Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. szeptember 4., vasárnap

Hej Óvoda Óvoda!

Először is: hogyhogy a Jancsi óvodába jár, amikor én még fél évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy soha az életben ilyen nem fog megtörténni, mert sehol máshol nem fognak eleget foglalkozni vele, eleget tornázni, eleget tanulni, satöbbi? Tulajdonképpen fel sem merült bennem ez az opció, ha szóba is került, hogy óvoda, én fülemet becsukva oda se figyeltem, hogy ez ránk nem vonatkozik, minek figyeljek.
Aztán valahogy becsípődött nekem, amit valaki mondott, hogy a Jancsinak kell egy kis elszakadás és önállóság, mert hátha a minden kívánságot leső, abajgatós hozzáállásunk elkényelmesíti, és olyan jól elvan ő ebben a nagy szeretetbuborékban, hogy nem óhajt kimászni belőle. Aztán közben a Miska is felcseperedett, és vagy a világot járja úgy, hogy a nyomában kell járni , hogy ne essen le a lépcsőn, és ne egye meg a cipőket, vagy lefoglalja mindkét kezem, mert kétségbeesetten csimpaszkodik rajtam a gyötrő szeparációs szorongás miatt. Szóval így már az sem áll, hogy majd nálam senki nem foglalkozik többet a Jancsival, mert nem lehet csak vele foglalkozni, még ha általában akad is juhász a Mihály mellé, én nem akarom őt folyton lepattintani, hisz ő is a kisfiam. Ez már két érv az ovi mellett, de a legdöntőbb érv, hogy a Jancsi, aki régen utálta a gyerekeket, mert hangosak és szertelnek, és kifejezetten vonakodva járt el hazulról, - szerintem a Miskának köszönhetően - hirtelen nagyon nagy érdeklődést kezdett el mutatni mind a gyerekek, mind a nagyvilág iránt. Az elmúlt időben sokkal többet jöttünk -mentünk vele, megismerte a világ dolgait, találkozott sok emberrel, nem volt már annyira burokban, és kiderüt, hogy ez nagyonis kedvére való. Úgyhogy bejelentkeztünk az oviba, de én igazából még mindig nem voltam igazán meggyőzve, aztán nyáron voltunk egy pár napot az oviban napközis táborban, ami iránt a Jancsi akkora lelkesedést és érdeklődést mutatott, hogy ezen a ponton elkezdtem elhinni, hogy ez neki jó lesz.
És most ott tartunk, hogy voltunk már két napot óvodában, magam is teljes állású óvodásként egyelőre, sőt még Oli is elég sokat ott volt. E héttől fogva fognak apránként kiküldeni a folyosóra, majd szépen feltenni a hetes buszra. Hajaj hajahaj.... de amúgy azt látom, hogy menni fog. Jánosnak kifejezetten tetszik az egész, ez tudom, hogy még hullámozhat, de az már valami, ha hullámhegy van rögtön az elején. Érdekli, hogy mi történik, örül a gyerekeknek, szívesen megy oda. Reggel 7-kor már vígan táncol az ágyban, ő, aki nyáron olykor hajlamos volt fél 11-ig is aludni. És akkor én azt mondom neki, hogy helló óvodás, megyünk az óvodába, ő meg majd kiesik a kezemből, úgy örül, és mellé büszkén tekinget körbe, hogy mindenki hallotta-e a szobában, hogy ő már óvodás. Az oviban leginkább a többi gyerek érdekli, és máris azt tapasztaltam, hogy ő, aki - most elárulok egy eddig fel nem fedett részletet - csövön eszik, mert utál és nem hajlandó enni, (így aztán már nem is igen tud, persze tréningezünk ezügyben meg van haladás, de toporgás is) szóval, ő sokkal fegyelmezettebben tűri az etetést, jobban igyekszik, és ügyesebb is, mert a többi gyerek is mind ott ül körben, és KANÁLLAL eszik. És van csoportos foglalkozás, ahol kopog, hogy igen ő még szeretne a gurulós székkel körbeszáguldozni a teremben, és lemászik a párnáról hogy odajusson a Liza nevű kislányhoz. Mi pedig pont az ilyesmik miatt bízunk abban, hogy mégha nem is történik intenzív csak vele foglalkozás a délelőtt összes órájában, nagy fejlődést eredményezhet az, hogy közösségben van, és az is, hogy érvényesítenie kell az akaratát, ha valamit szeretne. amúgy meg foglalkoznak velük egy órát csoportosan és az ott töltött 3-4 napból 3 napon egyéni foglkozása is lesz, két torna, egy gyógypedagógia, plusz tanulnak vele enni napi kétszer. Én ebben várom a legnagyobb segítséget tőlük, hátha nekik menni fog az, ami nekem már nemigen látom, hogy hogy sikerülne.
Az ovi amúgy nagyon hangulatos és színes és ingergazdag, és az óvónénik és az óvóbácsi is épp olyan emberek, akikre szívesen bízzuk a Jancsit, mert jókedvűek, lelkesek, szemmel láthatóan imádják a gyerekeket és szeretik a munkájukat, és tudják is, hogy mit miért és hogyan. Amúgy a Budapesti Korai Fejlesztő ovijáról van szó, ez nem titok, nem is nagyon akad más ilyen ovi, szerencsések vagyunk, hogy jutott nekünk hely. Van is erről egy cikk emitt.
Nem fog a Jancsi minden nap járni, és nem is egész nap, csak ebéd utánig, ami jó lesz arra, hogy addig a Miskával legyek kettesben, és érezhesse kicsit legfontosabbnak magát ő is, továbbá világot is láthasson, jöhessen mehessen érdekes helyeken. A Jancsinak pedig ott lesz az egész délután, hogy tornázzunk és okosodjunk, remélhetőleg sokkal hatékonyabban, mint amikor minden percben azt érzem, hogy ketté kell osztódnom a fiaim közt.
Egy szó mint száz, nagy bizodalmunk van az oviban. Van egy olyan sejtésem, hogy a Jancsi ugyan nem fog kiakadni, de kicsit be fog gubózni, vagy legalábbis várakozó álláspontra helyezkedik majd egy időre, de szerintem sima gyerekek körében is akad olyan, aki egy darabig az egyik sarokban ül és törött dinoszaurusszal játszik, míg az anyukája érte nem megy, aztán egyszercsak már ő az ovi fenegyereke. Szóval egyelőre magam is kíváncsian várom hogy mi lesz, még sose láttam a Jancsit olyankor, amikor nem voltam vele...

3 megjegyzés:

  1. Szia Fruzsi!!!
    Először is Boldogságos Születésnapot!!

    Másik gratulálok Jancsikád óvódás koruvá válásához!!
    Igen az evés Évinek nagyon sokat segítettek ezügyben a csoport szellem is ha látja másoktól akkor biza előbb utóbb akarni fogja és majd önállóan is szeretné mint Évim már eltolja bent az óvónő kezét. csak lestem a minap amikor Éviről ezt mondta az óvónő mert biza otthon zsarolva szolgáljam ki a fenekét kisasszonyka.
    Lényeg biztosan haladni fognak kisfiaddal hiszen nem az anyuci eteti más lesz az egész dolog :D

    Majd ha 5éves lesz akkor majd másképpen lesz ( láttam nagyon sokat fejlődött a kisfiad reagál dolgokra nevetgél érdeklődik:D
    Lényeg évit én sem hagytam 4évesen ott egész napra majdnem mindig elhoztam 12óra felé meg heti 3at volt csak bent nem 5napot 4,5évesen kezdte az egész napozást még én sajnáltam ott hagyni annyi időre... Bárczyban is van egy PEG-es kisfiú egyébként pont Évikém csopijában csak 5évesen íratta be oda az anyukája ( 5évesen minden gyermek óvóda köteles pedig Évim tényleg középsúlyos de nyaggattak járatom e oviba) a népességnyilvántartó piszterkált

    VálaszTörlés
  2. Oh a draga jo csoportnyomas :), hajra Jancsi! :)

    "még sose láttam a Jancsit olyankor, amikor nem voltam vele..."
    ez az en legnagyobb szivfajdalmam gyerekneveles ugyben, meg az, h nem tudom, milyennek latja a vilagot o (ergo hogyan tudnek neki hatekonyan segiteni, amikor gondja van a vilaggal...)

    VálaszTörlés
  3. Mesélj Fruzsi, hogy megy ezen a héten az ovi? Drukkolok, drukkolok!!! :-)

    VálaszTörlés