Rizibizi

Említettem már a Borsóházat. Csodálatos kezdeményezés, és lehetőség arra, hogy a spéci gyerekes családok bázisukként használják ezt a helyet és megvalósítsanak ott minden olyasmit amire eddig nem volt terük. Például azt, hogy együtt lehessenek ezek a családok, és megosszák egymással azt a sok okosságot és tapasztalatot, amire szert tettek az évek során, hogy családi programokon vegyenek részt, úgy, hogy nem kell magukat furabogárnak érezniük, hogy az anyukák balettozzanak és jógázzanak, miközben valaki vigyáz a kicsit bonyolultabb gyerekükre, és hogy olyan gyerekprogramok legyenek, ahol vegyülhetnek a spéci és a sima gyerekek egymással, csakúgy, mint a szüleik. És persze vannak ott terápiák is, sőt most még elsősorban azok, de volt már több okos előadás, ilyenolyan lakoma és táncóra a suta (én) és kevésbé suta anyukáknak, és volt egy olyan gyerekklub, amit egy konduktor és én szerveztünk közösen a borsó (spéci) és a rizs (sima) gyerekeknek, így lett ez Rizibizi klub.

És én nagyon szeretném, ha ebből rendszer lehetne, mert ha valamiben hiszek, akkor az az integráció jótékony hatása, mind az érintettekre, mind a nem érintettekre, legyen ez akár etnikai vagy agysérülésügyi alapon. Bárcsak Svédország lehetnénk, ahol a Jancsi járhatna sima iskolába, csak lenne egy serpája, aki viszi az iskolatáskáját, és segít neki elolvasni, hogy mit írt a tanár a táblára. Bár azt már maga is el tudja, szóval, aki segítene neki a kidobósban dobni a labdát meg ilyenek. 

És mivel nem vagyunk Svédország, ezért meg kell teremtenünk a magunk kis Svédországát, és erre is nagyon jó hely a Borsóház, mert ott lehet ilyeneket kezdeményezni. 

Az első Rizibizi klub a madarak téma köré épült, mivel ebben már járatos voltam, ezért választottam ezt, nem azért mert szeretem a madarakat, mert igazából inkább távolságot tartok, ha egy mód van rá. 

Viszont sok jó lehetőséget rejt a madarak világa, van kb. tizenhárom millió madaras dal, lehet tojásból kikelni, pokrócban és ölben repülni, kukacot gyűjteni, fészket tapasztani agyagból és szalmából, madarat készíteni, tojást és tollat tapogatni, madárcsicsergést hallgatni, színes madarakat nézegetni, satöbbi. Ilyeneket csináltunk úgy, hogy mindenki a maga képességéhez mérten tudjon játszani, de mindenképp érezze jól magát. Remélem, hogy ez sikerült! Még fogunk azon gondolkozni, hogy hogy lehetne minél gördülékenyebb és élvezhetőbb mindenkinek. Az, hogy a gyerekek mit kezdenek egymással és a játékokkal, az persze az életkoruktól is függ, meg a képességeiktől, de a lehetőség adott, és ahogy egyre többet találkoznak, tán elindulnak egymás felé, vagy csak megtanulják természetesnek venni a másik és a másmilyen jelenlétét, és nem megijedni tőle. Most volt négy szem borsó és négy szem rizs, pont jó kis elegy. És ha rajtam múlik, biztos lesz folytatása, mert úgyis szeretnék már valamit csinálni az itthonlevésen kívül, és mivel máshoz nem értek csak a gyerekekhez, (ez mindig is így volt, nem a sok év anyukáskodás tette ezt velem), ezért mi mást csináljak, ha nem ezt, ahova még a két saját fiaimat-borjamat is vihetem, és közben még hasznos is vagyok. Remélem.