Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2012. január 30., hétfő

Oltás, álomkór, porszívó

A Miska 15 hónapos lett nemrégiben, és ennek örömére kapott valami kötelező oltást, aminek inkább utána se olvasok, mert kötelező, és jobb nem is tudni, hogy más országokban rég betiltották vagy hogy igazából a magyar népet akarják behelyettesíteni idegenekkel, úgy hogy a magyarokat oltással elteszik láb alól. Mindenesetre amióta megkapta a Miska ezt az oltást, a cumijával és a rongyával mászkál fel alá a lakásban és néha lefekszik kicsit, például a konyhakőre. Remélem nem cserélték ki egy idegenre, és ez csak átmeneti. Mondjuk az oltástól lázas lett, attól meg taknyos, meg amúgy én is úgy érzem magam, mint aki 15 hónapos oltást kapott, szóval lehet, hogy a hidegfronttól vagy mitől is van. Mindenesetre jó lenne már, ha nem lenne ilyen kótyagos, ráadásul ugye taknyos is, ezért naponta többször le kell terrorizálni a porszívóval, amit én nem is tudom, hogy hová tesz egy gyerek magában. Van ugye az anyukája, akit szeret, és aki szereti őt, aki gondoskodik róla, enni ad neki, játszik vele, de naponta párszor átváltozik, leteperi őt, a kezeit hátracsavarja és az orrába dug egy üvegcsövet, és berregve kiszívja a kis taknyocskáját. Aztán hirtelen visszaváltozik, és megint muffint süt a frissenvasalt kötényében. Ez szerintem feldolgozhatatlan. A Miska mostanában verkedős is lett. Lehet, hogy emiatt, vagy mert mivel folyton taknyos, nem mehetünk ide-oda és már halálba unja magát itthon, és még az unokatestvére is Afrikába utazott, pedig vele, mivel takony és bacilusközösségben élnek, betegen is találkozhat. Szóval szegény Miskára rájár a rúd mostanában, pedig olyan cuki!

Az ovi

Mondtam, hogy az oviról még fogok írni, akkor hát legyen is így.
Előszöris, az ovi szó hallatán a Jancsi minden körülmények között széles vigyorra vált, és testhelyzettől függetlenül táncolni kezd. Szóval az ovi megkérdőjelezhetetlen részévé vált az életünknek, pedig egy évvel ezelőtt azt mondtam volna, mi van? méghogy a Jancsi oviba? még mit nem!... meg ilyesmik. Aztán ez lett belőle. Most heti 3 napot jár, mert a többi napon a tornára próbálom fektetni a hangsúlyt, ha a Miska hagyja, ugye. Eddig az volt, hogy ebéd után hazahoztam, de most próbáljuk azt, hogy ott alszik, és aztán hozom el, mert ott már mindig pont elalélt, mire jöttem én, amitől totál felpörgött, és örömében, hogy velem lehet, már itthon nem is akart aludni. Akkor tehát, gondoltuk, aludjon ott, és majd frissen kipihenten tettre készen jön haza, de jó lesz. Hát persze, hogy egy szemhunyás nem sok, annyit nem alszik. Mondjuk, ki az, aki úgy emlékszik, hogy valaha is aludt az oviban? Én még ilyen emberrel nem találkoztam, noha nekem, aki szintén így emlékszem, úgy tűnt annak idején, hogy a többiek aludtak, most meg senki sem ismeri be. Na mindegy, szóval nem alszik, remélem majd megszokja és fog, mert tényleg praktikusabb lenne, ezer okból. Ha meg nem, akkor mindegy, akkor majd hazahozzuk aludni. De ez csak egy ilyen kis aktuális ügy, az oviról általában akartam szólni.
Tehát. Van tizenegy gyerek, és azt hiszem 7 felnőtt, de ők nem egyszerre, egyszerre, nem is tudom hányan vannak bent, talán négyen-öten. Még ezt se tudom, na...
De ők mind annyira helyesek, vagányak, kreatívak, nagyon nagyon szeretik a kis tanítványaikat, folyton puszilgatnak valakit, amikor látom őket, arcizmuk se rezdül, ha valaki lehányja vagy összenyálazza őket, mármint, ha a gyerekek közül valaki. És nagyon profik. Minden nap van egy közös csoportos foglalkozás, ami vagy egy mese feldolgozása, megtapasztalása, vagy zenélés, vagy mindenféle érzékszerveknek szóló ilyen-olyan ingerek, vagy mozgós, mondókázós. Ilyenkor nem csak az van, hogy árasztják az ingereket, aztán ők meg fogadják be, hanem csomószor nekik maguknak kell jelentkezni, ha akarják, hogy történjenek velük a dolgok, ki ahogy tud, lehet kiabálni, lelkendezni, nyúlkálni, kopogni, mindegy, csak jelezni kell, hogy te akarsz lenni a következő, akit megnyal a kutya, megszúr a tűpárna, betakar a pokróc, vagy megvilágít a játéknapocska... és akkor vannak napok, amikor azt mesélik, hogy a Jancsi lelkes volt, és aktív és részt vett, és kopogott, máskor meg, hogy inkább csak visszahúzódott, és figyelt. Milyen cuki már, ott ül az ovis csoportban, a gyógyszékecskéjében és kopog, hogy ő akar lenni a hóember legfelső gombóca, és akkor ő lesz, és nyakba veszik. Amúgy nem tudom ám pontosan mi zajlik, mert ezek öt hetente változnak, és én még az elején néztem ezeket végig, azóta már sok víz lefolyt a Dunán.
Aztán vannak egyéni foglalkozások, egy gyógypedagógia, egy torna, és egy látásfejlesztés per hét, de mivel nekünk három nap egy hét, ezért pont minden napra jut egy valami.
A gyógypedagógiai foglalkozásról mindig a beszélgető füzet tájékoztat. Ebben rögzítik ők képekben, tárgyakban, és leírásokban, hogy mi történt az oviban, főleg az egyéni játszáson, és mi is mindenfélét odaragasztunk meg írunk, hogy itthon mi történt, így a Jancsit mindenki megfelelően tudja kérdezgetni a máshol történtekről, és így könnyebben meséli el az élményeit. Tök jó ez a füzet, imádom, bár most egy kicsit szamócás eukaliptusz szaga van, mert az oviban beragasztották a szagos vattákat, amivel a szagolgatni tanultak, és be se tudom csukni, mert egy világító labdát is odacelluxoztak. A Jancsi meg lelkesen mesél, hogy ez volt meg az volt, és megmutatja a