Gyejünk! nyajajjunk! én cipejem a fákat, jakjunk máglyát! én nagyon ejős vagyok! Nagyon jój éjzem magam! menjünk, jó! A Miska, ha munka van, se lát se hall, csak dolgozik keményen, mint egy férfi. Ha jön egy ártatlan két éves vendég, bent nyüszít a szobában, kezében az ásójával, mert nagyon féjti, ki nem menne a kertbe játszani, bezzeg ha egy szerelő jön, ott terem rögtön, és segít, de minimum megfigyel, de inkább segít. Már egy szekérderék szejszámja van, hogy bárki dolgozik, annak segíteni tudjon. Komolyan megfordult a fejemben a gondolat, hogy óvoda helyett inasnak adom valahová. Mindenki jobban járna. Szóval, amíg munka volt, addig nagyon boldog volt a Mihály, aztán megjöttek a többi gyerekek, amitől a kezdeti tomboló magabiztossága, amit a munka területén joggal megszerzett, romba dőlt, és csak kézen fogva volt hajlandó tölteni a következő pár órát. Ebben a pár órában prezentáltunk egy tripla bőgőversenyt is, a Vica üvöltött, mert baba, és mert a mindenlében kanál anyukája elvonszolta a világ végére egy csomó ismeretlen ember közé, Mihály bőgött, mert elesett a focilabdában, János pedig bőgött, mert megpróbáltuk letenni, hogy megvigasztaljuk a testvérkéit. Senkinek nem kívánom ezt a 10 percet, bár én igazából a második perctől már inkább röhögtem, jobb híján, Oli úgy a nyolcadik perc környékén nyerte vissza a lélekjelenétét. Az egész azért volt különösen kellemetlen, mert egy csomóan körülálltak minket, és rémülten néztek. Affelől nem volt kétségem, hogy a bőgésnek előbb utóbb vége lesz, inkább az általunk okozott feltűnés feszélyezett kicsit, de nem nagyon. Na, de lévén Mesemáglya meg minden, jó barátaimat Cicót, Mancsit és Cicust hívtam segítségül, akik bőgőversenyt rendeztek, de végül abbahagyták. Nem mindig tudok akkorát nyelni, hogy Cicóékat vessem be, de ha tudok, akkor mindig beválik. Aztán jött a Mesemáglya, ami csuda jól indult, a Jancsi harsányan röhögött a sámándobon (nem, nem vagyunk ősmagyarok) és a mondókákon és anyai segítségemmel a fűben ugrándozott, a Miska pedig egy szúnyogriasztó sprét ütögetett egy gallyal a ritmusra, Vica pedig aluszkált békésen Oli kezében, lám voltak azért jó pillanatok is. Aztán jöttek a mesék, és a szúnyogok, aztán a Vica kezdett nyűglődni, majd a Miska unta el magát (a mesemáglya célközönsége nem két és fél éves), és onnantól kezdve én sajnos egy mesét sem hallottam, és nem csilloghatott a szemem a tűz körül, de örülök, hogy a Jancsié és Olié igen, már amennyire a szúnyogoktól el tudtak vonatkoztatni. Aztán elvonultunk a osztálykirándulás hangulatú rezidenciánkba, hogy lefeküdjünk az összetolt emeletes ágyainkba, közben nagyon izgultam, hogy a Vica miatt majd senki nem tud aludni, mert elég zaklatott volt szegény, de némi kesergés után tíz órát aludt megszakítások nélkül, ami egyrészt irigylésre méltó tudom, másrészt, arról árulkodik, hogy eléggé kitikkasztottuk szegény kis párát. Aztán reggel felkeltünk,
Az egynapos tesztnyaralásunk után készített interjút is leközlöm:
Én: Mi volt a legjobb?
J: duna
M: a tűz
Én: ki tetszett nektek a legjobban?
J: csak mi
M: Oji
Én: és a gyerekek közül?
M: A Jancsi
Végül három gyerekből kettő azt mondta, hogy jól érezte magát, egy meg még nem tudja elmondani, hogy mennyire jól érezte magát, reméli máskor is visszük. Két szülőből kettő azt mondja, hogy gyerekekkel nyaralni nem annyira könnyű, de itthon maradni viszont unalmas, úgyhogy még megyünk. És majd még mesemáglyára is úgy 4 év múlva, mert csillogó szemmel akarok ülni a tűz körül, és nem csak arra visszaérni (amikor visszamentem, hogy összeszedjem a a piknik takarót, a három pisis pelenkát és a zsíros kenyér héjját) hogy ... és attól fogva a sah soha többé nem ....(nem tudom mi mert még ezt se hallottam rendesen) ... és akkor áhitatos csend, majd néhány sóhaj, hogy ez gyönyörű volt, én pedig eltolom a három pelenkával, a pikniktakaróval és a zsíroskenyér héjjával megrakott babakocsit a sötétben, és fegyelmezetten konstatálom, hogy ez a mesemáglya, és a világ legszebb meséje, nekem most attól tartok kimaradt. De nincs itt a vége és nem futok el véle...
:-)
VálaszTörlésmég mindig imádom olvasni...
VálaszTörlésés én szintúgy imádom olvasni:)
VálaszTörlésén pedig (mint kiderült) pont azt szerettem volna kommentelni, amit az előttem hozzászólók együttesen.
VálaszTörlésszóval:
imádom olvasni :)
Nati