Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. március 9., szerda

Pikk pakk

Meg is volt a sérvműtét. Még ha nem lennénk harcedzettek, akkor is igazán semmiség lett volna, ráadásul, tekintettel arra, hogy régi kórházi törzsvendégek és tiszteletbeli rezidensek vagyunk, még ma haza is jöhettünk. A Miska hősiesen tűrte az étlen szomjan várakozást, csak addig volt kiakadva, amíg a műtősök el nem vitték, a műtőasztalon, a beszámolók alapján, már hangosan nevetgélt. Ezzel persze kivívta a helyiek szimpátiáját, mert nyilván,a többi gyerek, aki tudja, hogy miért van ott , az mind keserves arcot vág, csak az ilyen kis oktalan csecsemők viháncolnak egy műtőben. De amúgyis, a Miska iszonyú bájos kis pofa, és ezt nem csak én, a szülőanyja, gondolom így, tehát igaz. És hősies és bátor, amit a Jancsitól örökölt.

Ezalatt a Jancsi dupla nagyanyai felügyelet alatt állt, Dévény tornára ment, majd idehaza megtanult segítséggel jobbra fordulni, ami azért nagy szám, mert eddig csak balra volt hajlandó, a másik iránytól sírnia kellett mindig.
Továbbá eljött meglátogatni minket kórház kapujáig, aztán víg cuppogások közepette haza babakocsikázott a szikrázó napfényben, és semmi köze nem volt az egész kórház ügyhöz, azon kívül, hogy meglátogatta a rokonait, hozott nekik narancslevet és egy csokor virágot, aztán jól hazament a dolgára. És ez csodálatos.
Most, hogy mindjárt három éves , átbillent a mérleg, és életében már többet volt itthon, mint kórházban!

Most pedig, hogy itt a tavasz ígérete, felélesztem lelanyhadt lelkesedésemet és újra belecsapunk a tematikus okosodásba, mert mostanában inkább csak tornáztunk az egyszerűség kedvéért. Mindenesetre pénteken árnyszínház érkezik az otthonunkba, amit nem tudom, hogy kell lefényképezni, de meg fogom próbálni.

5 megjegyzés:

  1. JOBBRAFORDULÁÁÁÁS???!! Jancsii! Brávóóó!

    VálaszTörlés
  2. Gratula a frissen műtöttnek, nagyon derék tőle, hogy ennyire nagyon jól viselte!
    Az árnyszínházról meg beugrottak a régi 3D-s kupolás vetítések, amikor is a sötétben mindenki vadul kattogtatta ótómatáját, persze vaku bekapcs, oszt otthon volt nagy meglepetés, amikor előhívták a cseppet sem izgi szürkésfehér kupolaszerkezetről készült kismillió képet - nem olcsóért. A balfékek :)

    VálaszTörlés