Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2013. szeptember 22., vasárnap

A drága barátoknak

Nagy elmaradásban vagyok, mert elkezdtem ezt a bejegyzést, csak annyira belegabalyodtam, hogy pihenő álláspontra helyezkedtem, de akkor most megpróbálok visszacsatlakozni, mert ez fontos:

Drága barátaimnak szentelem ezt a túláradó bejegyzést, mert ez az augusztus az ő jegyükben telt, és annyira rámfért. És hát most vége, és amolyan táborvégi hangulatban meghatottságtól könnyes szemmel emlékszem vissza a nyár boldog pillanataira, és ezeket most a barátaimhoz kötöm, mert nekem azok is vannak, nem csak gyerekeim. Hála az égnek!
Mondjuk ahhoz képest, hogy milyen fárasztó volt a nyári szünet ezzel a három kis teremtménnyel, egészen nyomorultul érzem magam így szeptember elején, mintha ez az érzés a millió év iskolapad és másfél év (tudom ciki, de eddig bírtam) tanári asztala során belémégett volna. Pedig a szeptember csodálatosan szép, és még a szülinapom is ekkorra esik. És mégis évekig de utáltam. Ideje, hogy szeressem újra. De azt hiszem, mégiscsak van abban valami nagyon melankólikus, amikor vége a nyárnak. Főleg ha az egy csudás lakodalommal zárul (nem a miénk), egy erdőszéli Dunaparton kezdődik, és közben még egy társasutazást is tartalmaz a Balatonon.
A Dunaparti erdőszélről már írtam, ahol Zita volt a szomszédasszonyunk, aki nekem az egyik szívem csücske, és azon kívül, hogy szépemlékű késő gyermekkorom oszlopos tagja, a másik legnagyobb kötelékünk, azt hiszem, hogy ott lehettem, amikor világra penderítette a gyönyörű gombszemű Pongrácot, és azóta is imádom nézni, ahogy ők együtt vannak, tisza csuda az a természetesség. A Pongi amióta nekiindult a világnak a legszurtosképűbb, legvidámabban seggreeső kis figura, aki boldogan él az erdőszéli Dunaparton. És nem mellesleg, a Vica vőlegénye, de ezt nem mi találtuk ki ilyen anyukás hülyeségből, ezt a frigyet János vetítette előre, de majd figyelembe vesszük az érintettek véleményét is. A Zitu pedig az, akinek minden arannyá válik a fejében és a kezei között, és aki nagyon keresi, és mindig megtalálja  a kincset a szemétdombon (konkrét és elvont értelemben egyaránt).
Aztán ott volt Eszter is, kebelbéli padtársam, akivel tinikorom nyavalyáiban és röhögőgörcseiben osztoztam, csak azóta sajnos elszakadt egész Floridáig, mégis hazajöttében, abban a kevés időben, eljött a mi kis erdőszélünkre, Dunapartunkra a Hannájával, aki egy válogatott színes ceruzákkal rajzolt kislányka (de amúgy igazi), és végre kicsit együtt nevelhettük a kölykeinket öt percig, ahogy ennek rendes barátnők közt lennie kell. És hiába jár országról országra, és tűnik el olykor térben és időben, én ugyanúgy szeretem, mint 20 évvel ezelőtt (bakker de öreg vagyok).
A következő etap nyaralás, ennél sokkal nagyobb népsűrűséggel zajlott, szívbéli Panni (Guldenburg) barátnőm frissen örökölt balatoni villájában. A Pannikám az alapértelmezett barátnő az életemben, akivel 21 éve vállt vállnak vetünk, semmi kihagyás, semmi hátatfordítás, töretlen egyetértésben űzünk tréfát az élet legvadabb viharaiból. Nem ismerek nála furmányosabb eszű,viccesebb lányt, és a parkett ördöge címet is neki osztom a barátaim közül, minden nagy kalandot együtt bonyolítottunk az életben, de többet nem írhatok róla, mert betelne az internet.
Szóval a Panni megnyitotta a villája kapuit, és mi elég sokan éltünk vele, úgyhogy volt olyan nap, hogy tizenöten vagy húszan is ott voltunk. Mi tábort vertünk a legnagyobb szobában, bizonyos nagyfiúk a földön aludtak vagányul nomád körülmények között.
A Guldenburg villában ott volt még majdnem mindenki, aki számít: a drága Dani, aki úgy bánik a szavakkal, mint a ritmikus sportgimnasztikás lányok a csillogó buzogányokkal, úgy pakolja a lemezeket (vagy mostmár a pendrájvokat), hogy abban ízlésbéli hiba nincs, és ha akad ott egy táncparkett is, legyen az bármilyen kicsi,  garantáltan táncraperdít. És ő egy nagyon kedvesdrága fiú, és örülök, hogy évek óta, kisebb nagyobb megszakításokkal könyökölhetünk együtt mindenféle kocsma és vacsora asztalokra, de mondjuk már apuka, úgyhogy ezt biztos nem illik mondani. És az ő Imoláját is nagyon szeretem, és az például benne az egyik nagyon jó, hogy nem fogja zokon venni, hogy kedvesdrága fiúnak neveztem a férjét. Andris fiuk pedig ultracukifej, majd meglátjuk, hogy ezt a Vica is észreveszi-e, vagy hűséges marad neki osztott vőlegényéhez.
Ott volt a Zoli, akinek mindenre van egy rossz szava, mégis úgy szeretjük, mint emberek a sót. Nélküle minimum ötven százalékkal sivárabb lenne a világ, (és ezt az általában levonandó Zoli százalék nélkül értem) és sokkal kisebb lenne az egy főre jutó ölelések és hátbaverések száma is. És ha ő nem lenne, ki méltatná Ákos (ÁKOS) munkásságát, csak azért, hogy ne unatkozzunk a nagy egyetértéstől? Hát senki!
Ágnes, a gyerekeknek csak Ágneta néni, is jelen volt. Fanyar humorán sosem múlasztok el nevetni. Rendkívüli vonzalma a rettenetes dolgokhoz lenyűgöz, ahogy ezeket képbe önti, pláne. Ágnes is olyan, hogy kell, hogy jelen legyen ahhoz, hoy ne legyen hiányérzetem. Úgyhogy Ágnes, nagyon várlak vissza NYC-ből, hogy a csúnya rózsaszín dolgokat visszafeketefehérítsd.
Bálen és Juci is a szívemhez nőttek, ők az egyik kedvenc házaspárom, olyan cukik, pedig tettetik, hogy nem azok. És az a jó, hogy ez külön külön is igaz rájuk. A lakodalmuk kiváló terepet biztosított számomra, hogy eljárjam a csacsacsát, amit János kiutalt nekem. Ezúton is kívánok nekik, ismételten, boldog életet!
Peti sem hiányozhatott, aki szerintem néha olyan nekem, mint a Füles a Micimackóék brigádjában, és nagyon megható volt, ahogy ezzel a Füles temperamentumával a Miskával lyukakat ásott a fenyőfák alá, ő sem tudta miért, de teljesen komolyan véve Mihály utasításait. Szerintem ők ketten csodálatos jelenség voltak együtt.
A nyár legvégére még a Rebeka is előkerült, de őt egyenesen a Himalájából kellett iderendelnem. Hála az égnek jött. A Rebeka egy amolyan tündér féleség ördögszarvakkal. Igazi ivó és egyéb cimbora, sokkal jobban szeretem, mint amilyen gyakran látom. Ő az egyik olyan ember a világban, akinek még nálam is furább szókincse van, és nem fél használni.
A nyárból legújabb fontos Flóra barátnőm ugyan javarészt kimaradt, de övé és Dávidé minden nyáron kívüli kedd, és ez remélem még jóideig így is marad. Ha kedd, akkor Flóra, akivel összeköt a sorsunk, de valami más is, mert az önmagában nem lenne elég.
És itt a helye a drága Juditnak is, akit nem is tudom, hogy minknek nevezzem, de már barátnak érzem, ő ugyan a Jancsi barátja volt előbb, csak lenyúltam magamnak (persze hagytam belőle a Jancsinak is). Ő, hangozzék ez bárhogyis, a mi szem és szívnyitogatónk, mindig ünneplünk a Jánossal, ha végre jön.
És nem, nem fogok elfeledkezni a Bogiról sem, akivel ugyan nem találkoztam a nyáron, sőt tavasszal se, sőt télen és ősszel se, meg az is lehet, hogy tavaly nyáron se, de nagyon számon tartjuk, hogy kéne már, és ezért is szedtem őt is a nyári csokorba, mert többször majdnem sikerüt. (Bogi egy nap sikerülni fog, hidd el, fog!) Sosem feledem neki, milyen lelki támaszom volt, amikor belevetettem magam a fényes ámde rideg Londonba 12 évvel ezelőtt. Ő egy személyben otthont tud teremteni, csak úgy azzal, hogy van. És ez nekem akkor nagyon jólesett.
U.I.: A Zsófikám, hát ő se volt része a nyárnak, ezért is kell záradékban hozzáírnom az esszémhez, mert kifelejtettem elsőre, pedig a világ másik felén élése ellenére nagyon fontos barátnő az életemben, úgy 5 perc alatt lettünk barátok, 14 évvel ezelőtt, amikor ez a tempó már nem igazán volt rám jellemző, amúgy talán sosem. Szóval ez biztos az ő érdeme. Csak sajnos a Zsófikám egy kozmopolita, úgyhogy mást se csinál csak hiányzik az életemből, és ő az egyik (a Zitu a másik), aki nagyon komolyan foglalkozik a Jancsi dolgaival, számontartja őket, és gondolkozik róluk, és ötletekkel áll elő. És nekem ez nagyon sokat jelent ám. Ki hitte volna.
Rettentően izgulok, hogy nem hagytam-e ki valakit. Ezért is tettem közzé ilyen későn ez a bejegyzést, hogy akit kihagytam, az legalább még pár hétig a barátom maradjon, mielőtt örökre megsértődik.
A következő dedkikált epizódban a családomat fogom méltatni, de az nem egyhamar lesz, mert ebbe is nagyon belefáradtam. Kedves barátaim, találkozzunk gyakrabban, mert (és most egy ilyen Miskás indoklás jön) az jó.

2013. szeptember 18., szerda

Nyakleves

Nem a gyermekbántalmazásról fogok írni, kérem nyugodjanak meg!
Hanem reklám következik. Bocs, hogy tisztességes blogírás helyett csak itt reklámozgatok, de ez családi ügy, különben sincs időm, mert egy nagymamával kevesebbel számolhatok ezentúl a házunk táján, mert :
Megnyílt Jancsi, Miska és Vica (apai) nagymamájának levesbárja a Nyakleves. Aki közös főztöt szeretne enni a híres blog híres főszereplőivel, vagy csak jól esne neki egy rettentően finom leves, az látogasson el a Budafoki út 27-be, a Műegyetem mögé. Szendvics is van, leves is van. Mi kell még?
Itt a facebookos linkje, annak aki facebook.
Ígérem fogok írni blogot, elkezdtem már egy bejegyzést, de túl nagy falatnak bizonyult, és most pihentetem. Addig egyetek levest!