Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. augusztus 30., kedd

Az idei nyár sztárjai

Az idei nyár sztárjai az állatok, élő egyenesben. Sok éves lemaradást kellett pótolnunk, de miután már egy ideje levetkőztük hygiiéniai (?) paráinkat, nekiveselkedtünk, főleg a patásoknak.
Az összesítés: Fővárosi Állat- és Növénykerti valamint Budakeszi Vadasparki valamint balatoni puszta plázai látogatásaink során megsimogattunk: egy kecskenyájat, egy lámát, 3 tevét, két terhes (várandós) szamarat, és egyéb nem terhes szamarakat, tevéket, egy mufloncsordát, egy őzet, egy császármetszett tehenet és a borját, egy icipici birkanyájat, lovakat, és egy szarvast, valamint talán egy zebrát is egy kicsit , de ebben nem vagyok biztos. Kivétel nélkül szimpatikusak voltak, és jó volt velük találkozni. Ők ezt biztos nem így gondolják, de az most mindegy, majd azt megírják a saját blogjukban.
János igazán lelkes állatsimogató, majd kiugrott a bőréből ahányszor egy állat elé járultunk, hogy megtapogassuk, a Miska félénkebb volt, ő viszont a kutyák nagy barátja, bár a kutyák szerint, szerintem, inkább fárasztó kis rémalak. Pedig tök cuki, mindig sikít, ha meglátja valamelyik családi pulit, és üldözőbe veszi, azok meg flegmán odébbállnak, míg ő kis csattogó tenyereivel igyekszik utánuk.
Amúgy az egész állatosdiban, mint ahogy semmi másban sem a nyáron, meg úgy egyébként általában semmiben, nem volt semmi koncepció. Pedig szerettem volna képeket mutogatni és lexikális tudást átadni, hangokat hallgatni, majd ezt követően nagy háttértudással felvértezve elmenni az állatkertbe, de az egészből csak az lett, hogy odamentünk, és megkerestük a legjobban látható (halak) és a legjobban tapintható (kecskék) állatokat, és már ezzel tök boldogok voltunk. Hiába igyekszem, nem vagyok egy felkészült pedagógus típus, inkább rögtönzök és szórakoztatok. Pedig ezért csináltam a blogot, hogy majd így az leszek, de sokat okultam a nyáron, nem leszek az, viszont ha olykor mégis próbálkozom, abban majd segítsetek.

Na de hogy ez miért nem baj? Azért, mert a gyerekek ezt így élvezték , ahogy volt. Néha felolvastam egy-egy feliratot, hogy az örvösmedve akár 60-80 kilogramm súlyúra is megnő, és kicsinyeit a mellényzsebében hordja, de úgy vettem észre, hogy a Jancsi százszor jobban élvezte, hogyha elmeséltem neki, hogy az orángutáncsalád tagjai mit csinálnak épp, és hogy a medve épp most mászott fel a fára, hogy leveleket dobáljon le, a Miska pedig inkább az emberek iránt érdeklődött amúgyis.
Viszont, ha még egyáltalán bárki is olvas ezután a hosszú, eléggé el nem ítélhető, pauza után, az igazán adhatna tippeket, hogy az állatkertben a fentebb felsoroltakon és a szarv-páncél- és tüsketapogatón kívül, ami az Afrika házban van, milyen tapogatni való van még, illetve melyik állat jól látható még ( vagyis elég közel van, elég élénk a színe, nem túl nagy és nem túl kicsi).
És hogy hova menjünk még állatokat nézni? A Tropikárium az jó hely?


9 megjegyzés:

  1. a margitszigeti kisallatkertbe!
    es szuper-szuper, hajra!

    VálaszTörlés
  2. Juló! ott lehet taperolni az állatokat? például emlékszem valami bundás tyúkokra, azokat meg kéne simogatni.

    VálaszTörlés
  3. Ha a mamám még falun élne és meg lenne a házikója röfivel, nyuszikkal és csirkékkel, mondanám, hogy menjetek, de sajna nincs :(.
    Cicát, teknőst, tengerimalacot, aranyhörcsögöt lehetne még simogatni - a Tropicariumban meg a rájákat :)
    A Tropiban nagyon sok színes halacska van, és még ezek: http://www.tropicarium.hu/?a=altalanos-informaciok&id=1&info=mit-lathatnak-a-tropicariumban&lang=

    Állathangokat meg majd lövök mailben, azt hiszem van pár :)

    VálaszTörlés
  4. Barbi imádja a Tropicariumot! Nagyon jól meg vannak világítva a halak.

    VálaszTörlés
  5. oké, irány a tropikárium!köszi!
    állathangk jöhetnek, szuper!köszi!!

    VálaszTörlés
  6. Hat en most viszonyleg reg voltam, lina megy minden nap anyukammal, es egy csomoszor felul lina a ponira, es van vmi nagyon helyes es segitokesz attila bacsi, szoval ponikkal biztos, h lehet baratkozni, a tobbit nem tudom, de megkerdezem anyukamat.
    ja, es pannival meghivattam magam hozzatok :)

    VálaszTörlés
  7. Azt csak álmodtam, hogy az állatkertben a népszerűbb állatoknál (elefánt, orrszarvú, zsiráf) van kicsinyített tapogatható mása vakírással?

    VálaszTörlés
  8. nem álmodtad elég sok állatnak van bronz mása jól megközelíthető helyen, kitéve.

    VálaszTörlés
  9. Juló! gyertek!
    SZava, igen, azokat láttam, de valahogy nem jött mg a kedvem megtapogatni őket, mert inkább a ténylegs állattapintás a lényeg,az igazi "anyag". szerintem a forma letapogatsához annyi ideig kéne a Jancsinak tanulmányoznia a szobrokat, amennyi ideig csak a saját fülét hajlandó fogdosni.

    VálaszTörlés