Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2013. április 21., vasárnap

Feljegyzések az alomból

Elmesélem, milyen, amióta annyi gyerekünk van, mint a rosta lika. Nézzük sorban: Van egy darab áldott jó kislányunk, eszik, alszik, pillog, az eddig sírással töltött percek száma 19 nap alatt kb 14 perc. Jó mondjuk nagyon sokat alszik, de a Miska ennyi idős korára már pontosan olyan zsémbes volt, mint most. Remélem ez a későbbi jellemét is előrevetíti (mármint a Vicáét), bár sejtem, hogy ez nem ilyen egyenesen arányos dolog. Aztán van egy darab mostanra megkergült Mihály, aki egyfelől "Jaj de szép a Bica, de szép a Bica", aranyos jótestvér, másfelől, "Jancsi ne jöjjön, Jancsi ne öledben legyen" undokbéka testvér. Plusz mindig rosszban sántikál, direkt nem azt csinálja, amit kérünk tőle, viszont direkt azt csinálja, amit kérünk, hogy ne, kimászik a kiságyából és megint hatkor kel, és ilyeneket mond, hogy: Nughass Mama, nughass, azéjt odakentem, mejt festék oda vajó. És ha Oli épp a Jancsit pelenkázza én meg a Vicát szoptatom, leül egy székre és őszinte érdeklődéssel megkérdi, hogy vejem ki fogjajkozik? Szóval rájött, hogy kicsesztünk vele, túl sok a testvére, és csúnyán leveri rajtunk, rajtam konkrétan is. De meséljenek erről az eddig hozzámvágott tárgyak: a könyvek, a sámli, a gumiló, a zoknik, stb. Aztán van még a gonosz velőtrázó sikoly és a csapkodás is. Remélem hamar elmúlik. Ez így elég ász párosítás az én terhesség utáni szoptatós lelkiállapotommal, amikor félóránként el tudok pityeredni bármin mint egy nebáncsvirág, egy mimóza. Úgy kell magam figyelmeztetni, hogy nyughass Fruzsi, nyughass ez a saját két és fél éves fiad, nem egy tahó biztonságiőr küldött el az anyádba, jó lenne, ha nem sértődnél meg nagyon.
Aztán ott a Jancsi, aki kezdetben azt mondta, hogy nagy csalódás a baba... azért Vica édes, de mára már azt vallja, vacakság a csalódás, és Vica csacsacsa, meg hogy a szívébe ért a csodavár és ha hazajön az oviból rögtön számonkéri, hogy Vica hol a szöszben van, viszont a szerinte a Miska csuda bunkó valamint sutyó. Szóval végsősoron úgy lett, ahogy eredetileg elképzeltem, a Jancsi hamarabb belátta, hogy szeretjük még, úgyhogy ő már békés, és nem biggyeszt, és boldog, ha mellette van a Vica.
A Miska meg külön utakon jár, és semelyik testvérével sem hajlandó osztozni senkin és semmin. De nem kell sajnálni, mert mindig az a vége, hogy mindenki csak vele fogjajkozik. A Vica meg annyira egy kis szagolgatni való kis szuszogós kis aranyalma. Csodálatos az idill, melyet velőtrázó sikoltások, dühödt üvöltések, zöldre festett falak, kiborult műzlik, és a megszámlálhatatlan szaros pelenka gazdagítanak.

2013. április 6., szombat

3, azaz három, azaz HÁROM...

