Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. szeptember 18., vasárnap

Zeneművészeti kvízkérdéseim

Létezik a Péter és a farkasnak magyar változata, mármint ahol a mesélő magyarul mesél nem franciául? És ha létezik honnan szerezhetném meg? És van még valami ehhez hasonló klasszikus zenemű, amiben mese is van a zenéhez? Kérem segítsenek! Merci beaucoup!

2011. szeptember 15., csütörtök

Azért pár dolog

A három nap ovibajárás alatt támad néhány gondolatom, amit azért leírok.
Ami miatt sokáig azt gondoltam, hogy sose fogom oviba adni a Jancsit az például az, hogy ott van szabadfoglalkozás, amikor nem történik hivatalosan semmi, a gyerkekek maguk játszanak, ha tudnak. Ha tudnak. És hát eljött az a pillanat, hogy vége lett a szuper csoportos foglakozásnak, és közös reggelizésnek, jöhetett a vidám szabadfoglalkozás... persze ilyenkor azért játszanak velük, meg mindenkit innen oda rakosgatnak, hogy legyen némi kihívás ebben az időben is, de hát nem az az igazi aktív elfoglaltság ez, amit szeretnek a bonyolult gyerekek bonyolult anyukái. Na ekkor ott álltam és néztem, hogy akkor most mi van, a Jancsi vajon mit fog majd csinálni ilyenkor ha nem én leszek vele, blablabla satöbbi, egyik lábamról a másikra álltam, aztán gondoltam tornázom vele kicsit vagy valami, ettől elhányta magát, én meg egyre szarabbul éreztem magam. Aztán ezen elgondolkoztam, és arra jutottam, hogy itthon is simán van, hogy akár egy-másfél órát nem csinálok vele semmi hasznosat, csak fekszik/ül, és figyeli, hogy mi van vagy táncol a kedvenc lemezére vagy zongorázgat, vagy hallgatja, hogy énekelek neki, de ilyenkor nem érzem magam bénán, mert van más dolgom, mosogatok, vagy a Miskával sertepertélek például. A Jancsi viszont tök jól érzi magát, semmi baja a szabadfoglalkozással, és nekem sincs. Ilyenkor. Tehát az oviban se kell, hogy legyen, csak attól éreztem magam bénán, hogy késztetést éreztem arra, hogy csináljak vele valamit, miközben tudtam, hogy most azt kéne tesztelnem, hogy ő mit fog csinálni, ha én nem leszek ott.
Ott egy csomó gyerek, már az érdekes neki, ha valaki mellette van, és lehet vele barátkozni, vagy ha van zene, akkor gond már nem lehet. Éppen ezért ment oviba, hogy gyerekek között legyen.
Aztán a másik dolog, hogy a csoportos foglalkozások alatt végig az ujját rágcsálja, és nagyon nehezen hajandó bármi mást csinálni. Ezt szerintem azért teszi, mert túl sok az inger, pláne a hang, ígyhát védekezik. Jobb, mint ha sírna-rína, de nyilván nem az a cél, hogy pusztán túléljen. Ezen is aggódhatnék, de éppen ezért ment oviba, hogy kinyíljon például olyan helyzetekben is, ahol nem ő a főszereplő, ahol nem otthon van, és ahol nem valamelyik rajongó rokona a másik fél. És éppen azért is ment oviba, hogy ilyen helyzetekben is merjen figyelni és reagálni, amit amúgy tök jól tud, mégis sokszor iyenkor előadja hogy ő egy nagyon fogyatékos kisfiú, sőt egy zsák krumpli csak, kár neki bármit is mutogatni. És persze van, hogy ezt azért csinálja, mert unja, ami történik, de most tuti, hogy nem, mert, ami történik az tényleg izgalmas. Szóval remélem, hogy idővel abbahagyja az ujjrágcslást, és kiabálni fog a bohócnak, hogy hozzá menjen oda énekelni.
Aztán aggódtam még azon is, hogy nincs elég torna, ez sajnos így is van, de ezt az aggodalmamat meg abszolút elfogadták és megértették, és az lett a megoldás, hogy nem heti négy, hanem három fél napot jár. A maradék időben majd rengeteget tornázunk. Ez is pipa.
És bónuszként egyszercsak nem hasonlítgatok többé, hogy ki mit tud. Már eléggé vártam, hogy ez bekövetkezzen, mert nagyon utáltam magam ezért. Ezek a gyerekek mind egyéniségek, hősök és édes pofák, ki ebben jobb, ki abban, a Jancsi teljesen a helyén van köztük.

Mesélnék én az oviról, csakhogy...

... összesen három napot voltunk, de már egy hete nem jártunk arra, mert taknyos lett a János, aztán meg a shuntje rémített minket halálra (már megint), és még kivárunk. Addig nincs ovi.
Részletezem:
A shunt az egy szörnyű dolog, mert azzal bármikor baj lehet. Szerencsére, van az a jó tulajdonságunk, hogy nem aggódunk potyára, mert akkor túl nehéz lenne az életünk.
Viszont, ha nem működik, vagy bármi jel arra utal, hogy valami nem stimmel, mindenki lábremegést, gyomorgörcsöt és idegösszeomlást kap a családban. Éppen ezért, így előfrodult olyan is, hogy sokkal később vettük észre hogy baj van a shunttel, mint ahogy kellett volna, mert azt akartuk, hogy ne legyen vele baj.
Most az történt, hogy nem volt jól a Jancsi, én okulva korábbi hibáimból, hajlandó voltam hamar észrevenni, hogy a shunt miatt, és berohantam vele az idegsebészetre, ahol állítottak a szelepen én meg megtanultam shuntöt pumpálni. Pumpáltam is hősisesen, bár többször magam is sirdogálva, mert a Jancsi közben szemmel láthatóan csillagokat látott, annyira fájt neki... aztán ettől jobban lett némileg. Végül Oli is hazajött az üzleti útjáról, megpumpálta ő is (mindig attól rettegtem, hogy egyszer majd nekem kell shunt ügyben eljárnom, mert ő távol lesz, és lám, megtörtént, és én menedzseltem az ügyet, ígyhát ez a félszem is megszűnhet, pipa) , majd megint állítottak rajta az idegsebészeten, azóta sokkal jobban van, de még mindig nem tökéletes teljesen, úgyhogy most várunk, és pumpálunk, mert feltehetőleg valami részleges dugulás van. Ilyenkor nem értem, hogy ebben a mai modern világban, miért nem küldhetünk be egy nanocsőgörényt, aki kitisztítja a a shunt szárat. Szóval emiatt itthon dekkolunk ovi helyett, és kíméljük a Jancsit, ami tök unalmas. Ma már azért egész jól lehetett vele játszani, de tornázni még nem mertünk, remélem hétfőn mehetünk az oviba ismét. Aki tud transzcendens eszközökkel dugulást elhárítani, az kérem szépen, intézkedjék! Egy kis kő még van a szívünkön, amíg ez meg nem oldódik.

2011. szeptember 4., vasárnap

Hej Óvoda Óvoda!

