János és a tél

Volt itt akkor ugye szilveszter meg karácsony meg Mikulás meg ilyen dolgok, melyeket ilyenkor január végén emlegetni egészen bizarr, ezért csak annyit mondok, hogy kaptak sok ajándékot a gyerekek, így cserébe szilveszterkor mulathattunk reggelig. A legjobb ajándék amúgy a világító rajztábla volt, de a családban a legjobban a kora húszas éveiben járó korosztály kattant rá, és majdnen tönkrehasználták, pedig a kisfiúk is imádják. De kapott a Jancsi bablaptopot is, ami azért szuper, mert van egy saját kis billentyűzete nagy színes gombokkal, és bármit nyomunk, valami történik, csak az a baj, hogy ami történik az rettenetesen idegesítő, és hülyének nézi a gyerekeket is kicsit, és a rajzok is béndzsók, de azért arra föltétlen jó, hogy érdemes legyen gombot nyomogatni érte, szóval összességében egy darabig biztos jó lesz vele játszani, csak olyankor majd mindig egész nap azt a lakodalmas alapokra épült slágert énekelgetem, amiben bemutatkoznak a szereplők.

Aztán volt karácsonyi műsor az oviban, ami csodálatos volt, már előre elkészültem, hogy biztos a könnyeimet fogom törölgetni, ahogy a Jancsi egy csengettyűt ráz a Mennyből az angyalra, de ezt az ovit nem ilyen fából faragták, ők nem dolgoznak ilyen olcsó módszerekkel, hogy szegény kis fogyatékos gyerekeket gyertyákkal körberakják és berakják a schtille nachtot (hogy írják?).

Csodálatos műsor volt, egy kiscsillagról, aki fent ugrándozott az égen, de leesett, szerencsére épp egy fenyő ágára, a fenyő megpróbálta visszadobni az égre, de nem sikerült neki, ezért felrakta a saját legtetejére, közben jött a favágó, kivágta, hazavitte, így lett belőle karácsonyfa, csúcsdísszel. Na és ebben a mesében mindig az a gyerek lehetett a Kiscsillag, aki jelentkezett, amikor megkérdezték, hogy ki akar lenni, végül ötször adták elő, ennyiszer volt jelentkező a szerepre. Jancsi volt a harmadik kiscsillag, a szerepe abból állt, hogy hajigálták és dobálták és emelgették, amit a legtöbb gyerek lelkes viháncolással fogadott, kivéve a mi kisfiunkat, aki hangos sírásra kezdett rá, amikor megpróbálták visszadobni az égboltra, azért nagyon megdicsértük, utána meg már örült magának, hogy ő szerepelt, és Kiscsillag volt. Szóval semmi megható nem volt az egészben, és épp ezért volt annyira csodálatos, és épp ezért szeretjük nagyon az ovit, többek között, mert vagány nagyon. Én sokat röhögtem az előadáson, mert vicceseket mondtak, és a gyerekek is tök cukik voltak. Szeretjük az ovit, mondtam már?

A télről még annyit kell mondanom, hogy a Jancsi utálja, gyűlöli az öltözködést, a sapkát a legjobban, meg amúgyis utál elindulni bárhonnan bárhová, úgyhogy várjuk a meleg időt, amikor úgy tudunk elmenni itthonról, hogy fel se tűnik neki. De mostanában bottá feszülős, krahácsolós hisztik tarkítják a mindennapjainkat. Ezektől eltekintve amúgy nagyon jókedvű fiú még mindig. Egyre többet ért, és egyre egyértelműbben reagál a dolgokra és egyre gyorsabban. Tök egyértelműen kommunikál, és próbál hangokat formálni tudatosan, ha például szavaljuk neki a verseket, amiket jól ismer magzatka kora óta, és lehagyjuk a szavak utolsó szótagját, akkor ő folytatja, nem mindig találja el a megfelelő hangot, de nagyon igyekszik. Mivel elsősorban olyanokat mond, hogy "gő" meg "dő" meg "kő" meg "vő" meg "jó" meg "gen" ezért az éjmélyből fölzenGŐ csinglilngling száncsenGŐ a legmegfelelőbb költemény ehhez a játékhoz, de a Bőrönd ÖDÖN is elég jól megy már. És azt is mondja néha hogy "gen" meg "jó" ha igen vagy jó valami. Ilyen ügyes. És egyre erősebb, és pár másodpercig tud egyedül ülni, ami persze nem sok, mert a színházi előadások és a mozifilmek is sokkal hosszabbak, mint 3 másodperc, de úgy vélem , kezdetnek ez nem rossz. Ja és imád busszal hazajönni az oviból, mert akkor rengeteget megtud a városról, ahol lakik, például, hogy rengeteg helyen lehet sört és cipőt venni a hetes busz vonalán, és hogy hol lakott az anyukája, amikor óvodás volt, és a nagymamája, amikor kislány volt, és hogy hova járt az apukája úszni kiskorában, hogy hányunk élete zajlott a hetes busz vonalán... és ezt nagyon szereti hallgatni, mindig helyben fut és vigyorog a fogatlan kis szájával.

Ja fogatlan, mert - és erről sem számoltam be, nahát! - leugrott az ágyról valamikor még novemberben. Sokkal nagyobbat ugrott, mint amennyit kinéztünk belőle, és egy -egy méterre álltunk tőle éppen, amikor azt vettük észre, hogy arccal a földön gubbaszt és persze mindjárt bőg, csak még nem kap levegőt (jaj szegényke!!). Az első gondolatom rögötön az volt, hogy mennyire ügyes, hogy ekkorát ugrott, de amikor rátaláltam a vércseppekre, és még a bal felső egyese is a kezemben maradt, akkor azért kicsit sírtam. Aztán mindannyian megvigasztalódtunk, mert igazából volt már nekünk sokkal rosszabb is, úgyhogy ezzel a gondolattal megálljt parancsoltam a gyászhangulatnak, és onnantól kezdve egész nap ezen pörögtünk, hogy a Jancsi mennyire vagány, hogy kiesett a foga, és az összes plüssállat is elmesélte, hogy neki hogy esett ki a foga, valamint kiderült, hogy előbb utóbb mindenkinek kiesnek a fogai, de megfelelően fiatal korban még visszanőnek. Aztán még szerencsehozó talizmán is lett a fogból, meg vagány balesetes sztori, úgyhogy a Jancsi igazából azóta is marha büszke arra, hogy kiesett a foga. Első nap még elmeséltük a fognak, hogy mi volt az oviban, mert ő már nem megy többet, de aztán nyugdíjba ment, mint fog, és most talizmánként dolgozik, épp Afrikában van kiküldetésben.

Volt még mindenféle, pl második menet suit terápia, de ott a második hétre sztrájkszerűen belázasodott a Jancsi, elszabotálta, nem volt mit tenni. De még így is sokat erősödött. Meg hát van az ovi, amit imád. Majd erről még külön írok, mert több, mint egy mondatot érdemel. Hát ezek vannak mostanában...

És ilyen ügyes, és úgy szeretjük: