Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2013. augusztus 1., csütörtök

Vakmerő nyaralás

Voltunk nyaralni, amitől úgy elfáradtam, hogy azóta sem tudok blogbejegyzést írni róla. Meg biztos a negyven fok hibája is, hogy kihull a kezemből a klaviatúra. Félek, most se fog sikerülni...
Elkezdem azért, lesz, ami lesz.
Még mielőtt a Vica megszületett volna, elhatároztuk szívbéli Zita barátnőmmel, hogy nyáron melléjük költözünk a Völgybe, és kis kommunában neveljük majd fel gyermekeinket. Ez akár meg is hiúsulhatott volna, mert terhesen (nem az erősségem) úgy képzeltem, hogy ennél még a háromgyerekesség is könnyebb, és még olyan elvetemült ötleteim is voltak, hogy szeptembertől befogadok még néhány gyereket és titkos feketén működő magánovit fogok üzemeltetni. Bátran le merem írni, jöhet az adóhatóság, mert fix, hogy nem fogok. De a nyaralás az végül nem efféle hősködés volt, tényleg nyélbeütöttük. Mindig szerettem magam belerángatni olyan dolgokba, amiket nem gondoltam végig, általában bízom abban, hogy majd valahogy megoldjuk. Az egész azzal kezdődött, hogy kétharmad napig pakoltam, és szinte hibátlanul, mert a D-vitaminon és a bilin kívül nem hagytam otthon semmit, ez nyáron a szabadban talán nem is olyan nagy katasztrófa, igaz, hogy az addig már már szobatiszta Mihály azóta elég tágan kezeli a hová lehet odakakilni fogalmát, kb úgy, mint egy kutya, pedig a bili amúgy elég hamar utánunk utazott. Aztán amikor megérkeztünk, kicsit megijedtem, mert emlékeztem ugyan, hogy nem egy villában fogunk élni két hétig, de megijedtem attól, hogy egy szobánk lesz csak, és penészes a hűtő is. Az egy szobát tudtam, de homokba dugtam a fejem, amit amúgy jól tettem, mert a kétségbeesés rövid ideig tartott csak, kipucoltam a hűtőt, felvertünk két utazóágyat és behintettünk mindent a cókmókjainkkal, és ettől minden olyan otthonos lett. Egy szobában aludni romantikus, ezt odáig is fokoztuk, hogy az esti altatásnál öt gyerek és 3 felnőtt volt jelen. Ezt azért a legkevésbé sem nevezném andalítónak. Reggel pedig zsinórban kelt fel mindenki hatkor. Ekkor komolyan belegondoltam, hogy milyen lehet tizen lakni egy szobában. A ház amúgy csodálatos volt, olyan mint egy mesebeli vasútállomás az erdő mellett. Minden rozogaságával és kicsiségével együtt teljesen a szívemhez nőtt. A Miska is csak egy hétig kérdezgette, hogy mikor megyünk haza, utána már nem. A Jancsi az első pillanattól teljes extázisban volt, ő imád nyaralni, szereti, ha természetközeli élményei vannak, napsütés, folyók, tavak, bogarak, kakasok, és nem nyaggatja az anyja folyton valami feladattal. Mondjuk a feladatokkal való nyaggatás többnyire már csak a terveim között szerepel, de ő arról is igyekszik engem lebeszélni, hogy egyáltalán aggódjak az ilyesmin, nem győzi hangsúlyozni, hogy csacsacsa, azaz: anyám álljál már le, ne aggódj folyton, ne akarj mindig hasznos lenni, jól vagyok köszönöm, ismétlem, hagyjál már nyugton. Nyaralás közben jobban megy nekem is, hogy ennek eleget tegyek, hát ezért is olyan jó a nyaralás a napsütés, a bogarak, a folyók és a tavak mellett. A Vica pedig lelkiismeretesen igyekezett alkalmazkodni új körülményekhez, melyek között, ha átváltjuk az én időszámításomra, kb. 5 évet töltött el. Ő eddigi életének tök nagy százalékát nyaralással töltötte, milyen szerencsés kislány.
Nem tudom, hogy önthetném szóba mindazt az élményt, ami minket ért. (most minden nap próbálok egy egy mondatot hozzáírni ehhez a bejegyzéshez, és akkor szeptemberre talán meg is leszek vele). Igazából a lényeg az volt, hogy szomszédok lehettünk Zituékkal, és a gyerekeinek elkezdhették közös gyermekkorukat tölteni. Ó azok a közös gyermekkori nyarak, mondják majd a kocsmaasztalnál/szalagavatóbálon/esküvőn/keresztelőn.
Az első közös gyermekkori nyár az én nézőpontomból valahogy úgy zajlott, hogy felváltva és munkamegosztásban főztünk, összekevertük a gyerekeink neveit, és nagyon sokat cipeltük a Jánost, a Pongit és a Vicát innen oda, majd gyorsan vissza onnan ide, ahogy a napsütés, a Miska, a praktikum vagy a kedvünk diktálta. Fürödtünk a Dunában, egyre nagyobb bátorsággal, meggyőződtem róla, hogy a Jancsi még mindig tud vízben szaladgálni, csak most valahogy kevésbé volt hozzá kedve, esetleg úgy érezte, hogy a csacsacsa életérzésbe nem fér bele, hogy parancsszóra fusson. Jánokka nagy ellenálló lett, elképesztően puszilgatnivaló kaján vigyorral tud válogatott bunkóságokat a fejemhez vágni. És amikor erre azt mondom neki, mi az te is olyan vagy mint az öcséd, akkor azt feleli a fent említett kaján vigyorral a képén, hogy bunkób. Szerintem kedvet kapott ahhoz, hogy őt is egész nap szídjam, mint a Miskát, aki példátlan irigységével és a gányolásra való örökös készetésével vívta ki a haragomat nap mint nap. Arra vágyik, hogy ő is rossz legyen és szidjam, ez nagyon megható, szívesen eleget is teszek neki, csak sosem akkor, amikor számít rá, mert ilyenek a bunkóra fáradt anyák.