Először is: hogyhogy a Jancsi óvodába jár, amikor én még fél évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy soha az életben ilyen nem fog megtörténni, mert sehol máshol nem fognak eleget foglalkozni vele, eleget tornázni, eleget tanulni, satöbbi? Tulajdonképpen fel sem merült bennem ez az opció, ha szóba is került, hogy óvoda, én fülemet becsukva oda se figyeltem, hogy ez ránk nem vonatkozik, minek figyeljek.
Aztán valahogy becsípődött nekem, amit valaki mondott, hogy a Jancsinak kell egy kis elszakadás és önállóság, mert hátha a minden kívánságot leső, abajgatós hozzáállásunk elkényelmesíti, és olyan jól elvan ő ebben a nagy szeretetbuborékban, hogy nem óhajt kimászni belőle. Aztán közben a Miska is felcseperedett, és vagy a világot járja úgy, hogy a nyomában kell járni , hogy ne essen le a lépcsőn, és ne egye meg a cipőket, vagy lefoglalja mindkét kezem, mert kétségbeesetten csimpaszkodik rajtam a gyötrő szeparációs szorongás miatt. Szóval így már az sem áll, hogy majd nálam senki nem foglalkozik többet a Jancsival, mert nem lehet csak vele foglalkozni, még ha általában akad is juhász a Mihály mellé, én nem akarom őt folyton lepattintani, hisz ő is a kisfiam. Ez már két érv az ovi mellett, de a legdöntőbb érv, hogy a Jancsi, aki régen utálta a gyerekeket, mert hangosak és szertelnek, és kifejezetten vonakodva járt el hazulról, - szerintem a Miskának köszönhetően - hirtelen nagyon nagy érdeklődést kezdett el mutatni mind a gyerekek, mind a nagyvilág iránt. Az elmúlt időben sokkal többet jöttünk -mentünk vele, megismerte a világ dolgait, találkozott sok emberrel, nem volt már annyira burokban, és kiderüt, hogy ez nagyonis kedvére való. Úgyhogy bejelentkeztünk az oviba, de én igazából még mindig nem voltam igazán meggyőzve, aztán nyáron voltunk egy pár napot az oviban napközis táborban, ami iránt a Jancsi akkora lelkesedést és érdeklődést mutatott, hogy ezen a ponton elkezdtem elhinni, hogy ez neki jó lesz.
És most ott tartunk, hogy voltunk már két napot óvodában, magam is teljes állású óvodásként egyelőre, sőt még Oli is elég sokat ott volt. E héttől fogva fognak apránként kiküldeni a folyosóra, majd szépen feltenni a hetes buszra. Hajaj hajahaj.... de amúgy azt látom, hogy menni fog. Jánosnak kifejezetten tetszik az egész, ez tudom, hogy még hullámozhat, de az már valami, ha hullámhegy van rögtön az elején. Érdekli, hogy mi történik, örül a gyerekeknek, szívesen megy oda. Reggel 7-kor már vígan táncol az ágyban, ő, aki nyáron olykor hajlamos volt fél 11-ig is aludni. És akkor én azt mondom neki, hogy helló óvodás, megyünk az óvodába, ő meg majd kiesik a kezemből, úgy örül, és mellé büszkén tekinget körbe, hogy mindenki hallotta-e a szobában, hogy ő már óvodás. Az oviban leginkább a többi gyerek érdekli, és máris azt tapasztaltam, hogy ő, aki - most elárulok egy eddig fel nem fedett részletet - csövön eszik, mert utál és nem hajlandó enni, (így aztán már nem is igen tud, persze tréningezünk ezügyben meg van haladás, de toporgás is) szóval, ő sokkal fegyelmezettebben tűri az etetést, jobban igyekszik, és ügyesebb is, mert a többi gyerek is mind ott ül körben, és KANÁLLAL eszik. És van csoportos foglalkozás, ahol kopog, hogy igen ő még szeretne a gurulós székkel körbeszáguldozni a teremben, és lemászik a párnáról hogy odajusson a Liza nevű kislányhoz. Mi pedig pont az ilyesmik miatt bízunk abban, hogy mégha nem is történik intenzív csak vele foglalkozás a délelőtt összes órájában, nagy fejlődést eredményezhet az, hogy közösségben van, és az is, hogy érvényesítenie kell az akaratát, ha valamit szeretne. amúgy meg foglalkoznak velük egy órát csoportosan és az ott töltött 3-4 napból 3 napon egyéni foglkozása is lesz, két torna, egy gyógypedagógia, plusz tanulnak vele enni napi kétszer. Én ebben várom a legnagyobb segítséget tőlük, hátha nekik menni fog az, ami nekem már nemigen látom, hogy hogy sikerülne.
Az ovi amúgy nagyon hangulatos és színes és ingergazdag, és az óvónénik és az óvóbácsi is épp olyan emberek, akikre szívesen bízzuk a Jancsit, mert jókedvűek, lelkesek, szemmel láthatóan imádják a gyerekeket és szeretik a munkájukat, és tudják is, hogy mit miért és hogyan. Amúgy a Budapesti Korai Fejlesztő ovijáról van szó, ez nem titok, nem is nagyon akad más ilyen ovi, szerencsések vagyunk, hogy jutott nekünk hely. Van is erről egy cikk emitt.
Nem fog a Jancsi minden nap járni, és nem is egész nap, csak ebéd utánig, ami jó lesz arra, hogy addig a Miskával legyek kettesben, és érezhesse kicsit legfontosabbnak magát ő is, továbbá világot is láthasson, jöhessen mehessen érdekes helyeken. A Jancsinak pedig ott lesz az egész délután, hogy tornázzunk és okosodjunk, remélhetőleg sokkal hatékonyabban, mint amikor minden percben azt érzem, hogy ketté kell osztódnom a fiaim közt.
Egy szó mint száz, nagy bizodalmunk van az oviban. Van egy olyan sejtésem, hogy a Jancsi ugyan nem fog kiakadni, de kicsit be fog gubózni, vagy legalábbis várakozó álláspontra helyezkedik majd egy időre, de szerintem sima gyerekek körében is akad olyan, aki egy darabig az egyik sarokban ül és törött dinoszaurusszal játszik, míg az anyukája érte nem megy, aztán egyszercsak már ő az ovi fenegyereke. Szóval egyelőre magam is kíváncsian várom hogy mi lesz, még sose láttam a Jancsit olyankor, amikor nem voltam vele...