dolgokat a füzetében, és mindig megbeszéljük, hogy kit rakjunk bele, mit akar elmesélni az oviban. Na szóval ezen a foglalkozáson mindenfélét tapogatnak, gombot nyomnak, gombnyomással dalt választanak, és énekelnek, festenek és ragasztanak, labdákat hajigálnak, kommunikálnak, beszélgetnek az élet dolgairól. Csuda jópofa dolgok, amiket néha utánuk csinálunk itthon is. Egyszer a gombnyomós kommunikátort is hazaküldték a Jánossal, mert meg akarta mutatni, és azzal játszottunk két napig. Olyan volt, hogy háromféle dolgot rá lehetett mondani, vagy énekelni de csak valami rövidet, és akkor minden gombnyomásra más mondat vagy dal eleje hangzik el. Ez azért vicces, mert akár olyan tud lenni, mintha a Jancsi maga mondaná a dolgokat. Mondjuk elég bizarr volt azt játszani, hogy a Jancsi az én hangomon kiabál, hogy Mama gyere be a szobába és énekelj, szerintem neki is bizarr volt, nem csak nekem, de azért tök jó volt, mert abszolút motiválta arra, hogy akárhogy is, de megnyomja a gombot, mert csak akkor hallom meg, hogy hív. (Persze nem, mert amúgy ott álltam az ajtóban és néztem, hogy mit csinál)
Aztán van a látásfejlesztés, ahol sokszor mindenféle számítógépes figyelős és gombnyomós játék van, ami szintén tök jó, mert nagyon kell, hogy azok a kis kezek jól tudjanak tudatosan működni. Az egy teljesértékű kommunikációt tud eredményezni a jövőben, ha ő tud kezelni valami, akár spéci billentyűzetfélét, és látja, hogy azzal mit csinál a képernyőn. Magyarán tud gépelni vagy karaktereket kiválasztani és ráklikkelni vagy bármi ilyesmi. Szem-kéz koordináció egy szóval. Ez persze bonyolult, és összetett, de valahol itt kezdődik, hogy tudatosan nyúlkál gombok után, aztán majd meg kell tanulnia ügyesen is, hogy azt találja el, amit akar. De amúgy egyre jobban használja a kezeit, mostmár a jobbat is, amit eddig általában ökölben előre behúzva tartott. Most csomót nyúlkál vele és tapogat is, amit eddig csak a másikkal csinált.
Meg aztán van a torna, ami leginkább Bobath, és az ő esetében támaszkodás, gurulás (gyűlöli, utálja, de az oviban, még arra is hajlandó), fejemelés, mindenféle erősítő ügyeskedés. Jókat csinálnak, és nagyon szuper a gyógytornász is. Itthon is ilyesmiket csinálunk, de már nagyon várom a Borsóház megnyíltával járó új hullámot is.
Ezeken kívül pedig esznek vele naponta kétszer, szépen kanállal, oktatólag, fejlesztőleg, ami azt jelenti, hogy heti hatszor nem nekem kell, egy nem evő gyereket enni tanítani, ami azért elég nagy teher levevése a vállamról. És eszik velük ügyesen, és ők meg esznek vele ügyesen, szerintem nálam ügyesebben. Ez persze nem azt jelenti, hogy jelentős mennyiség csúszna le a torkán kanállal, de ez nem is fog egyről a kettőre menni, sőt 3000ről 4000re sem, de apránként egyre jobb lesz, remélem.
Ezeken kívül pedig van a szabadfoglalkozás, amitől eleinte aggódtam, de így már, hogy napi egy csoport és egy egyéni is van, plusz a két evés, még jól megérdemeltnek is tartom. Azt nem tudom pontosan, hogy ilyenkor mi szokott történni, de például olyanok, hogy összetesznek gyerekeket, hogy egymás közelében legyenek, figyeljék egymást, próbálják egymást megfogni, vagy úgy pozicionálják, hogy használja a kezeit vagy kelljen emelgetnie a fejét, vagy állítógépben állítják, hogy terhelve legyenek a csontjai, persze nyilván olyan is van, hogy hanyatt fekve táncol valami muzsikára, de hogy itthon mennyit csinálja ezt, azt el se merem mondani, tiszta ciki, de hát ez a kedvenc időtöltéseinek egyike.
Ráadásul a szabadfoglalkozásoknak köszönhetően barátai is vannak már, sőt állítólag két barátnője is, bár az óvónénik eddig csak egyről számoltak be.
Hát ilyen az ovi, nagyon jó kis ovi, reméljük, hogy megmarad a lelkesedés sokáig!