 A Vica mindeközben megtanulta magát egyedül elaltatni, ami nem azt jelenti, hogy húsz percig üvölt, majd elájul, hanem szépen elnyünnyögi magát, és megtanulta szopni az ujját is, amit én szintén nagyon meghatónak találok. Valamint, ami még ennél is meghatóbb, hogy szinte kivétel nélkül átalussza az éjszakákat, sőt rendszeresen 9 órát alszik egyben éjjelente. Ettől persze én még nem vagyok kipihent, mert a Miska továbbra is tizenégy kijencen kel, én pedig nem fekszem le korán, mert akkor még ennél is egyhangúbb lenne az életem.  (Ezen a ponton szeretném kifejteni a véleményemet abban a témában, hogy hogy szoktassuk a gyerekünket éjjeli alvásra. Szerintem úgy, hogy szüljünk egy olyan gyereket, aki képes erre magától. Más megoldás nincs.) Hogy az alvásán kívül is mondjak valamit a Vicáról: gyönyörűnek és nagyon kedvesnek találom, sokat mosolyog, és nagyjából jól tűri, hogy 1-3 éves fiatalemberek tenyereljenek a hasára és az arcára elég gyakran. Nagyon szeretem!
Mit meséljek még közben a nyaralásról? Nagyon nagyon jó volt, fárasztó, mint megőrizni a vén banyák nyáját a mesében, miközben álomfőzetet itat veled, hogy ne sikerüljön, de mégis sikerült. Örülök, hogy szedtük a sátorfánkat és elmentünk. Két hétre van értelme sátorfát szedni, egy napra nincs, és semmiféle programot nem szabad előre tervezni, mert semmi de semmi nem sikerül, viszont csak úgy menni kell, ha épp támad egy ötletünk, és főleg rá kell venni a gyerekeket, hogy legyenek elégedettek azzal, hogy a nap nagy részét egy almafa alatt töltik a homokozóban, mert mi szülők, ezzel maradéktalanul elégedettek vagyunk. De nem csak ez volt, mert Dunában fürdés és kavicsdobálás, és kompon utazás, fagyinyalás, gyerekcsiklandozás, hintázás, új gyerekek, bébibékák, kutyák, vaddisznók, rókák és szúnyogok is voltak. Meg a jóbarátok közelsége, ami a hab volt a tortán. Meg egy nagyon jeles egyéves szülinap, ami a hab volt a habon.
Aztán még a Miskáról is kell beszélnem, aki egyfelől nagyon vagány, és tyúkok alól szedi ki a tojást és kutyákat idomít és füvet kaszál, másfelől egy aranyos kis diktátor, a magántulajdon véres védelmezője. Mindent bedobál a kiságyába, amit veszélyben érez más gyerekektől, akkor is, ha az egy bicikli. Ha viszont neki nincs rózsaszín csillámpónija, mint az unokahúgának, akkor egész este azt hallgathatjuk tőle a "velem ki fogjajkozik" hanghordozásban, hogy "nekem nincsen jovam", de ebben a hanghordozásban a kedvencem  a "most akkoj kinek a fejét jugdossam?" Kétségkívül ő diktálja a tempót, arra megyünk, amerre ő visz, a Jancsi a lehető leglelkesebben követi, és minden de minden gesztusáért iszonyú hálás, melyeket azért a Miska nem oszt nagyon bő kézzel, de azért néha megtörik a jég, és kimosolyog a gonosz álarc mögül a szerető öccs. A Miska a Vicát továbbra is körülrajongja, ölelgeti, nagyon szejeti, de ehhez azért az is hozzátartozik, hogyha a kedvenc nagyanyja kezében találja, akkor felszólít, hogy vegyem el tőle.  A Jancsi meg a Vica pedig csendes egyetértésben szeretik egymás társaságát, de ez még nagyon ki fog bontakozni, látom rajtuk.
Hát így nyaraltunk, csudás volt, de azt hiszem életem legfárasztóbb 2 hete, még sose kellett ennyire sokfelé figyelnem ilyen nehezített körülmények között, pedig voltam osztályfőnök is. De lehet, hogy csak a múltba vész, hogy az is milyen fárasztó volt, és majd erre a nyárra is úgy gondolok vissza, hogy milyen egy wellnessz volt. És Oli is ott volt, noha erre külön nem tértem ki, de nevezetessége volt a két hétnek, hogy ott volt, és nem dolgozni. Hamarosan következik a vakmerő nyaralások 3.

6 megjegyzés:

  1. A magam részéről kijelentem: hősnő vagy! A javából!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon várom a képeket az izgalmas nyaralásról!!!:)

    VálaszTörlés
  3. Julcsi, technikai hiányosságaink vannak, zsinórok és egyebek hiányoznak,d emajd igyekszem!

    VálaszTörlés
  4. annak idején, mikor az én hármam kicsik voltak, egyedül nyaraltam velük sokszor, mert a zapjuknak mindig más dolga volt. Estére úgy elfáradtam, mintha a bányában dolgoztam volna 2 műszakot. Ma azt mondja, örüljek, hogy nyaralhattam és lógathattam a p...ámat :-)

    VálaszTörlés
  5. Fruzsi, én nem tudom miért, de a bejegyzéseid konkrétan megríkatnak a meghatottságtól, mindigis! Big hugs.

    VálaszTörlés