Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2013. június 26., szerda

Hogy megnőnek ezek a gyerekek

Jánokkának kiesett a foga! És már mozog is a következő. Ez mennyire vagány már! Nagyon büszke magára, hogy ő már ilyen nagyfiú. Mi nemkülönben. A Miska pedig megérezhette a Földbolygó miatt érzett lelkiismeretfurdalásomat, és elkezdett bilibe pisilni, és ilyeneket mond utána, hogy gjatujász jám Mama? És én nagyon gjatujájok já. A Vicának pedig egyre nagyobb a tokája, és nagyon kedvesen tud mosolyogni ránk, és mi is rá.

2013. június 22., szombat

Magamról

 Zuhanyozni van időm, aludni is, de az egyik leggyakrabban használt kifejezésem a "mindjárt jövök" és álmomban  kétszer is megjelent nekem Vekerdy Tamás. Arra nem emlékszem sajnos, hogy mit tanácsolt.

2013. június 16., vasárnap

Vakmerő próbálkozások a nyaralásra No. I.

Aki kis gyerekekkel, köztük egy világ dolgaiban még tájékozatlan kéthónapossal, egy ölben cipelendő ötévessel, és egy mindenlébenkanál szociofób két és fél évessel elhagyja az otthon biztonságos melegét, az elmeháborodott adrenalinfüggő, és csak magára vessen, ha a nyaralásról nem bronzbarnán és kisimultan tér haza, tele csodás emlékekkel a koktélokról, román kori kis templomokról és a lagúnán megcsillanó napfényről. Persze mondjuk összesen egy napot nyaraltunk (pont annyit és annyi ideig pakoltam, mintha 3 hétre mentünk volna micsoda baromság), és nem volt se templom se lagúna, de ha lett volna is teljesen mindegy lenne, mert úgyse vettük volna észre. Az egész úgy kezdődött, hogy én beleszerettem a meseterápia módszerébe és elmentem órákat venni a témában, még messze nem fejeztem be, sok dolgom lesz még ezzel. Lényeg a lényeg mindez oda vezetett, hogy a hétvégén felépült egy mesemáglya egy Duna holtág partján és mi vettük a bátorságot, hogy odamenjünk. Nagyon jó ötletnek tűnt, büszke voltam magamra, micsoda programokat szervezek a családnak, alig vártam. Gondoltam legidősebb gyermekemet a mesék, a középsőt a tűz, a legkisebbet a tűz, az anyamellem és a veleszületett jóindulata fogják majd órákra lekötni, így majd boldog csillogó szemekkel hallgatjuk az évezredes bölcsességeket hordozó meséket a tűz mellett, mint ősapáink és ősanyáink. Kishíján így is történt, János nem okozott csalódást, ő boldogn hevert a tűz körül és hallgatta a meséket, Mihály a nyaralás első órájában rettentó lelkes volt. Idézem:
Gyejünk! nyajajjunk! én cipejem a fákat, jakjunk máglyát! én nagyon ejős vagyok! Nagyon jój éjzem magam! menjünk, jó!  A Miska, ha munka van, se lát se hall, csak dolgozik keményen, mint egy férfi. Ha jön egy ártatlan két éves vendég, bent nyüszít a szobában, kezében az ásójával, mert nagyon féjti, ki nem menne a kertbe játszani, bezzeg ha egy szerelő jön, ott terem rögtön, és segít, de minimum megfigyel, de inkább segít. Már egy szekérderék szejszámja van, hogy bárki dolgozik, annak segíteni tudjon. Komolyan megfordult a fejemben a gondolat, hogy óvoda helyett inasnak adom valahová. Mindenki jobban járna. Szóval, amíg munka volt, addig nagyon boldog volt a Mihály, aztán megjöttek a többi gyerekek, amitől a kezdeti tomboló magabiztossága, amit a munka területén joggal megszerzett, romba dőlt, és csak kézen fogva volt hajlandó tölteni a következő pár órát. Ebben a pár órában prezentáltunk egy tripla bőgőversenyt is, a Vica üvöltött, mert baba, és mert a mindenlében kanál anyukája elvonszolta a világ végére egy csomó ismeretlen ember közé, Mihály bőgött, mert elesett a focilabdában, János pedig bőgött, mert megpróbáltuk letenni, hogy megvigasztaljuk a testvérkéit. Senkinek nem kívánom ezt a 10 percet, bár én igazából a második perctől már inkább röhögtem, jobb híján, Oli úgy a nyolcadik perc környékén nyerte vissza a lélekjelenétét. Az egész azért volt különösen kellemetlen, mert egy csomóan körülálltak minket, és rémülten néztek. Affelől nem volt kétségem, hogy    a bőgésnek előbb utóbb vége lesz, inkább az általunk okozott feltűnés feszélyezett kicsit, de nem nagyon. Na, de lévén Mesemáglya meg minden, jó barátaimat Cicót, Mancsit és Cicust hívtam segítségül, akik bőgőversenyt rendeztek, de végül abbahagyták. Nem mindig tudok akkorát nyelni, hogy Cicóékat vessem be, de ha tudok, akkor mindig beválik. Aztán jött a Mesemáglya, ami csuda jól indult, a Jancsi harsányan röhögött a sámándobon (nem, nem vagyunk ősmagyarok) és a mondókákon és anyai segítségemmel a fűben ugrándozott, a Miska pedig egy szúnyogriasztó sprét ütögetett egy gallyal a ritmusra, Vica pedig aluszkált békésen Oli kezében, lám voltak azért jó pillanatok is. Aztán jöttek a mesék,  és a szúnyogok, aztán a Vica kezdett nyűglődni, majd a Miska unta el magát (a mesemáglya célközönsége nem két és fél éves), és onnantól kezdve én sajnos egy mesét sem hallottam, és nem csilloghatott a szemem a tűz körül, de örülök, hogy a Jancsié és Olié igen, már amennyire a szúnyogoktól el tudtak vonatkoztatni. Aztán elvonultunk a osztálykirándulás hangulatú rezidenciánkba, hogy lefeküdjünk az összetolt emeletes ágyainkba, közben nagyon izgultam, hogy a Vica miatt majd senki nem tud aludni, mert elég zaklatott volt szegény, de némi kesergés után tíz órát aludt megszakítások nélkül, ami egyrészt irigylésre méltó tudom, másrészt, arról árulkodik, hogy eléggé kitikkasztottuk szegény kis párát. Aztán reggel felkeltünk, felírtuk az emeletes ágy aljára, hogy itt rohadtunk egy napot, szépen visszarendeztük a szobánkat, fürödtünk egyet a Duna holt ágában és hazakocsikáztunk. Kisbabával autózni szívás.
Az egynapos tesztnyaralásunk után készített interjút is leközlöm:
Én: Mi volt a legjobb?
J: duna
M: a tűz
Én: ki tetszett nektek a legjobban?
J: csak mi
M: Oji
Én: és a gyerekek közül?
M: A Jancsi
Végül három gyerekből kettő azt mondta, hogy jól érezte magát, egy meg még nem tudja elmondani, hogy mennyire jól érezte magát, reméli máskor is visszük. Két szülőből kettő azt mondja, hogy gyerekekkel nyaralni nem annyira könnyű, de itthon maradni viszont unalmas, úgyhogy még megyünk. És majd még mesemáglyára is úgy 4 év múlva, mert csillogó szemmel akarok ülni a tűz körül, és nem csak arra visszaérni (amikor visszamentem, hogy összeszedjem a a piknik takarót, a három pisis pelenkát és a zsíros kenyér héjját) hogy ... és attól fogva a sah soha többé nem ....(nem tudom mi mert még ezt se hallottam rendesen) ... és akkor áhitatos csend, majd néhány sóhaj, hogy ez gyönyörű volt, én pedig eltolom a három pelenkával, a pikniktakaróval és a zsíroskenyér héjjával megrakott babakocsit a sötétben, és fegyelmezetten konstatálom, hogy ez a mesemáglya, és a világ legszebb meséje,  nekem most attól tartok kimaradt. De nincs itt a vége és nem futok el véle...