2012. január 24., kedd

A Miska is

Igen igen a Miska is jól van, és nagyon aranyos. Nagyon! A két ünnep között járni is megtanult, ami teljesen döbbenetes, márminthogy csak úgy fogja magát, aztán jár, és kész, semmi különösebb rákészülés, hosszas kézenfogva járás, semmi, hanem először kettőt lépett, aztán harmincat, aztán már a küszöböt is át tudta lépni, végül már a rettenetes csizmájában is el tud jutni ide oda. És kifejlesztett egy nagyon hülye járást is, ilyenkor előre görnyed, hátul vannak a kezei, és kábé olyan, mint a tömbbizalmi bácsi, aki körsétája során ellenőrzi, hogy nem fociznak-e a virágágyás környékén a gyerekek. Szerintem ezzel direkt minket szórakoztat vagy lehet, hogy magát. Érdeklődési körébe tartoznak a konnektorok, elektromos zsinórok, mobiltelefonok, lehetőleg Iphone, a szappan, kutyák, macskák, más babák, kulcsok, a dévédé, amikor benyeli a lemezt, meg a fürdőkád dugója és a mandarin. Az autók és a távirányítók már nem annyira vonzzák, mint egykor, de ez egyáltalán nem baj, az viszont annál inkább, hogy meggyőződése, hogy neki szabad dugókat bedugni a konnektroba, és mindig úgy kell ráüvöltenem, hogy meg ne próbálja. Ilyenkor tovább próbálkozik a lábával, hogy hátha annak szabad, és amikor kiderül, hogy annak se, akkor leborul a földre és kesereg. Néha egy-egy játék is érdekli, de nekem az a gyanúm, hogy azt, hogy egy gyereknek műanyagból fröccsöntött játékokra van szüksége, azt egy gonosz pénzéhes gyáros találta ki.
Kicsit amúgy elkényeztettük, mert én afölötti aggodalmamban, hogy majd nem tudok a Jancsival tornázni és rendesen foglalkozni, vagy ha igen, akkor a kisebbik fiunk elhanyagolt lesz, rászoktattam őt, hogy mindig a rendelkezésére áll egy lelkes nagyszülő. Na ő ezt meg is szokta hamar, most próbálom megértetni vele, hogy a gyerekek néha egyedül is játszanak, szépen az anyukájuk és a bátyjuk mellett ülve. Ilyenkor ő, aki egyébként gyakran odabújik a Jancsihoz és és közben a szeretet hangján szól hozzá, ütlegelni kezdi szegény testvérét, aki semmiről sem tehet, csak nem tud még egyedül ülni, ezért kénytelen az én ölemben tartózkodni elég sokat. Ez a kisöcs pedig féltékeny, pedig neki kora gyermekkorától meg kellett volna szoknia, hogy van egy bátyja. Na mindegy, a helyzet nem vészes, csak, amikor leteszem a Jancsi mindkét kezét, nagy nehezen kinyitom a kis tenyérkéit, hogy támaszkodjon azokon, akkor jön a Miska, és felfejti onnan a Jancsi ujjait, mert szerinte az az izé , amint támaszkodik az az övé, és a Jancsi nem tenyerelgethet rajta csak úgy kedvére, az őt nem érdekli, hogy micsoda munkánk van abban a tenyerelésben. Ilyenek vannak, de amúgy minden egyes tettén csak nagyon vigyorgok magamban, mert annyira tetszik, hogy ezt is tudja, meg azt is, meg van neki kis saját egyénisége és saját kis aranyos arca, és jaj de cuki. De ezt nem kötöm az orrára, meg szoktam neki mondani, hogy nem bánthatja a Jancsit, amin mindig kiakad, nem azért mert csúnyán szólok rá, csak azért, mert nem hagyom verekedni, de aztán mindig rajtakapom, hogy odabújik a Jancsihoz, és búg a szeretet hangján. Mert neki van szeretet hangja, meg van egy koncentrálós búgása is, azt olyankor hallatja, ha dolgokat illeszt össze, vagy valamit lehámoz valamiről. Például, amikor mandarint hámoz, naponta úgy 10-12-t, aztán a a héját ki kell dobni a kukába , végül meg meg kell enni. Oli szerint mandarinná fog változni, de én remélem, hogy nem.
És ami a legjobb, hogy mostanában mindkét gyerek, ha teheti fél 9ig alszik reggel, és éjjel fel se kelnek, akkor is ha valaki, akkor a Jancsi. Soha nem reméltem ekkora szerencsét, pláne olyan kezdet után, amit a Miska diktált. Most ott tartunk, hogy ovinapokon, nekem kell mindenkit felkeltenem, hogy ne késsünk el. Borzasztó érzés, kezdve azzal, hogy én magam sem szívesen kelek fel. Mindig elkésünk. Mondjuk akkor is elkéstünk, amikor a Miska 5kor kelt. Na mindegy.
Szóval a Miska egy csudapofa, ezt tudnám még taglalni nagyon sokáig, de ezek leírva nem olyan érdekesek, mint élő egyenesben.
Még arról is be kell számolnom, hogy csinálunk ilyen igazi babamamás programokat is, mint például tornára járás , amire én azt hittem, hogy babamama , és majd a Miskát kell emelgetnem a fejem fölé amitől én erősödöm, ő meg okosodik, de nem, ez mama torna, csak ott lehetnek a babák is, akik nem hagyják tornázni a mamákat, legalábbis engem az enyim egyáltalán nem hagy, rajtam lóg, és ha meg, ne adj isten, még le is fekszem a földre, emelgetni a lábamat vagy valami, akkor azon teljesen kikészül és csak egy mandarinnal lehet megnyugtatni. Voltunk mondókázós babamama klubban is, de azt én nagyon untam, a Miska meg csak azért nem, mert a konnektor mellett ültünk. Ezt amúgy nagyon élvezem, hogy ilyen is van, hogy mi ketten a nagyvilágban, csak olyan átlagosan. De alig várom, közben, hogy a Jancsit is elvigyük ugyanezekre a helyekre, de majd erre is sort kerítünk.


János és a tél


Volt itt akkor ugye szilveszter meg karácsony meg Mikulás meg ilyen dolgok, melyeket ilyenkor január végén emlegetni egészen bizarr, ezért csak annyit mondok, hogy kaptak sok ajándékot a gyerekek, így cserébe szilveszterkor mulathattunk reggelig. A legjobb ajándék amúgy a világító rajztábla volt, de a családban a legjobban a kora húszas éveiben járó korosztály kattant rá, és majdnen tönkrehasználták, pedig a kisfiúk is imádják. De kapott a Jancsi bablaptopot is, ami azért szuper, mert van egy saját kis billentyűzete nagy színes gombokkal, és bármit nyomunk, valami történik, csak az a baj, hogy ami történik az rettenetesen idegesítő, és hülyének nézi a gyerekeket is kicsit, és a rajzok is béndzsók, de azért arra föltétlen jó, hogy érdemes legyen gombot nyomogatni érte, szóval összességében egy darabig biztos jó lesz vele játszani, csak olyankor majd mindig egész nap azt a lakodalmas alapokra épült slágert énekelgetem, amiben bemutatkoznak a szereplők.
Aztán volt karácsonyi műsor az oviban, ami csodálatos volt, már előre elkészültem, hogy biztos a könnyeimet fogom törölgetni, ahogy a Jancsi egy csengettyűt ráz a Mennyből az angyalra, de ezt az ovit nem ilyen fából faragták, ők nem dolgoznak ilyen olcsó módszerekkel, hogy szegény kis fogyatékos gyerekeket gyertyákkal körberakják és berakják a schtille nachtot (hogy írják?).
Csodálatos műsor volt, egy kiscsillagról, aki fent ugrándozott az égen, de leesett, szerencsére épp egy fenyő ágára, a fenyő megpróbálta visszadobni az égre, de nem sikerült neki, ezért felrakta a saját legtetejére, közben jött a favágó, kivágta, hazavitte, így lett belőle karácsonyfa, csúcsdísszel. Na és ebben a mesében mindig az a gyerek lehetett a Kiscsillag, aki jelentkezett, amikor megkérdezték, hogy ki akar lenni, végül ötször adták elő, ennyiszer volt jelentkező a szerepre. Jancsi volt a harmadik kiscsillag, a szerepe abból állt, hogy hajigálták és dobálták és emelgették, amit a legtöbb gyerek lelkes viháncolással fogadott, kivéve a mi kisfiunkat, aki hangos sírásra kezdett rá, amikor megpróbálták visszadobni az égboltra, azért nagyon megdicsértük, utána meg már örült magának, hogy ő szerepelt, és Kiscsillag volt. Szóval semmi megható nem volt az egészben, és épp ezért volt annyira csodálatos, és épp ezért szeretjük nagyon az ovit, többek között, mert vagány nagyon. Én sokat röhögtem az előadáson, mert vicceseket mondtak, és a gyerekek is tök cukik voltak. Szeretjük az ovit, mondtam már?
A télről még annyit kell mondanom, hogy a Jancsi utálja, gyűlöli az öltözködést, a sapkát a legjobban, meg amúgyis utál elindulni bárhonnan bárhová, úgyhogy várjuk a meleg időt, amikor úgy tudunk elmenni itthonról, hogy fel se tűnik neki. De mostanában bottá feszülős, krahácsolós hisztik tarkítják a mindennapjainkat. Ezektől eltekintve amúgy nagyon jókedvű fiú még mindig. Egyre többet ért, és egyre egyértelműbben reagál a dolgokra és egyre gyorsabban. Tök egyértelműen kommunikál, és próbál hangokat formálni tudatosan, ha például szavaljuk neki a verseket, amiket jól ismer magzatka kora óta, és lehagyjuk a szavak utolsó szótagját, akkor ő folytatja, nem mindig találja el a megfelelő hangot, de nagyon igyekszik. Mivel elsősorban olyanokat mond, hogy "gő" meg "dő" meg "kő" meg "vő" meg "jó" meg "gen" ezért az éjmélyből fölzenGŐ csinglilngling száncsenGŐ a legmegfelelőbb költemény ehhez a játékhoz, de a Bőrönd ÖDÖN is elég jól megy már. És azt is mondja néha hogy "gen" meg "jó" ha igen vagy jó valami. Ilyen ügyes. És egyre erősebb, és pár másodpercig tud egyedül ülni, ami persze nem sok, mert a színházi előadások és a mozifilmek is sokkal hosszabbak, mint 3 másodperc, de úgy vélem , kezdetnek ez nem rossz. Ja és imád busszal hazajönni az oviból, mert akkor rengeteget megtud a városról, ahol lakik, például, hogy rengeteg helyen lehet sört és cipőt venni a hetes busz vonalán, és hogy hol lakott az anyukája, amikor óvodás volt, és a nagymamája, amikor kislány volt, és hogy hova járt az apukája úszni kiskorában, hogy hányunk élete zajlott a hetes busz vonalán... és ezt nagyon szereti hallgatni, mindig helyben fut és vigyorog a fogatlan kis szájával.
Ja fogatlan, mert - és erről sem számoltam be, nahát! - leugrott az ágyról valamikor még novemberben. Sokkal nagyobbat ugrott, mint amennyit kinéztünk belőle, és egy -egy méterre álltunk tőle éppen, amikor azt vettük észre, hogy arccal a földön gubbaszt és persze mindjárt bőg, csak még nem kap levegőt (jaj szegényke!!). Az első gondolatom rögötön az volt, hogy mennyire ügyes, hogy ekkorát ugrott, de amikor rátaláltam a vércseppekre, és még a bal felső egyese is a kezemben maradt, akkor azért kicsit sírtam. Aztán mindannyian megvigasztalódtunk, mert igazából volt már nekünk sokkal rosszabb is, úgyhogy ezzel a gondolattal megálljt parancsoltam a gyászhangulatnak, és onnantól kezdve egész nap ezen pörögtünk, hogy a Jancsi mennyire vagány, hogy kiesett a foga, és az összes plüssállat is elmesélte, hogy neki hogy esett ki a foga, valamint kiderült, hogy előbb utóbb mindenkinek kiesnek a fogai, de megfelelően fiatal korban még visszanőnek. Aztán még szerencsehozó talizmán is lett a fogból, meg vagány balesetes sztori, úgyhogy a Jancsi igazából azóta is marha büszke arra, hogy kiesett a foga. Első nap még elmeséltük a fognak, hogy mi volt az oviban, mert ő már nem megy többet, de aztán nyugdíjba ment, mint fog, és most talizmánként dolgozik, épp Afrikában van kiküldetésben.
Volt még mindenféle, pl második menet suit terápia, de ott a második hétre sztrájkszerűen belázasodott a Jancsi, elszabotálta, nem volt mit tenni. De még így is sokat erősödött. Meg hát van az ovi, amit imád. Majd erről még külön írok, mert több, mint egy mondatot érdemel. Hát ezek vannak mostanában...
És ilyen ügyes, és úgy szeretjük:

Hol is kezdjem?

Jaj nem tudom... basszus, minden nap kéne írni, akkor most nem főne a fejem. Csak az a bajom, hogy én eredetileg nem akartam családi napló jellegű blogot írni, hanem a Jancsi okosításához szerettem volna segítséget toborozni, de aztán azt valahogy máshogy csináljuk, nem olyan szisztematikusan, mint ahogy én azt elképzeltem. Mondjuk ezen semmi csodálkozni való nincs, nem vagyok az a szisztematikus típus, és attól tartok ez már így marad. És mostanában családi napló szerű dolgokat tudtam volna csak írni, azt meg annyira nem akaródzott, de a korábban említett kifogásaim, hogy nincs gépem és időm attól még igazak. Mindegy, azért egy kis naplósdi nem fog megártani, majd a kínos részleteket elhallgatom.

2012. január 3., kedd

Jól vagyunk és élünk is

...és bocsánat, hogy eltűntünk, de egyrészt valahogy sosincs időm, vagy mire van, addigra erőm nincs, és sajnos gépem sincs, amióta ellopták (igen, szerintem is rogyjon rájuk az ég). És éppen ezért most sem fogok írni, mert mindig valaki más gépén írok, aki kéri vissza, úgyhogy, hamarosan kijelölök egy időpontot, amikor egy egész szabad órám és egy egész szabad gépem lesz, és elmesélem , mik vannak. Addigis boldog újévet mindenkinek!