Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. február 1., kedd

Mondayhouse, Tuesdayhouse

A tegnapi és a mai nap házzal kapcsolatos fő feladata a téglapakolás és szállítás volt. János a következőt gyakorolta: elveszem kőművestársamtól a téglát, egyik kezemből a másik kezembe teszem majd továbbadom (icike picike téglát képzeljetek el). A végére egészen fellelkesült, majd a korábban már dokumentált módon átszállította folyóparti telkére a rakományt.

Játszottunk továbbá Sün Balázsost, tudjátok, amikor a hat testvér (Aladár, Piroska, Adorján, Dorottya, Demeter és Tihamér) kitúrják frissen épült házából a legkisebb Sün Balázst. Ez a mese a legnagyobb kedvence, de most azt hiszem, igazán értelmet nyert számára, hogy miről szól. Eljátszottuk, hét darab sün híján, hat darab plüssállattal és egy fő Jancsival ezt a kitúrósdit. Közben alattomosan beépítettem a játékba a forgás gyakorlását, amit Sün János tekintettel arra, hogy viccesnek találta, hogy őt most Elmó, Plüsskutya a többiek kilökik a küszöbre, kivételesen jól tűrt. Aztán "Ejnye! - mondta fejvakarva", s mit tehetett megnőtt.
Akkor most ugyanez képregényben:
Közben nézegetünk képeket házakról, tapogatunk valódi téglát, csempét és homokot, valamint szakirodalmat olvasunk. Meg még lesznek dolgok, de majd mindent a maga idejében.

És még valami fontos:

5 megjegyzés:

  1. Emlékszem, a Sün Balázst egész kicsinek is nagyon szerette :) de milyen jó, hogy végre el is tudtátok játszani!
    Nemsokára megyek haza, és amig otthon leszek, én is szivesen besegitek bármilyen kreativkodásba.

    VálaszTörlés
  2. Hogy heverészik az uraság a háza előtt:-)))
    Jól haladtok Fruzsi!

    VálaszTörlés
  3. A lényeg: van még dobozunk az irodában, tudjuk bővíteni a házat!

    VálaszTörlés
  4. jaj csak azt ne, már így is alig maradt hely, húzzák csak össze magukat a sünök!

    VálaszTörlés