... gyerekünk van mostmár! Hát épp ahogy megjósoltam, mindenórás voltam tényleg. Éppen a kijelölt időpontnál egy hónappal hamarabb, DE NEM ELŐBB, megszületett komoly felnőtt nevén Éva, de magunk közt csak Vica lányunk. A jeles nap 2013. április 2. Ő egy komoly kislány, nem a bolondok napján született. Paraméterei: icike picike, de éppen elég nagy ahhoz, hogy még hazaengedjenek simán. Különben is láttunk már kisebbet. Sokkal nagyobbat nem. Én három gyerekben hordok ki annyit, mint egy bátrabb kismama egyben, úgy kb 5 és fél kilót. Na jó az azért extrém, de tudjuk, hogy van ilyen is. Én a magam részéről a mütyűrökre specializálódtam. Szóval nagyon szép, nagyon formás, nagyon picike, nagyon békés, annyira, hogy úgy kell felverni, hogy egyen, amúgy alszik, mint a tej, eddig kb ötször három percet volt ébren, de még a hasamban kéne lennie, ezt pótolja így az a kis aranyalma fejecske. Mondjuk ott többet ugrált.
Minden flottul ment, nekem beindultak a fájásaim, futottunk a kórházba, ott még kicsit szenvedtem, úgy 4 órát, ilyen olyan mérőkkel a hasamon, ágyhoz szegezve próbáltam kibírni, hogy nagyon fáj, aztán mivel, ha nem lettem volna kötelező császármetszésre ítélve, pikk pakk megszületett volna a Vica, inkább villámgyorsan műtőbe toltak, ott intézkedtek, és lám pikk pakk meg is született. Annak örülök, hogy mint a Miska ő is magától indult kifelé, noha mindkettőjüknél köteleztek a császárra, mert a Jancsi születésekor szerzett függőleges hasfelmetszésemmel nem mertek szülni hagyni. Ez amúgy életem egyik legnagyobb bánata és hiányérzete, de mivel nincs mit tenni, lenyelem. Utálom a császármetszést, nagyon fáj még mindig, használhatatlan invalídus vagyok.
A bátyak reakciói nagyon megleptek.  Azt gondoltam, hogy a Miska féltékeny lesz és tüntetően undok velem, erre föl boldogan vette át a húgát a kórházfolyosón, közölte, hogy megmentem Bicát a kójházból, ő Bica, van foga? van jába? majd némi szülői segítséggel behelyezte az autósülésébe. Puszilgatja, birizgálja, anyatejet akar étkezni, befekszik a bölcsőbe és oázik, ilyeneket mond, hogy én szejetem Bicát, fogjajkozom veje! és engem is szeret még, pedig elhagytam kétszer három napra. Este, amikor énekeltem neki kb hatvanszor kérdezte, hogy Mama?gondolom ellenőrizte, hogy ott vagyok-e valóban és nem magnóról éneklek vagy ilyesmi.
A Jancsi meg, hát nagyon büszke vagyok rá, úgy viselkedik, mint egy igazi suttyó ötéves, aszongya a tábláján: Mindenki Vicát szereti csak meghogy remélem Vicának van saját családja, aki szereti. Duzzog, nyavajgós, biggyeszt, durcás és lépten nyomon hangoztatja, hogy nem szeretjük már. Annyira cuki. De tökre értem, az ő életéből is eltűntem kétszer három napra és, nem tudom most ölelgetni se meg összebújni, mert rohadtul fáj a hasam, és abban a percben halnék meg, ha ráfeküdne, és ez neki nyilván nagyon vacak. Azért azt állítja, hogy szereti a Vicát, de az eddigi extatikus rajongása alapján kb tüzijátékot vártam volna tőle, de minimum boldog arckifejezést, mire ő bús és blazírt pofával mintegy eltűri hogy várvavárt, általa intézett kishúgát az ölébe helyezzük. Szerintem csodálatosan kifinomut reakció, és egyben arra utal, hogy Jánokka sem csupán egymerő éteri jóindulat, hanem megátalkodott átlagos ötéves, ami valahol megnyugtató, mert annyira normális. Mindkét kisfiamra nagyon büszke vagyok, s nemkülönben  a kislányomra, aki mindezt békés, zavartalan álomban tűri. És tudom, hogy csodaszuper csoda csapat lesznek ők hárman az életben, de legalábbis nagyon remélem.

Vica: