Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. július 23., szombat

"Ő beteg?"

Voltunk megint a Balatonon, és ezúttal egy olyan balatonfüredi homokozóba is elkeveredtünk, ahol én magam is sokat homokoztam kb 400 évvel ezelőtt. Na itt az elsöprő nosztalgián kívül egyéb érdekes élmények is értek, mert hogy a Jancsinak már napokkal előtte elkezdtem elhinteni, hogy milyen egy nevezetes homokozóba megyünk majd, és különben is homokozni fogunk, amit még sose csináltunk, és hogy így meg úgy, milyen jó lesz. Úgyhogy mire odaértünk, tök türelmetlen volt, és össze-vissza balhézott a teljes strandközönség színe előtt, ami miatt egy kicsit ránkterelődött a figyelem, de csak úgy a szemek sarkából, nem nagyon. Aztán végre bejutottunk a homokozóba, ahol két kislány menten odarobogott hozzánk, megkérdezni hogy akkor a Jancsi beteg-e. Én meg mondtam nagyon kedvesen, hogy nem (múltkor a gégészeten is megkérdezte egy kislány, neki mondtam, hogy igen, náthás, bár tudtam, hogy ezzel csak zavarba hozom). A kislányok meg szaladtak mondani az anyukáiknak, hogy "megkérdeztem, nem beteg!" Aztán visszajöttek játszani. Én meg valamit magyarázam nekik arról, hogy a Jancsi nem tud úgy mozogni, mint ők, meg beszélni, de attól még ő is csak egy kisfiú, de ez már nem is érdekelte őket, hamar hoztak inkább egy veder vizet, csináltak dagonyát, amibe együtt beledugdostuk a Jancsi kezeit meg lábait, ölbe is vették mindkét fiat. Szóval ez volt az első igazi találkozásunk az utca gyermekével, és igazán elégedett vagyok. Tök cukik voltak, a Jancsi egészen odáig volt, hogy gyerekekkel homokozott együtt, ők meg a nap folyamán többször visszatértek hozzánk újabb vödör vizekkel, úgyhogy biztos mi is tetszettünk nekik. A szülők meg kedves mosollyal figyelték a távolból, hogy gyermekeik milyen szépen elfogadják a beteg kisfiút. Már csak azon gondolkodom, hogy ez a kifejezés, hogy beteg, vajon a gyerekek agyából pattant ki, vagy a szüleik adták a szájukba, és hogy mi lenne az a szó, amit inkább használni kéne ehelyett, amit a gyerekek is megértenek, és fedi is a valóságot, mert szerintem a Jancsi egyáltalán nem beteg. Ő spéci. De ezt nem fogja megérteni egy óvodás, így egy szóban. Mindegy, mert azt viszont megérti, hogy nincs semmi más doga, mint ugyanúgy jönni és játszani vele, mint egy akármilyen más gyerekkel, és ez hatszázszor fontosabb. Csak úgy eltűnődtem.
Aztán a Jancsi, aki kizárólag besötétített csendes ágyakban képes elaludni délután, aludt két órát egy fa alatt a strandon, majd több ízben megfürdött a magyar tengerben. A Miska pedig evett homokot, és ivott Balaton vizet, amibe előtte belepisilt. Mindenki sok nyári élménnyel lett gazdagabb.

4 megjegyzés:

  1. Szerintem ez mindig a szülőből jön, ilyen kicsi gyerekek még nem is igazán fogják fel, és a "beteg" szó biztos nem jutna eszükbe. Azt biztos érzik, látják, hogy más, de azért vagyok száz százalékig az integrált óvoda vagy akár bölcsöde híve, mert olyan jó lenne, ha minden gyerek minél előbb látna vak/kövér/cigány/szeplős/féllábú/koraszülött/akármilyen gyereket. És lehet, hogy a féllábú ügyetlenebbül tornázik, viszont mondjuk gyönyörűen rajzol.

    VálaszTörlés
  2. Egyetertek Veraval, szerintem egy gyereknek sose jutna eszebe magatol a 'beteg' szo. Azzal is abszolut egyetertek hogy Jancsi nem beteg, csak ha taknyos, ugyanugy mint minden masik gyerek.
    Valoszinuleg a ket kislany a Balatonon megkerdezte a szuleiket hogy miert nem tud menni a Jancsi, erre hirtelenjeben a kovetkezmenyekre nem gondolva csak a 'beteg' szo jutott eszukbe, hiszen tenyleg nehez megtalani az ovodas kifejezest amint te is emlited. Szerintem jol reagaltal hogy megmagyaraztad nekik hogy a Jancsi ugyanolyan kisfiu vegulis es az a lenyeg hogy jatszottak Jancsival es elfogadtak a 'massagaval' egyutt!!
    Nagyon jo kerdes amugy hogy mi lenne a legmegfelelobb szo, de vajon van e szukseg egyaltalan egy ilyen szora egy ovodasnak vagy eleg hogy egyszeruen csak, ahogy mondtad nekik, tudjak hogy Jancsi nem tud ugy mozogni mint ok. Majd megkerdezem a kollegaim hogy ok mit hasznalnak a suliban/oviban.
    Tovabbi szep nyaralast, homokozast! Zsofi

    VálaszTörlés
  3. Anyukám mindig a szemüvegeseken keresztül szokta ezt az integrált osztályában levezetni, mert szemüveges barátja minden gyereknek van és azt sem tekinti betegségnek, csak tudomásul veszi, hogy rosszabbul lát; aztán innen már csak egy lépés, hogy a másik gyerek meg esetleg járni nem tud, de van helyette kerekesszéke, vagy mondjuk hallókészüléket használ..

    Szerintem, az, hogy rámondja valaki, hogy beteg, nem sok esetben rosszakarat, merthát rá kell vágni valamit, ha a gyereke megkérdezi és ez jut eszébe elsőre.. Szerintem ilyenkor inkább azért hárítanak a szülők, mert félnek, hogy megbántják a másik anyukát - szóval ez ilyen izé dolog, hogy kvázi a gyerekét akarja jómodorra okítani, csak épp ezzel válik kirekesztővé.

    Az ELMO Világa nevezetű borzalmat izárólag azért vagyok hajlandó néha betenni Benedeknek, mert amerikai film lévén teljesen alap, hogy a benne szereplő gyerekeknek jó fele mozgássérült, dawnos, vak, vagy egyéb fogyatékossággal élő gyerek, és igazából alig várom, hogy ilyen tök elfogadó közegben észlelve feltegye majd a maga kérdéseit - azt gondolom, ezt nézve tényleg csak annyi fog neki feltűnni, hogy az a kisgyerek furán beszél, vagy grimaszol, vagy székben tolják, nem pedig az, hogy milyen fura..

    VálaszTörlés
  4. Hát, szerintem is a szülők. De amúgy meg mindegy. Engem nem zavar, és rosszindulatot semmiképp nem érzek mögötte, sajnlatot nyilván, mert ez ilyen automatikus, és végülis tök érthető reakció, de nem zavar. Szerintem látták, hogy vidáman nyaralunk, és nem kell minket sajnálni, talán ennyivel is okosabbak lettek ők is.

    VálaszTörlés