Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. február 28., hétfő

Ufóka és Jetike

Ufó és Jeti mintás tapétánk lett. Nagyon szép! Remélem, a Jancsi nem kap frászt, ha éjjel felriad és meglátja őket az ágya felett, remélem, rájön hogy az csak ő meg az öccse. Nagyon büszke vagyok a szép formájú kisfiaimra, fel is teszem őket a netre.

2011. február 23., szerda

amúgy meg ...

... kicsit most nem témák köré szerveződve éltük a napjainkat, tornázunk sokat, képeket nézünk, olvasó programot csinálunk a Jancsival (lásd Doman módszer), végignéztünk egy költözködést -ezeket még a házas téma jegyében, orrot szívunk a porszívóval, esténként meg vetítünk és fényket nézünk a fiúcskákkal, ha kegyetlen akarok lenni, akkor a hasonfekvős kislejtőn, ha nem, akkor hanyattfekve a házikóban. Meg hát zenét hallgatunk. A Jancsi zenerajongása tetőfokára hágott! Mostanában mindegy is neki, hogy Szakcsi Lakatos Béla zongorázik, a 60-as évek gyerekdalai szólnak (köszi Vera!) vagy én gitározom egy négyhúros fröccsöntött műanyag gitáron, égig kapkodja lábait és hangosakat sóhajt örömében, úgy táncol. Bezzeg a Miskának nem mindegy, ő csak akkor táncol, ha én gitározom a fent említett hangszeremen, nyilván mert az sokkal jobb. Én pedig két hete nem tudom kiverni a fejemből, hogy "úgy szeretnék egy bozontos kiskutyát".
Az emberekről csak annyira volt szó, amennyire szokott. Még nem csaptunk bele a közepébe, de azért teszek utalásokat.
A körberajzolásnál akadtam el, túl nagy a Jancsi körberajzolva, nem is látja egészben a saját körvonalait. De már érkezik a fekete öntapadós papír, amiből árnyképet fogunk ragasztani a falra, az majd jó kontrasztos lesz. Aztán itt van Gryllus Vilmos Maszkabál című albuma, melyet a drága Zsófitól kaptunk, itt köszönöm meg neki, mert nagyon tetszik nekem is meg a Jancsinak is, (a Miska továbbra is csak értem és a gitáromért rajong). Na, szóval ezen a Maszkabálon mindenféle figurákról szó esik, kalózról, hóemberről, ősemberről, tündérről, boszorkányról, satöbbi. Úgyhogy zenei keretnek tökéletes a projektünkhöz. Különben meg ajánlom minden gyerekeknek! Tök jó! Amúgy Gryllus Vilmos nem a nagybátyám...
Hát így vagyunk, meg továbbra is igen kialvatlanul, ahányan csak vagyunk, de majd biztos elmúlik, kivéve, hogy amikor meg intézményesítve lesznek a gyermekeink, akkor meg azért kell majd korán kelni. kb 18 év múlva alhatok majd egy jót, ha jól számolom...

+szerelem - megszerelem


Lusta blogger, ámde végre, háromnegyed órára, alkotó és Celluxlány lettem újra, íme, hogy miről beszélek:

Cellux csoport: ...+szerelem – kiállítás megnyitó
ROHAM Kávézó 20:00
A csoport tagjai a számukra fontosnak vélt értékek bemutatására tesznek kísérletet, egy közös vezérfonalat követve. A kiállított anyag minden darabja a szerelem kérdéseire reflektál – ki-ki a maga sajátos módján értelmezve e fogalmat. Apropót kívánnak adni egy-egy gondolat megvitatására, annak reményében, hogy a közönség sorai között emberükre találnak és lehetőség adódik majd egy építő jellegű továbbgondolkodásra.

www.celluxcsoport.hu

Itt alább látható az én művem, melynek középpontjában egy kis toldozott foldozott, fabábú kisfiú látható, akit ha megszerelünk, akkor majd igazi kisfiú lesz, aki fut, szalad és zongorál (nem mintha most nem lenne igazi, csak a Pinocchioval vontam párhuzamot, kalandok, nehézségek, ilyesmi)... + hát szerelem az egész úgy ahogy van - magyarázza a szobrásznő legújabb alkotását

2011. február 17., csütörtök

Készül egy könyv

Orsi és Lili kollégáink szeretnének segítséget kérni fotók formájában itt.
Orsi egy könyvet készít, ehhez kellenének neki olyan fotók állatokról, melyeket maga a készítő ajánl fel, és nem jogvédettek meg ilyesmi. Szerintem ez egy tök jó ötlet, én például még nem találtam olyan állatos könyvet, amiben jól kivehető képek vannak, és egy gyengénlátó kisgyerek is el tudja különíteni a sünt az avartól. Aki tud segíteni, velük vegye fel a kapcsolatot: liliputto@hotmail.hu

2011. február 15., kedd

Antropológus,...

...az akar lenni a Jancsi. Az emberek témát választotta. A Facebookon (barátocskáim, a facebook helyett majd írjatok inkább itt, hogy egyben lássuk az egészet, szép csokorban), és az ehelyt felsorolt ötletek közül ez lesz a következő, de a többi ötlet sem fog kárba veszni, mert előbb utóbb minden sorra kerül. Állatok, hó, sport, labdák, ételek, növények, közlekedés minden lesz. Autók és hangszerek is, csak ezekről már korábban tanultunk, úgyhogy ezeket majd valamivel bővítve fogom megint tálalni neki. És köszönjük az ötletelést!!! Príma jó kis tematika állt össze a következő trimeszterre. És szuperek a praktikus ötletek is, nagyon rámférnek, mert nem vág az eszem eléggé. Még jöhetnek témák, mert az mindig fog kelleni!

Amúgy meg kicsit tanácstalan vagyok, mert ez így túl sokrétű, hogy emberek. Még nem tudom honnan közelítsük a témát... fiúk, lányok, emberi test, öregek, ifjak, gyerekek, babák, öltözködés, fívérek, nővérek, ükanya, indiánok, franciák, (de ez már föld-meg néprajzi ismereteket is kíván) szóval ágas bogas a téma, segítsetek, kérlek rendszerezni. Eleve, hogy magyarázzam el azt, hogy ember? Addig sikerült eljutnom, hogy felsoroltam neki, hogy ki mindenki ember akit ismer, és aztán felsoroltam három kutyát ellenpontként, hogy látod, ők például kutyák, nem pedig emberek, érted már. De ez így egy kicsit gyenge lábakon áll.
Nekem most például az jutott az eszembe hogy körbe fogom rajzolni őt is meg a Miskát is. Aztán nézgetjük, meg orrot rajzolunk és kisnadrágot rá. Írjatok sokmindent, nagyon álmos vagyok még mindig, álmos és tompa gondolkodású.

2011. február 13., vasárnap

Kőműveske pályát módosítana

Építettünk a sóliszt téglákból, csak hát lassan megy a munka, elfáradunk, megunjuk, sörözünk, elfogy a tégla, amit rakunk estig, leomlik reggelre... nem tudom, kész leszünk-e valaha, de a malter, a tégla, a kőmíves és a falat felhúzni szavak és kifejezések bővítik ezentúl a kőműves uraság szókincsét. És elég ügyesen fog már meg téglákat, csak nem szereti ha malteros lesz a keze. Én meg, ha a haja. A maltert amúgy gipszből és lisztből kevertem, bizonyos helyeken köt, mint a beton, máshol meg olyan, mintha pelikán ragasztóval próbáltam volna köveket összeragasztani. Szóval nem tudom bátran ajánlani ezt a kötőanyagot egy kismalacnak sem.


Látjátok, milyen gyorsan építi? Suhan a keze, le se lehetett fényképezni normálisan. Élvezte különben, tetszett neki, hogy falat épít, láttam az arcán, és mondta is.

