Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2012. június 10., vasárnap

Rövid látogatás a Varázshegyen

Nem tudom emlékeztek-e rá, hogy a  Jancsinak, kb 1 éve kivették a gégekanüljét, amit jó 2és fél évig viselt, na  annak kanülnek a helyén maradt egy lyukacska, aminek be kellett volna forrnia, de mivel nem ragasztottuk le nap mint nap légmenetesen (mert ez több okból kifolyólag sem volt kivitelezhető), ez nem sikerült. Ígyhát műtétre adtuk a fejünket, vagyis a Jancsiét, de már túl vagyunk rajta, minden jól ment, senki se izguljon. Mondjuk, én azt hittem, hogy nem lesz egy nagy beavatkozás, de azért rendesen megcincálták a nyakát, plasztikázták, a légcsövet is megstoppolták, szabtak-varrtak, de gyönyörű szép lett, jól van, jól veszi a levegőt,  ha épp nincs megfázva, ami egy év intenzív lyukon trombitálás, és a kis résen szelelő légzőrendszer miatti összevissza levegő szívás-fújás után üdítő állapot. Szóval jól ment, jól bírta, hamar felépült, kb 3 óra alatt, de azért 5 nap kórházat a nyakunkba varrtak lelkiismeretességből. Ami meglepő módon nem volt rossz, márminthogy rossz volt, mert kórházban lenni rossz, meg nem lehet aludni, meg kényelmetlenek a székek, de két okból nagyon pozitív volt, egy, hogy sokat voltam a Jancsival, úgy hogy csak vele, csak rá figyelve, ami az utóbbi időkben nem volt sajna jellemző, mert született egy öccse, úgy másfél éve, aki valahogy mindig eltereli a fél figyelmemet, és még oviba is jár, ami miatt sokat van tőlem távol. Na de most nagyon jó volt együtt lenni, sokat beszélgettünk, mindent elmeséltem neki, hogy mi van körülöttünk, mi történik, meg kikérdeztem dolgokról, könyveket nézegettünk, mert mostanában lehet vele könyveket nézegetni.
Énekeltem is neki rengeteget, mert ez volt az óhaja, ő meg áhitattal hallgatta, meg is figyeltem, hogy annyit énekeltem neki az évek során, hogy már majdnem szépen énekelek, csak nagyon unom a dalokat, amiket ismerek, pedig ismerek vagy 2 és fél órányit (Budapest-Villány viszonylatban teszteltem a repertoárom hosszát, igaz ebben versek is vannak).
De ami a legjobb volt, hogy barátkozott a többi gyerekekkel, ők pedig vele. Volt egy nagyfiú  (Áron, 12) gipsszel a lábán, aki nagyon megkedvelte a Jancsit, és közölte, hogy ő egy olyan kistestvért szeretne, mint ő, (anyukájának nyilván lett volna ehhez egy két szava) és folyton vele akart beszélgetni. Ez úgy ment, hogy én kitalálgattam, hogy a Jancsi vajon mit akarhat kérdezni, rákérdeztem, hogy akarja-e azt kérdezni, és ha akarta, megkérdeztem az Árontól, aki válaszolt, aztán ő kérdezett és a Jancsi válaszolt. Ilyeneket beszélgettek, hogy mi a kedvenc állatod, vannak-e barátaid a suliban/oviban, mit szeretsz játszani, van-e kutyád, ilyeneket. Cukik voltak. Meg volt egy kisfiú is, aki egy szabályos kis fékezhetetlen hároméves volt, na vele meg labdáztak, némi gyakorlás után már egészen jól ment, hogy a kisfiú ne a három méterre álló infúziós állványig hajítsa a labdát, hanem csak szépen a Jancsi kezéig gurítsa, és aztán kivárja, míg a Jancsi jó lassan odanyúl és visszapöccinti, de aztán belejöttek és egész jól ellabdáztak. Meg kimehettünk a kertbe hintázni és tavirózsákat számlálni, ami nagyon nagy szabadságérzést jelentett számomra, azok után, hogy mi egykoron 9 és fél hónapot töltöttünk ugyanebben a kórházban két menetben, és az ágy melletti széknél messzebb nem jutottunk a minimum két zsinórtól, ami odakötötte a Jánost. Szóval elégtételt vettünk a sorstól, és egész a hintákig mentünk, és itt egyesítettük a családot, hogy a Miska se legyen félárva kisfiú az édesanyja nélkül, mitöbb piknikeltünk is, szóval jól megmutattuk, hogy így is lehet kórházban lenni, ha már muszáj. De az azért vicces volt, hogy az egyik takarítónő megkérdezte, hogy itt dolgoztam-e, mert olyan ismerős vagyok, mondtam, hogy nem, csak egy darabig itt laktam.

3 megjegyzés:

  1. Bethesda, mint mindig. a tavirózsákból jöttél rá?

    VálaszTörlés
  2. Igen...:)) Meg a játszótér családegyesítő funkciójáról... Bár mi csak hetekben mérhető időt töltöttünk ott a negyedik lurkóval.

    VálaszTörlés