Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. január 21., péntek

Megvan az első téma!

Megkérdeztem a Jancsit (választhatott az általam megadott opciók közül), hogy mi érdekelné.
Azt felelte, hogy a HÁZAK.
Szóval, akkor szükségünk lenne pár kőművesre, téglára, egy üres telekre és egy építési engedélyre. Köszi!

Na de félre a hülye tréfával:
Ezen már sokat gondolkodtam, hogy ennyire nagy dolgokat, mint egy ház, hogy lehet megmutatni a Jancsinak, aki se nem látja egészében, se bejárni nem tudja saját erejéből. Szerintem ezért érdekli, mert hallja, hogy ház, meg itthon, meg hazamegyünk, és fogta már meg a ház falát, és százszor bejártuk már a házunkat ölünkben a Jancsival. Tudja, mikor érünk haza, amit vízszintes szteptánccal és füligmosollyal szokott ünnepelni, és fogott már játékházikót is a kezében, de lehet, hogy még mindig nem érti pontosan, mi ez az egész ház dolog.
Egyrészt kéne azzal foglalkozni, hogy hogy épül egy ház (tégla, dömper, habarcs, markolóautó, alapkiásás, stb) másrészt számba kéne venni, hogy miféle épületek és milyen különböző házak vannak, és hogy milyen a ház belülről (szobák, bútorok ilyesmi).
Van egy csomó ötletem:
Az alap, hogy minden témában kellenek jó kontrasztos képek A4-es méretben, továbbá dalok, mondókák, és mesék. Egy amerikai farm típusú babaházunk már van, de szerintem több féle épület is kéne kicsben. Kéne olyan kis minitéglás minihabarcsos házépítős játék. Azoknak a tégláknak a pakolászása pont jó készhasználat fejlesztés lenne. Olyat hol lehet kapni? És az egyszerhasználatos vagy szétszedhető? Legónk van, de az nem tetszett neki. Kellene kis markolóautó meg daru meg dömper is! Kölcsönbe is elég. Cserébe plüssállatokat tudok felajánlani vagy matchboxot, mert ezekből túl sok van.
Kéne együtt kuckójellegű házat építeni mosógépes dobozból, és belakni. (Celluxék!!) Kéne egy házibulit rendezni, kéne pár doboz sör (jaj, csak hülye tréfa megint). Valamint elég jó lenne elmenni egy igazi nagy építkezésre, témazáró kirándulás gyanánt.
És még biztos el tudnám ragadtatni magam, de szívesebben dobom most fel inkább nektek a labdát:
Még még ötletek, dalok-versek, A4-esre formázott kastély és kalyibafotók, betonkeverős nagybácsik jöhetnek!
Szeretném a házas témát jövő hétfőn el is kezdeni, de legkésőbb rá egy hétre. Ez az első házifeladat kedves mindenki.

Utóirat: tök jó, már van kb. 101 terápiás kutyánk. Erre mindenképp foglalkozást alapozunk! Engedjetek ezen még gondolkozni kicsit!



24 megjegyzés:

  1. Sütőben süthető gyurmából szerintem te is tudsz téglát csinálni. Vagy esetleg só-liszt-gyurmából, habarcsnak meg csirízt.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Vegyél habszivacs lapot, de ami még célszerűbb és olcsóbb: ablakba való huzatfogó szivacs-csíkot (OBI, Praktiker) és abból tetszőleges méretű kockákat, téglatesteket, háromszögeket vágni. A szivacs tapad a szivacson, így elég stabil építményeket lehet belőle rakni, ráadásul a formáknak csak a kreativitásod szab határt. Nem tudom Jancsikirály hogy áll a fürdéssel, de nálunk a szivacskockák végül a fürdőkádban kötöttek ki, vízzel teleszívva még érdekesebb játék!
    Én fehéren hagytam, de az anyaga a levegő hatására besárgult. Nem tudom, hogy esetleg mivel lehetne színezni, hogy még inspirálóbb legyen.

    A fürdőkádnál fennáll a veszély, hogy ha nem szárad ki akkor idővel penészedik, így néha beáztatom flóraszeptes vízbe majd egy párnahuzatba csomagolva végigküldöm a mosógépen.

    Képekre ötlet: A google képkeresőjébe keress olyan képeket amik megfelelnek (fotó vagy Clipart, színes vagy FF) nyomtass ki párat ami tényleg tuti és lamináltasd le! Így lehet nyalogatni, bírja a gyűrést, de a fiam táblafilccel , ami letörölhető, firkált is rá .

    Ha nem gond, akkor követem a blogodat, a múltkor véletlen találtam rá és nagyon megérintett. Az én fiam kb ugyanakkor fogant, mint Jancsikirály, csak szerencsénkre Ő júliusig bent is maradt.

    VálaszTörlés
  3. Hajrá, hajrá. Kitartást, örömöt.

    VálaszTörlés
  4. A Fény utcában van egy játékbolt, ahol lehet kapni olyan játékot, amiben igazi téglából habarccsal lehet hézat építeni. Szerintem irtó szuper. És az van ráírva, hogy ha vízbe áztatod, akkor szétjön a tégla, és újra lehet építeni. Úgy emlékszem, hogy elég drága. De én amúgyis akartam venni az unokaöcséimnek. Úgyhogy ha gondolod, vedd meg, és ha már eleget építettetek, és nem használjátok már, akkor majd én megveszem tőled, és akkor neked nem lesz drága mégsem. Nagyon jó építkezést!

    VálaszTörlés
  5. hodográf már írta, de sóliszt gyurmából nagyon egyszerű téglát csinálni, sütőben kiszárítani (50-70 fokon résnyire nyitott sütőajtóval) és utána akrilfestékkel színesre festeni.
    Sima cukormázzal tökéletesen ragasztható. Pont olyannal mint amivel a mézeskaláccsal rajzolunk: 1 tojásfehérje kemény habbá verve és utána folyamatos lassúfokozatú habverőzés mellett belekeverni kb 25 dkg porcukrot. Ez nylonzacskóban levegőtől elzárva hetekig friss marad a hűtőben, kinyomva pár perc alatt szilárdul.

    VálaszTörlés
  6. Talán,van valakinek, egy műanyagból készült háza. Lehet, hogy már ki nőtte a gyerek, mert az ára húzós. Ezt fel lehet állítani, akár a szobában, akár a kertben.Ha az ő háza lenne, együtt össze rakva, akkor az, teljes fogalmat adna neki, a házról. Most holnap el megyek, mert itt a környezetemben, láttam ilyet, meg kérdezem, kell-e még ??Ha nem Rá ugrom, és jelent kezem, Puszi.

    VálaszTörlés
  7. Pepe Danijának vettem már markolót s ott egyéb hasonló játékok is vannak, ezt szívesen vállalom, ill. a tavalyi költözésből maradt csomó dobozom, amit szívesen viszek, ha indul a házépítőbuli ;) puszák nektek

    VálaszTörlés
  8. Szivesen kölcsönadjuk fém billencsünket, és markolónkat, ha Bp-en belül vagytok, akár el is szállíthatjuk.
    Az építkezése menetéhez, és az eszközök megismeréséhez ajánlom ezt a játékot, ha mindhármat végigjátszátok, egész sok minden megérthet.
    http://www.bobthebuilder.com/usa/projects.asp

    VálaszTörlés
  9. Extrudált kukoricából van egy olyan szupi színes játék, ami vízzel habarcsolódik bármivé. Házzá is. Az alapjáték elég egy kis házhoz, nem kell az extrákat nézni, de sajna ez csak egyszer használható. Én imádom, szerintem nagyon kreatív és piszok egyszerű használni.
    http://www.playmais.hu/termekek.php#

    Nagy kartondobozból szuper jó házat lehet vágni, de nagy párnákból meg puhább bútorokból takaróval is otthonos házikó varázsolható a padlón, ha elég nagy, befér pár gyerekbútor, szék, asztal, akár dobozból is.
    Könyv: tesz-vesz város, könyvtárban tuti bennvan.
    Rajzok: Bob, a mester - ez egy rajzfilm, szerintem nagyon jó fej a mostaniak közül, sok rajz van fenn a neten Bob the builderre ha rákeresel.

    VálaszTörlés
  10. Aztán még: Nem tudom, mennyire segítene a házfogalom megértésében, de egy próbát megér: állatos képek, hogy az állatoknak milyen "házuk" van - hangyaboj, rókavár, madárfészek, kutyaház, disznóól, istálló, tyúkudvar, stb. Nem tudom, van-e Pest környékén olyan "farm", amit meg lehet látogatni, de az is nagy élmény egy kis prücsöknek.

    VálaszTörlés
  11. helo,
    van egy ilyenunk: http://www.elc.co.uk/House-Trees-Chalkboard/122852,default,pd.html , teljesen uj, bontatlan, mert nem fert fel a falra sehova. sima kretaval lehet ra rajzolni. tudjatok hasznalni? szerintem olyasmit lehetne ra, hogy milyen lehet egy haz kivulrol, meg a szobak bent, vagy akarmi, en nem vagyok nagyon kreativ, de gondolom te majd kitalalsz valami jot

    meg egy ilyen kirakos: http://www.orchardtoys.com/products/dolls-house/ talan egyszer lett kirakva, jacket nem erdekli semmi csak a repulok, a vonatok es az autok, ugyhogy szivesen jancsinak adja, csak sajnos nem nagyon konturosak a szinek, inkabb pasztelles

    playmais-bol is van tobb kilo, ha gondolod tok szivesen kuldok egy-ket zacskonyit, meg dompert, markolot, betonkeveros teherautot is tudunk adni

    meg hetfon majd atnezem a gyerekkonyveket, pl. robert crowthernek van egy pop up house of inventions c. konyve, az szerintem szuper

    ezek kozul ha barmi johet ird meg gyorsan, hogy el tudjam juttatni mire kezditek a temat

    VálaszTörlés
  12. a HÁZ ahova bebújunk ha félünk a természet zord elemeitől...
    ha hideg van, odabent felmelegszünk
    ha esik az eső, odabent megszáradunk
    ha jön a jetti, ott elbújunk
    az OTTHON...na az a mi házunk: ismerős, ott van mindenki, akit szeretünk, vendégeket fogadhatunk.
    a lényeg, hogy BIZTONSÁGOS!

    Tehát olyan játékokat képzelek, amikor Jancsival eljátszátok, hogy jajj hideg van, fúj a szél, esik az eső, jön a jetti, bújjunk el!

    Vagy készítetek a Pandának is házat. Ahol meg van az alvóhelye, a fürdő, játszó, evős helye. Ha van kisebb szeretett lény, könnyebb odut építen.

    Aztán a Jancsi imádja a madarakat, azok fészekben laknak, amit meg lehetne nekik építen.

    Eszembe jutott még a gombás mese, amikor a végén mindenki befér, mert nő a gomba.

    A házépítéshez, meg ott a karácsonyi ajándékotok, a színes-szagos-biogyurma. Most megtudtuk, hogyan szárítható belőle tégla és hogyan készül a hozzávaló habarcs.

    Szerintem egy hét kevés is ehhez, na melyikkel kezdjük?

    VálaszTörlés
  13. én küldtem mailt nektek.. Igen, a három kiscicás könyvben van egy olyan mese is, mikor a kislány rajzol a cicának házat.. ha nincs meg nektek, de szeretnétek, bescannelem..

    Kati

    VálaszTörlés
  14. Fruzsi én szívesen megcsinálom a sólisztgyurmából a téglákat! Mennyit csináljak és hány darabot kb?

    VálaszTörlés
  15. http://pipikejatek.hu/spd/atti01/Kreativ_jatek_haziko

    VálaszTörlés
  16. Klassz ötleteket olvastam, egy egyszerűt még hozzáteszek: kockacukor! Kétféle alakban is van, vízzel ragad, szájba véve sem lesz semmi baja tőle a lurkónak!

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok!

    Itt és most megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak a blogotokhoz, tökjó lesz rólatok is tudni mik történnek, mert ugye el tudunk veszni az élet sűrűjében, és így legalább nyitva lesz nonstop egy csatorna :)))

    KÖSZI FRUZSI H KITETTED LIZI BLOGJÁT IS OLDALRA!
    :))


    És ezt a szuper kezdeményezést, hogy ilyen sokan részesei lehetünk ennek az egésznek.

    Egyszóval szuerszuperszuper :))) puszi Jancsinak és Miskának, na és nektek is, remélem azért tavasszal/nyáron személyesen is ;)

    Lizus és Kata

    VálaszTörlés
  18. hahó!
    én is jövök egy szívemnek kedves játékkal, amit gimiben játszottunk, de talán Jancsinak is tetszeni fog. Ez a Koppantós játék, amit most a házra adaptálok.
    Egy ház helyiségeit és felszereléseit, a dolgok elhelyezkedését lehet kicsit közelebb hozni a játékkal, miközben fejleszti a hallást, a koncentrációt, a térérzékelést és új információt is ad a tárgyakról.
    Szóval: Jancsi a lakás valamelyik helyiségének közepén helyezkedik el. Fruzsi és Oli körbe-körbe járnak, és egyszercsak valamelyikük megkoppant valamit: a radiátort, az ablakot, a villanykapcsolót, bármit. Jancsinak az a dolga, hogy rámutasson, honnan jön a hang, és felkínált válaszokból kiválassza, vajon minek a hangját hallhatta. Így szép lassan megismeri, mi minden van a fürdőben, a konyhában, a nappaliban vagy akár a kertben.
    Nem tudom, jó-e a játék Jánosnak, de hátha hasznát veszitek.

    VálaszTörlés
  19. sziasztok, fruzsi, ugy orulok a blognak, mert mindig nehanyadkezbol ertesultem rolatok, most vegre itt vagytok!
    kirakhatnatok az ablak ele (vagy az erkelyre ha van) egy madaretetot, az is egy minihaziko, es jo hosszan el lehet nezni, ahogy jonnek a madarak.
    (dalok: icipici haziko, erdo szelen haziko, de ezek biztos elojottek mar)
    puszi nektek!!!

    VálaszTörlés
  20. Azt hiszem a sólisztgyurmás tégla és a kukoriakukac a legnyerőbb ötletek esetünkben, meg hát a kartondoboz. inkább készítünk, mint veszünk kukoricakukac meg olcsóbb kajaként, úgy használjuk majd. csináltam is már ilyet csak tök elfelejtettem. állatkuckók, madárfészkek mindenképp lesznek!
    @Bíró, te az Imola vagy?
    @Dániel, te a Dani? A kopogós játék szuper ötlet!
    @zitu! a meleg biztonságos otthonos játék az nagyon nagyon fog tetszeni a Jancsinak!
    @ Melcsi a darut és a billencset szívesen kölcsönvennénk úgy kb 2 hétre, ha az oké.
    @ Csilla az a házalakú tábla jópofa, ha nektek tényleg nem kell, örülünk neki. a kirakós az még nem a Jancsinak való. köszönjük.
    Írtok emailt?

    VálaszTörlés
  21. A Dániel, biztosan a B.Dani és szuper az ötlet. Jancsinál bővíteném az egyéb hangefektek(folyik a csap, turmixol a mama, lapozzátok a könyvet, pityegtek a gépen, Sári ugat) és hőhatások, meg tapintások használatával(paplan,víz,stb...)
    puszi a kollektívának!

    VálaszTörlés
  22. Igen mi vagyunk Dani és Imola!

    VálaszTörlés
  23. Szia Fruzsi:)

    alább a javaslataim:

    -csepegtetős vár, homok és víz jobb híján vízpart nélkül
    testre festhető házak, testfestékes projekt (bár ez minden témánál játszik)
    - Nád a házam teteje - mutogatós verzió: http://www.youtube.com/watch?v=Q0JOobzSl-I

    - Icipici kis mese:
    http://www.youtube.com/watch?v=nYlK_E0UGwE&feature=related

    VálaszTörlés