De mostmár eluntuk a házasdit, jöjjön valami új, csak még nem tudom, hogy mi. Mi legyen, szerintetek? A Jancsi fog választani, de a válaszlehetőségeket mi manipuláljuk. Olyat szeretnék, ami mindennapi téma, lehet róla valami fogalma már, de még nem elég alapos, és amit még most, télen jól fel tudunk dolgozni, a virágok (kivéve hóvirág) mókusok, napernyők témaköröket a meleg évszakra tartogatom.
Hó és hegyek majd eggyel később lesz, mert lehet, hogy akkor megyünk valóban hó és hegyek közé. Március végén pedig születésnapja is lesz, a harmadik, már most el kell kezdeni terveket szőni, hogy a sztárvendégek időben iktatni tudjanak minket a határidőnaplójukba.
Ezeken gondolkozzunk! A blog ezennel visszanyeri interaktív mivoltát.

Álmos vagyok, csak ennyi

Eltűnésünk oka az a kis négyhónapos, aki miatt szinte minden nap fél hatkor kelek , és ez olyan hatással van a szellemi teljesítményemre, melyet nem merek megosztani a világhálón. Még a Jancsival is üveges tekinetttel játszom. Ma viszont, negyed nyolcig hagyott aludni, mert vasárnap van, és azt azért ő is tudja, hogy ilyenkor mindenki sokáig ágyban marad. Lehet hogy fogok is írni később, most, hogy így kialudtam magam.

2011. február 7., hétfő

Tanulságok, nyelvtanulás, űrlények

Ezt a csudálatos tavaszi napot a nagyszülői ház kívülről való körbetapogatásának szenteltük. Volt kutyaház is, de azt nem találtam Jancsi-konformnak tisztaságügyileg, így arra csak mosolyogtunk.

Tök érdekes látni, hogy tényleg mennyire motíválja, hogy valamiről még többet megtudhat, ami érdekli, és amiről kapizsgálja, hogy micsoda. Ezt úgy értem, hogy ha valamiről sok szó esik, arról nyilván kialakul valamiféle képe, és látszik rajta, hogy ha ezt a képet még tovább árnyaljuk neki, akkor borzasztóan hálás, és sokkal lelkesebben figyel, és fedez fel. Például hajlandó az örökmozgó, folyton fejet vakargató kezével megtapogatni az adott érdekes dolgot aránylag alaposan. Ha csak úgy a kezébe nyomok valamit, hogy fogd meg, de érdekes, az sokkal kevésbé érdekli, mint ha keretbe van ágyazva. Úgyhogy e téren visszaigazolódni látom ezt a témásdit. A tornáknál nem annyira izgatta, hogy házakról dumálunk-e közben, azt inkább azért csinálja, mert élvezi, hogy hősies és sportos, és a "na még három fekvőtámaszt, ezaz hű de ügyes vagy!" is épp eléggé motiválja. Szeret tornázni, élvezi, hogy mozog és olyanokat csinálunk, amiket egyedül nem tud, ez pont elég öröm neki, sokat vigyorog torna közben, elég büszkén, ez engem meggyőzött.

Tehát a lényeg, hogy szemléltetni kell, tárgyakkal, képekkel és élményekkel, ahol lehetséges, a tornát csak ott fogom bevenni, ahol a mozgás által érthetőbb lesz valami. Nem akarok erőltetett lenni, azt ő rögtön tudja, ha az vagyok, és sürgős fejvakarhatnékja támad.

Kíváncsi vagyok, hogy most mi lehet a fejében a házakról. Látott képeket, van kis kuckóháza, keresztül-kasul körbetapogattuk a házat, és tanultunk benne, és körülötte tájékozódni.
Az építés kis téglákból, a gépek és szerszámok, az állatok házai, még hátra vannak. Úgyhogy ez a hét még házas lesz, bárhogy is unjátok már.

