, nem csak tanyasiak, például mindnyájan beledugtuk a lábunkat a vízbe. Ez főként a két kisfiúnak volt nagy örömére. A Miska nem meglepő módon nagy érdeklődéssel kalimpált, tőle pont ezt vártam, ő lelkes vízibaba, János viszont meglepő módon élvezte a láblógatást. Ő, aki utál mindent, ami vizes és hideg, ő, aki a fürdőkádban is nyavalyog, és elrántja a kezét, ha vizes kézzel nyúlok hozzá, veszettül kopogtatott a parton. Kérdezem erre: Jancsi miért kopogsz, valamit csinálni szeretnél? Igen. Mit, döcögőset játszani vagy mesét hallgatni vagy mást? Mást. Mit? Tornázni vagy a vízbe dugni a lábad? Vízbe dugni a lábam. És beledugta, és kicsit nyavalygott eleinte, de aztán azt felelte, hogy még akarja, és másnap pedig már nem is nyavalygott. Hát ilyen az, ha egy víz nem akármi, hanem a Balaton. Ezt pedig szerintem a szokásos lelkendezős módszer mellett Vackornak köszönhetjük, aki a Jancsi kedvenc mesehőse, és több fejezet szól a balatoni élményeiről.
Úgyhogy nagyon boldogok vagyunk, mert a Jancsi élvezi az életet a gyerekszobán kívül is, és szemmel láthatóan egyre többet ért a világból, egyre több minden érdekli, és figyel nagy kerek szemekkel, okosan válaszol kérdésekre, elmondja, hogy melyik állat érdekli, melyik tetszett neki, hogy hideg volt a víz, de jó volt beledugni a lábát, meg ilyesmik.
Tavaly is voltunk egy kicsit a Balatonon, és akkor még nem érdekelte az egész, de én már tavaly is tudtam, hogy tud egy csomó mindent, most viszont már annyira egyértelmű, hogy tudja hol van, tudja, mi következik, tudja, ki kicsoda, tudja, hogy mit miért csinálunk, tudja, hogy mit akar, hogy mi miért tetszik neki, ezerszer jobban képben van, és ez biztos, hogy csak méginkább így lesz.
Esténként, amikor élményösszefoglaló esti mesét hallgat, majd kiugrik a bőréből, amikor az izgalmasabb részekhez érünk. Kalimpál és hadonászik és vigyorog és csillog a kis szeme. Iszonyú cuki. Megyünk még sokat a Balatonra, kérlek, időjárás, tedd ezt lehetővé!
Különféle állatok
Egyszer két hete majdnem írtam egyet, de akkor renoválták a blogspotot, aztán írtam egyet, ami eltűnt. Aztán valamiért nem találtam az internetet, aztán hagytam az egészet a fenébe és inkább elutaztunk a Balatonra.
Végre nyaraltunk! De nekem leginkább az volt az élmény, hogy azt látom, hogy a Jancsi számára mekkora élmény volt az egész ottlét. Pedig a Jancsi amúgy egy konzervatív otthonülő, aki szájhúzással fogad mindent, ami házon kívül zajlik. Na de a Balatonon van a szomszédban tizenkét tyúk és egy kakas, bárányok, mélyhangú kutya, gólya, egymillió ilyenolyan fütyürésző madár, tücsök, és egy struccot is mintha láttunk volna. Aztán van a szomszédos faluban üvöltő szamár, sok ló, szürkemarhák, és a távolban kecskék is. Ezeket mind végigbeszéltük, nagyon megfigyeltük a hangjukat, megnéztük őket, és amit elértünk, és akitől én nem féltem, azt megsimogattuk. Ez kb. egy darab ló volt, meg a szamár, amíg el nem kezdett üvölteni. A Miska is kivette a részét az eseményekből, de ő valamiért szívesebben tömködött füvet a szájába, minthogy a lovakkal foglalkozzon. Mindazonáltal jól érezte magát, nem panaszkodott, a szamarat meg is simogatta. A Jancsi pedig iszonyú lelkes volt, vigyorgott, őrülten kopogtatott, hogy ő akar valamit, akkor mindig megkérdeztem, hogy mit. Mindig kiderült, hogy valami állatot akar megtekinteni. Egy lóval kifejezetten összebarátkozott, vakargatta a fejét, és akkor sem ijedt meg, amikor az a zsebét kezdte rágicsálni és a lábára fújtatott. Ezt a sok gumilovon lovaglásnak tudom be, szerintem a Jancsinak pozitív előítélete fejlődött a lovakkal kapcsolatban. Amúgy a többi állat sem volt újdonság, róluk is tanultunk egy állathangos könyvből, ehhez csináltam neki külön képeket minden állatról, ami gyakorlatilag sziluett, így jól látható, és sokat gyakoroltuk, hogy melyik állat hangja milyen, és melyik hanghoz melyik kép tartozik. Ezt különben tök jól tudja már, például meg tudja mutatni, hogy a két állat közül, amiket mutatok, melyiknek a hangját hallgattuk, meg ilyesmi. Szóval rá volt hangolódva az állatokra, különös tekintettel a madarakra és a lovakra, és szemmel láthatóan nagyon tetszett neki, amikor igazából szembejöttek ezek a lények, és igazából nyihogtak, bégettek, és kukorékoltak. Látszott a kis pofáján, hogy ő mostmár ezt érti és nagyon örül neki, és hogy neki élményei vannak, mint egy sima gyereknek. Sőt, még annál is jobban, mert például a Miska sima gyerek, mégis, mivel még csak egy baba, fittyet hány az egészre, mert lovakat és szamarakat nem tud megrágcsálni, azt meg nem engedjük meg neki, hogy a lábukba kapaszkodva felálljon, akkor meg kit érdekelnek.
2011. május 4., szerda
Ugatólánc-szem (Ugató-láncszem?)
2011. május 2., hétfő
Hollandia - Olaszország : 1:1
Ez egy nagyon szép párhuzam, amúgyis imádom a hasonlatokat és a metaforákat, azokkal mindent olyan frappánsan meg lehet magyarázni. Ez a párhuzam is nagyon tetszik, de azért én finomítanék rajta. Szerintem például, koraszülni és aztán nem egy tök fitt gyereket hazavinni, azért inkább olyan, mintha lezuhanna a géped a brazil esőerdő közepébe, az olasz nyarlásra menet. És miután rájössz hogy Olaszország rohadt messze van, és vagy eljutsz oda vagy nem, észreveszed, hogy az esőerdő nagyon szép és izgalmas hely, és ha kikeveredsz belőle még Rio de Janeiroba is eljuthatsz, ami sokkal vagányabb, mint Firenze, nem beszélve arról, hogy tök jó, hogy nem haltál meg, amikor leesett a géped, és az is milyen vagány.
Meg különbenis, olyan is van,hogy az ember elmegy Olaszországba, aztán ott meg végig esik az eső, és 2 fok van, Hollandiában viszont a globális felmelegedés miatt ragyog a nap és állnak a szélmalmok. A lényeg az , ami a szomszéd utcában parkoló hippibuszra van írva, ami mellett minden nap eltolom a Miskát: if you can not avoid it try to enjoy it.
2011. április 26., kedd
A Halálfejes póló
A Halálfejes póló nem csak amolyan hülye idétlenkedés, hogy haha kisgyerek pokol angyala jelmezben, meg ilyenek, a Halálfejes pólónak története van, ami legitimizálja a fent említett hülye idétlenkedést.
Az volt, hogy amikor a Jancsi, még a legelső hónapokban, épp elég sokat táncolt pengeélen , egy internetes fórumon gyűjtöttem az erőt a sorstársaktól, akik már túl voltak az ilyen pengeélen táncolós részen, és így a leghitelesebb biztatók voltak, és örök hála nekik. Ezen a fórumon egyszer azt a hülyeséget írtam, hogy nem érdekel, hogy a Jancsi milyen idétlen halálfejespólós villamoson hányós kamasz lesz (vagy valami ilyesmi), csak gyógyuljon már meg és jöjjön már haza.
Aztán mintegy 3 évvel később egy kedves illető, idetalált a blogunkra, aki emlékezett minderre, fogta magát, és Britanniából ideszervezett nekünk egy halálfejes pólót, egy barátnője segítségével, aki viszont ihletet kapott és küldött nekünk mégegy halálfejes pólót, hogy a Miskának is legyen. Ők Zsuzsa és Ildi, akiket nem is imerünk, és ők se minket, és akkor szembejön velük egy halálfejespóló és rögtön ránk gondolnak, és elküldik, mert ennek jelentősége van!
Zsuzsa és Ildi! Annyira aranyosak vagytok, én teljesen meg vagyok hatódva! Köszönjük, és nem csak a pólót, hanem, az egészet!
Remélem, ha felnő a Jancsi már nem vágyik majd halálfejes pólóra, mert volt neki kiskorában, és nem fog huligánkodni a villamoson, hanem inkább átadja a helyét, a Miska meg pláne! De ha mégis metálos kamaszok lesznek együtt, igazából én leszek a legboldogabb. Mondjuk akkor már bizos nem lesz ilyen bűbájos az arcuk.
2011. április 25., hétfő
Madárlátta
Pótolom! Kezdem a madarakkal.
Ebben a két hétben rengeteg madárral találkoztunk, de nem elegendővel. Csak kertünk madarait sikerült megismernünk, a távolabbi madarak terén még van dolgunk.
Elsősorban azt tanultuk meg, hogy hogy működik egy madár.
- Repül : szárnycsapkodás és magasba emelkedés gyakorlása-, a lassú, sasszerű vitorlázást, és a kolibri propellerszárnycsapást is kipróbáltuk a mindennapi karerősítő légtornászmutatványunk közben.
- Fészketrak: Füvet téptünk, fészket béleltünk, beleültünk.
- Tojást tojik: strucctojást tapogattunk (köszönjük titkos strucctojásfelajnánlóknak, és motorosfutárjának!), tyúktojást festettünk, ehhez pont kapóra jött a Húsvét. A Jancsi kis színkártyákon színeket választott, aztán segítettem neki ecsetet fogni, és megfesteni a tojást. Nagyon tetszett neki, négy tojásig, az ötödiket már unta.
- Kikölti a tojást: Madárfióka kikeltősdit játszottunk, melengettük a tojást, kopogott a madár, aztán kibújt a strucctojásból, mi meg örültünk, és megetettettük hernyóval.
- Csipog,énekel, cserreg, károg: ezt hallgattuk élőben és hangfelvételről.
- Versekben és dalokban szerepel: már csak a Kaláka gyűjteményünkben szó esik egy szekérderéknyi madárról (például pelikánról, cinegéről, nanduról, gulipánról, feketerigóról, és még sorolhatnám). Erre táncoltunk a fészkünkben.
Szóval nem elsősorban János lexikai tudására helyeztem a hangsúlyt, inkább a madár mibenlétét értettük meg alaposabban. De még folytatjuk, lesz lexikai tudás is.
És hát ez a strucctojás! erről még beszélnem kell, ez nagyon jó, annyira szép és tökéletes szemléltető eszköz, nagyon élethűen kel ki belőle a Gabitól kapott óriás plüssvörösbegy (köszönjük!) A Jancsi imádja tapogatni, az összes madaras dolgot, pedig nagyon kényeskedős amúgy, nem fogdos meg akármit. Úgyhogy megintcsak beigazolódott az elméletem, hogy ami érdekli, azzal foglalkozik. Minden ami madaras, azon vigyorog, és azért odanyúl, és arra odafigyel.
Még további érdekességekkel szolgálok napokban, hamarabb, mint két hét múlva.
Itt pedig egy féltucat tojásos kép:
Meg egy bónusz kép, mert van mégegy kisfiú itthon, csak ő még nem fest tojást, és a plüssmadarat is csak a szájába tömi, ezért róla élete első természetközeli fotóját közlöm:
2011. április 12., kedd
Sárga csikó , madarak
Pacipejkó most olyasmi a családunkban , mint egy terápiás kutya. Rá lehet ülni a hátára, lehet babszemekkel etetni, zacskózörgetéssel oda lehet hívni, és soha nem harap, csak olykor-olykor prüsszköl kicsit, ami viszont az egyik legjobb vicc a világon. Bármiféle hisztériát követően a gumiló hátán megnyugvást lehet találni, és a sárga pofa nagy piros szájjal és gülü szemekkel, látásfejlesztő eszköznek is elsőosztályú. És a Miska szájába is majdnem belefér a feje... (a Miska, szerencsére, nem apró tárgyakra szakosodott, ő a játékai mellett, bútorokat próbál a szájába tömni, ebédlőasztalt és rácsoságyat, például.)
Szóval most inkább a lóval motíválom a Jánost meg rengeteg tornával szadizom, amit amúgy imád. Ezzel a hülye ember témával tökre elakadtunk és a lelkesedésem emiatt alábbhagyott, de a kezembe veszem az irányítást. Most például, ha akarja a Jancsi, ha se, meg fogom neki tanítani a madarakat, mert annyit fütyülnek a kertben, hogy le kéne már tisztázni, hogy melyik fütty milyen külsőt takar. Amúgy meg miért ne akarná, különben sem kell mindig mindenről megkérdezni, mert az sokszor tettek helyett töketlenkedéshez vezet. Ezt sima gyerekenél is tapasztaltam, ráadásul sokkal nagyobbaknál, szóval, madarak, és kész.
Ami most eszembe jut:
Madárfüttyös weboldalt tudok: itt. És van még egy szuper oldal, az nem specifikusan madaras, hanem ott természet hangjai mixeket lehet készíteni. A Jancsinak nagyon tetszik, különösen a madárcsicsergés és a gyerekvihogás, (köszi Eszter!!!),
Ami jól jönne az egy jó tipp egy nagy madaras könyvről, meg mondjuk madártoll is kéne, hol lehet madártollat szerezni? Párnából? De én szép színeset akarok, meg indián fejdíszt! És majd megcsináljuk a Madarak remake-jét árnyszínházban. Mennyi ötlet. Egyébként ezen a ponton kell bevallanom, hogy enyhe madárfóbiám van. De ez nem fog megakadályozni semmiben, csak abban, hogy megközelítsek egy igazi madarat. Messziről szeretem őket, és ha fütyülnek, azt is nagyon szeretem. És jön a húsvét is! Festünk tojást, és keresünk egy helyet kikelő kiscsibékkel. Tud valaki ilyet? Mi legyen még? Jöhetnek az ötletek!
2011. március 31., csütörtök
Születésnapi árnyak
Szóval. A születésnapján minden úgy volt, ahogy a születésnapos óhajtotta. Mi nem volt tehát: torna, meg lejtőzés, meg elmenős programok, és gyerekzsúr. A Jancsi egy olyan öregúr lesz, aki szeret otthonmaradni és pizsamában újságot olvasni, és rázza a botját, ha az utcán gyerekek hangoskodnak.
Na de vissza a szülinapra. A következő dolgokat óhajtotta csinálni, és mindet csináltuk is, hisz lestük minden kívánságát: sétálni a nagymamájával, focizni a Miskával a kertben, Oli-Jancsi, Miska-Mama(Fruzsi) felállásban (7:4 oda). De a Sári (a raszta hajú játékos) is segített egy gólt kivédeni, úgyhogy majdnem 8:4. A Jancsi nagyon tud örülni a góloknak. Erről viszont nincs kép.
Aztán volt ajándékozás, tortaelfújás, tortamegnyalogatás, Halászjutka a szülinapi slágerével és nagy öröm (ezeket nem kérdeztük, hogy akarja-e, voltak és kész, nem volt apelláta). Kapott tornaeszközöket, egy új, nagyobb tornalabdát, és sárga rugós szamarat, kapott egy új házat a régi helyett, mert az igazából csak egy doboz volt, és nem volt kidíszítve, ez a mostani meg egy szép és nett domesztikált doboz, ami nem doboznak néz ki. Kapott ismeretterjesztő könyveket, merthogy múltkor a bolhapiacon pont egy könyves standnál rogytunk le a Jancsival és ezeket szúrtam ki szemközt. Az egyik címe az, hogy Az ember. Mi kell még ennél több? Kapott élethű plüssállatokat, duplót, és kap zenei ajándékot, de az még nem futott be, várjuk nagyon. Arról még lesz szó. Kapott ruhadarabokat és és mit még... egy piros autót, de azt inkább szerintem Oli kapta saját magától.
Ez itt az új ház teteje, nem egy új íróasztal vagy billentyű nélküli piros zongora:
Aztán volt táncikálás az új házban, és este, amikor végre valahára sötét lett (hülye nyári időszámítás), a nap fénypontjaként, egy születésnapi ünnepi árnyszínházi előadás, ahol a Jancsi születését, és első 3 évét feldolgozó hepiendes rémmesét tűztünk műsorra. Ebben a hős János kis házikóját elfújja a tornádó, és üres marokkal kell átkelnie a rengeteg erdőn, ahol farkasok, sárkányok, szörnyetegek, óriáskígyók és egyebek támadnak rá.
Úgyismint a négyes fokozatú agyvérzés
a nekrotizáló enterokolitisz
meg az alattomos BPD
de ő két kismadár pártfogó segítségével, mindent túlél, mindenkit lekaszabol,
és harci sérülésektől megrogyva kissé, de vidáman egyesül a családjával egy zöld réten. Aztán az újjáépített házikóba új lakó költözik, aki sokkal szerencsésebb, mert nála a meteorológus előre szól, hogy vigyázzon a tornádóval, vigyáz is, és az ő házát nem fújja el a szél, így aztán neki nem kell farkasokkal kardoznia kard nélkül, hanem mehet egyenesen a rétre a családjához.
Ez a történet röviden, és most, hogy évforduló van, kicsit gyakrabban jut eszembe a kelleténél. Meg az is eszembe jut minden nap, hogy de kár, hogy nem inkább ma van a Jancsi születésnapja.
De tavasz van és süt a nap és még szerencse, hogy nem decemberben szültem kora, mert akkor még a nap se süt és pártfogó madarak se csivognak. Így most igazából tök jól vagyunk, a Jancsi füligvigyorral éli napjait, és minden reggel kilovagol a sárga csikóján, amit elneveztünk együtt a fantáziadús Paci néven, merthogy a Jancsi kedvenc vicce az, hogy HA-PCI és a Paci majdnem ugyanilyen vicces. De ő választotta ezt a nevet, én felajánlottam több hasonlóan kreatív lehetőséget. Még kockacukrot is adott neki, nagyon szereti.
És csomót lehet vele mostanában beszélgetni, amiből kiderült, hogy jó volt a születésnapja, tudja, hogy 3 éves, a legjobb a foci és az árnyszínház volt, és azt is tudja, hogy ő nyert a fociban, mert ő a jobb. És még számtalan más dolgot mind tud. Azt is, hogy ki fiú és ki lány. Sose téved, úgyhogy ez kipipálva. A sárga ló például lány.
2011. március 30., szerda
2011. március 26., szombat
Terepgyakorlat
2011. március 18., péntek
Még mindig emberek
Szóval, gondoltam, szűkítsük a kört:
-Jancsi, mit akarsz tudni az emberekről? A testrészekről tanuljunk? vagy érzésekről, hogy szomorú, vidám? vagy hogy fiúk, lányok, gyerekek, felnőttek?
-Fiúk, lányok, gyerekek, felnőttek.
Teljesen jogos, ez a legérdekesebb! Csak én egyáltalán nem számítottam rá, hogy nehezített pályán kell majd egyszer elmagyaráznom , hogy mi a fiúk meg a lányok közti különbség. Most komolyan, mit csináljunk? Mutogassak neki képet fütyiről és punciról? Vagy tapogassunk? Az még jobb!
Mondjuk hangokat biztos fogok mutatni, női-férfi, baba-gyerek-felnőtt-öreg hangokat. De például ezt nem fogom tudni normálisan képekkel illusztrálni, mert annyira nem lát részletesen, mint amennyire kicsi a különbség valójában ezek között a csoportok között.
Vagy tanítsak neki nemi sztereotípiákat? Hát ezért vettem fel gender tanulmányok kurzust az egyetemen? De mindentől föggetlenül, a nemi sztereotípiák simán nem fedik a valóságot, és ezért sem fogom őket megtanítani.
Aztán itt még nincs vége, azt is el kell magyaráznom, hogy hogy lesz kisbabából kisgyerek és abból meg felnőtt. (Van valami Kispál szám, aminek ilyesmi a szövege, az melyik?) És ha szerencsém van még azt is elmondhatom, hogy hogy lesz a kisbaba.
Ez utóbbiakhoz két dolgot már kigondoltam, és ez a közelgő szülinapja miatt éppen aktuális is. Egy, hogy el akarom vele játszani a születést, és a hasban levést, valahogy szépen békésen, ahogy lennie kellett volna.
A másik meg egy mese arról, ahogy ő született, árnyszínház módra. De nem inkubátorok meg lélegeztetőgép lesznek a szereplők, hanem János a rettenthetetlen, aki átvág a rémek lakta rengeteg erdőn, kard, páncélzat és ló nélkül, majd némileg miszlikbe aprítva megérkezik az erdőn túli mezőre, ahol a két kismadár, akik kivezették az erdőből, ezerjófűvel összetapasztja (ezt elég sokat meséltem neki, főleg, amíg terhes voltam a Miskával). Ezzel párhuzamosan viszont csinálok neki egy könyvet a születésről és a felnövésről jó kontrasztosan és érthetően, olyat kicsit, mint a Sehány éves kislány csak nem lágy pasztelszínekkel.
Ezek a terveim, de kérlek titeket emberek, akiknek például van olyan gyereke, aki már feltette ezeket az arcpirító fiú lány, gyerek felnőtt kérdéseket, mondjátok, hány évesen kezdik el a gyerekek ezeket kérdezgetni, és miről jut az eszükbe, és ti például hogy magyarázátok el? És a ti gyerekeitek mondandójából például, mi derül ki, hogy nekik ez hogy van a fejükben? Nem arról van szó, hogy ötletem sincs és zavarban vagyok, csak szeretnék kicsit tájékozódni és összeszedni tippeket, mielőtt összehordok hetet havat. Vagy iszonyúan túlbonyolítom?
2011. március 17., csütörtök
Hogyan csináljunk árnyszínházat, ha akarunk
Szóval, Jutak biztos jobban el tudná mondani, de azért én is meg merem kockáztatni.
Kell egy pausz papír vagy valami hasonló homályosan fényáteresztő lap, lehet tejüveg is vagy plexi, az tartósabb. Ha papír, akkor ki kell jól feszíteni egy valamilyen keretre, ez lehet kartondobozból például. Hogy mekkora, az ízlés dolga.
Innentől kezdve pedig mindent, ami szerepelni fog a darabban fekete kartonból kell kivágni, (ahol világos részt akarunk, ott legyen lyuk, pl szemek vagy egy almafán az almák, ilyesmi).
Ha csak egy hátteret szeretnénk, akkor azt celluxszal vagy valami később leszedhetővel kell ráfixálni a vászonra, ha cserélhető díszletet akarunk, akkor minden különböző hátteret egy külön pauszpapírra vagy sütőpapírra kell ragasztani és ezt cakkumpakk kell ráragsztani a vászonra könnyen leszedhetően, és cserélgetni. Mi most úgy csináltuk, hogy egy hosszú sütőpapíron jöttek egymás után a helyszínek, és húzni lehetett, és mindig az aktuális színt odacelluxoztuk gyorsan.
A kivágdosott szereplőket és kellékeket pedig hátulról hurkapálcával vagy gallyakkal érdemes felszerelni, úgy hogy az merőleges legyen a szereplő síkjára (errőlvan kép az előző bejegyzésben), így aztán azt ennél fogva jól oda tudjuk nyomni a vászonhoz és mozgatni is könnyen tudjuk. (Ezt ragasztópisztollyal lehet a legstabilabban odaerősíteni, de kedves Celluxék ha van alternatív ötletetek azt kommentáljátok már ide, kérlek!) Extra tipp: Jutka csinált egy mozgatható kezű sünt is, úgy, hogy a karját jancsiszöggel szerelte rá külön, külön kis hurkapálcával a karon, hogy annál fogva mozogjon.
Aztán kell egy sötét szoba, kell egy lámpa, amivel az egész miskulanciát hátulról megvilágítjuk. Mi elég tákolmány módon oldottuk meg a színpad felinstallálását, két székkel megtámasztottuk a képkeretet, de majd szerelünk rá támasztékot. A bábmesterek pedig a színfalak mögött nyomkodják a vászonhoz a dolgokat és játsszák a mesét. (Minél jobban oda kell nyomódnia cuccoknak a vászonhoz, mert akkor látszanak jól.) Ezen kívül minden a határtalan fantáziátokra van bízva. Ez így érthető, vagy csak nekem, mert én a saját szememmel láttam, hogy készül?
De amúgy meg tök jó lenne egy jó nagy árnyszínházat készíteni, egy szép, jól kigondoltan megrendezett mesével, zenével meg minden, és előadást csinálni a bicebóca társaknak illetve minden kedves érdeklődőnek. Én nagyon benne lennék! Jutakka? Cellux? Bicebócák? Többiek?
2011. március 14., hétfő
Árnyszínház
Jó szokásomhoz híven, a Jancsit már egy napja hergeltem, hogy huhúú jön az árnyszínház, hű meg hűha, meg hű, de jó lesz, jaj de várjuk. Úgyhogy jaj de vártuk is. És akkor eljött a péntek délután, és betoppantak végre a csodakezű barátnőim, Jutka, Panni, Zita, és a nagybáttyak Maxi és Ricsi (nem az én nagybátyáim, a fiaimé) és nekiveselkedtünk az árnyszínház készítésnek. Először lementünk a pincébe kartondobozért, hogy majd az lesz a színház, de helyette egy cirádás képkerettel tértünk vissza, az lett a filmvászon kerete. Nem holmi doboz! Aranyozott képkeret! A pincénk olyan, mint egy tök jó padlás. Aztán ebbe a keretbe kellett befeszíteni a pauszpapírt, de már kitaláltuk, hogy a maradandóság és a minőség jegyében, vagy tejüveget vagy valami hományos plexit fogunk beletétetni legközelebbre.
Mindeközben kikérdeztem a Jancsit, hogy mit szeretne megtekinteni az árnyszínházban.
- Jancsi! Mit csináljunk meg neked a vetítésre, egy régi mesét vagy egy újat?
- Régit.
- Melyik mesét a Háromnyulakat, a Sün Balázst, az Gyémántfélkrajcárt vagy valami mást?
- A Sün Balázst.
Tényleg ez a kedvence, nem vitás. Bár a Vackort kifelejtettem, de azt majd a szülinapjára kap meglepetésből.
Úgyhogy gyorsan sorra vettük a helyszíneket, kellékeket, szereplőket.
(Erdőszéli tölgy töve, poros út, szomszéd tölgy, vándorbatyu, ásó, ház és kalyiba, éjre éj és napra nap, Sün Balázs, többi sünök.)
Valamiért eszembe jutott megkérdezni a Jancsit, hogy hogy menjen a Sün Balázs világgá gyalog vagy autóval, de kb. hülyének nézett, és mondta hogy gyalog, viszont a sün testvéreknél már arra szavazott, hogy babakocsin menjenek, úgyhogy az úgy is lett.
Aztán Jutkacsutka nekiállt pauszpapírt feszíteni és rajzolni, mi meg vágtunk.
Közben persze szórakoztatni kellett a fiúkat, de a Jancsi annyira várta, hogy mi fog történni, hogy teljesen felajzva kalimpált és vigyorgott, a Miska pedig szemlélődött, példás karkitámasztással.
Közben megmutattuk a Jancsinak számítógépen, hogy hogy néz ki egy ilyen árnyjáték, na erre teljesen kiakadt, mert azt hitte, hogy ennyi az egész, és ő ennél valami sokkal extrábbra számított (ezt empatikus feleletválasztós módszerrel derítettem ki, először azt hittem, hogy a zenétől ijedt meg, de nem, hanem csalódott volt, és emiatt én nagyon büszke vagyok rá, hogy ő ilyet is tud). Meg kellett nyugtatnom, hogy ez nem az, amire annyira vár, csak várjon tovább türelemmel.
Aztán a fiúkat aranyos tisztára sikáltuk, klakkot-frakkot vettek, kaptak kicsike kis csokornyakkendőt
(ezalatt a szorgos nézőtéri dolgozók a szobát színházteremmé alakították), majd átvettük a tiszteletjegyeket és elfoglaltuk helyeinket. A Miska rögtön közölte, hogy ő fütyül az egészre, adjak neki inkább enni, és háttal az előadásnak tejeszacskót zörgetett a nézőtéren, végig. János viszont ámult-bámult, vigyorgott, különösen a szereplők meghajlása és taps résznél, ez mondjuk már a Miskát is érdekelte. Az előadás varázslatos-csodálatos volt.
A Miska mikor már jóllakott meredten bámulta a színpadot, a Jancsi pedig, az est hátralevő részében, önkívületi állapotban lelkendezett, annyira boldog volt, hogy azt hiszem, zizegett körülötte a levegő. Boldog volt, hogy jöttek emberek és neki csináltak valamit, ami ráadásul ennyire szép volt, és ő is látta, mert megfelel minden szuperlátásfejlesztő kritériumnak, és ráadásul a kedvenc meséje... hát annyira örült, hogy a teljes elragadtatás hangján sóhajtozott álló este. Rengeteg mesét meg kell még így csinálni és időről időre előállni egy előadással. De semmiképp sem akarjuk elcsépelni, maradjon ez ilyen kis csoda, aminek ennyire lehet örülni. Köszönjük szépen nagyon, drága Jutakocska és drága többiek!