Amiben amúgy a leginkább hiszek, hogy folyamatosan beszélni kell hozzá. Emlékeim szerint mindig is magyaráztam neki, hogy mi történik, és miért, mi micsoda, mi hogy néz ki, meg mindent. És közben érték az élmények... vagy nem...
Logikusan a nyelvtanulás valahogy úgy zajlik, hogy halljuk a szavakat, közben tapasztaljuk minden érzékszervünkkel a világot, aztán összeáll a kép. De ha az embernek sérülnek bizonyos érzékelői, ez az egész mechanizmus is sérül. Például tegyük fel, űrlények ejtenek fogjul, letakarják az egyik szemem, a másikra meg 12 dioptriás szemüveget adnak, nem tudok járkálni, így ők cipelnek mindenhová a bolygójukon, és közben a saját krikszkraksz nyelvükön beszélnének hozzám és egymáshoz. Vajon 2 és fél, így eltöltött év után mennyire érteném meg, hogy mit beszélnek, és hogy hol a fenében vagyok egyáltalán.
Erre elég kíváncsi lennék, mindazonáltal egyáltalán nem akarom kipróbálni, ráadásul nem is hiszem, hogy a nyelvtanulás és a világ megtanulása pusztán ennyi lenne.
Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy a Jancsi érti, amit mondok neki, és sokkal bonyolultabb dolgokat ért és tud, mint azt feltételezném ez alapján, az "elraboltak az ufók" elv alapján. Aztán itt van Helen Keller, a süket-néma-vak lány, aki egyetemet végzett, és olyan szavakat használt, hogy például női egyenjogúság. Pedig az ufós elv alapján, én maximum azt tudom megérteni, hogy azt hogy, mondjuk alma, meg lehet tanítani, de bizonyos elvont és túl nagy dolgokat nem. De ez hülyeség, mert meg lehet. Azt mondjuk egyáltalán nem értem, hogy hogyan, de meg lehet.
Hát emiatt hiszek abban, hogy ha beszélek hozzá, az célravezető, mert sokkal többet ért, mint azt hinné a kockafejű ember. Nem beszélve arról, hogy ő nem olyan földhöz ragadt, mint én, és van egy csomó olyan antennája és radarja, amit mi még csak elképzelni se tudunk. Lehet, hogy én meg ezen a nyelven tanulok most úgy, hogy észre se veszem. Ez elég izgalmas. Alig várom, hogy a világ ilyen jellegű rejtélyeiről fellibenjen előttem a fátyol.

Ezzel együtt fontosnak tartom a dolgok földhözragadt módon történő elmagyarázását is, úgyhogy nem szüntetem meg a blogot.

2011. február 5., szombat

Kutyák és vendégek

Ma délelőtt, tekintettel a tavasz fuvallatára, a Jancsival újra felfedeztük a kertet, házfalat, kerítést, és kertkaput tapogattunk, és megismerkedtünk a sufnival.
A nap fenmaradó részében pedig ember és kutyavendégeket fogadtunk.
Már napok óta harangoztam a Jancsinak, hogy jön hozzá egy kutya vendégségbe, amit mindig kerekre nyílt szemekkel, és ezt követő széles vigyorral fogadott. Van egy ilyen stratégiám, hogyha azt akarom, hogy valami érdekelje, akkor szinte már túlzó lelkesedéssel beszélek elég sokat az adott dologról. Ez általában beválik. És mivel van egy olyan képzetem, és halvány emlékem, hogy a gyerekek imádják az összes állatot, bármilyen állatot látok, nagy örömmel értesítem róla a Jancsit, és próbálom megmutatni neki az illető élőlényt. Ezzel együtt, reménykedem benne, hogy ha már képes lesz rá, nem hoz haza mindenféle rágcsálókat és csúszómászókat és pláne nem madarakat. Én az állatokat inkább csak nézni szeretem, tisztes távolságból, elmúltak azok az idők, amikor boldogan eljátszottam egy marék gilisztával. De nézni tényleg szeretem őket.
Na de a kutyavendég az más, annak örültünk. Egy nagyon nagy, barna, édes pofájú, ámde gladiátorkutya tette nálunk tiszteletét. Gladiátor, de valójában jámbor. A Jancsi még sose simogatott meg semmilyen állatot ezelőtt, mert a kanülje és a hányattatott múltja miatt voltak ilyen tisztaságügyi paráink. A saját kutyánk túl loncsos és rámorranós, így vele se nagyon érintkezett, aztán ez így maradt. Na de ma! Megsimogatott egy igazi kutyát, megfogta a fülét, megfogta a lábát, megfogta a nedves orrát - ez utóbbi testrészt nem szerette. (A képek vagy bénák lettek vagy homályosak, vagy személyiségi jogokat sérthetnek, maradt ez a kettő, ami szintén homályos, de hát sötét volt, kutya és gyerek szemébe pedig nem vakuzhatunk jó lelkiismerettel.)

A Jancsi egy darabig kifejezetten lelkes volt, aztán szerintem elege lett belőlem, ahogy indokolatanul nagy feneket kerítve az ügynek, lelkendezem, és visszavonult a fejvakargatásba. Először még azt válaszolta a kérdésemre, hogy szeretné, ha máskor is jönne hozzá vendégségbe a kutya, és játszani is szeretne vele, de amikor később megint megkérdeztem, azt mondta, hogy ne jöjjön, nem érdekli. Szerintem az agyára mentem a nyaggatózásommal. Ebből igyekszem okulni. De legalább azt nem mondtam, hogy vau vau. Mindegy, láttam , amit láttam, igenis nagyon érdekelte a kutya, fog még jönni, majd ha nem tetszik neki, az akkor már visszafogott magatartásom ellenére se, akkor újragondoljuk az ügyet.

Volt babavendégünk is, az igen kedves és barátságos Lujzi, aki mindkét fiút szépen megsimogatta, akárhányszor elnégykézlábalt mellettük. Aztán játszottak is, a Jancsival telefont adtak-vettek egymás kezéből, a Miskával meg vigyorogtak egymásra.
És ebédrejövős vendégeink is voltak, úgyhogy végre nem csak egy kartondoboz tövében gimnasztikáztam egész nap, kartonlapokon képeket és szavakat mutogatva, hanem kuszkuszt főztem, mint a sima asszonyok.
Egyik vendégünket pedig távoztakor megharapta a mi, egyáltalán nem gladiátor, ámde rendkívül neveletlen kutyánk. Ezúton is jobbulást kívánunk, és nagyon sajnáljuk! Nem véletlenül nem őt simogattatjuk a gyerekeinkkel, hanem a vendég kutyákat.



2011. február 1., kedd

Mondayhouse, Tuesdayhouse

A tegnapi és a mai nap házzal kapcsolatos fő feladata a téglapakolás és szállítás volt. János a következőt gyakorolta: elveszem kőművestársamtól a téglát, egyik kezemből a másik kezembe teszem majd továbbadom (icike picike téglát képzeljetek el). A végére egészen fellelkesült, majd a korábban már dokumentált módon átszállította folyóparti telkére a rakományt.

Játszottunk továbbá Sün Balázsost, tudjátok, amikor a hat testvér (Aladár, Piroska, Adorján, Dorottya, Demeter és Tihamér) kitúrják frissen épült házából a legkisebb Sün Balázst. Ez a mese a legnagyobb kedvence, de most azt hiszem, igazán értelmet nyert számára, hogy miről szól. Eljátszottuk, hét darab sün híján, hat darab plüssállattal és egy fő Jancsival ezt a kitúrósdit. Közben alattomosan beépítettem a játékba a forgás gyakorlását, amit Sün János tekintettel arra, hogy viccesnek találta, hogy őt most Elmó, Plüsskutya a többiek kilökik a küszöbre, kivételesen jól tűrt. Aztán "Ejnye! - mondta fejvakarva", s mit tehetett megnőtt.
Akkor most ugyanez képregényben:
Közben nézegetünk képeket házakról, tapogatunk valódi téglát, csempét és homokot, valamint szakirodalmat olvasunk. Meg még lesznek dolgok, de majd mindent a maga idejében.

És még valami fontos: