Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2013. október 4., péntek

Illene, ugye néhány szót szólnom a gyerekeimről is

János nagycsoportos óvodássá serdült, ez az utolsó éve, de erről nem akarok beszélni, mert kikészülök, ha rágondolok, hogy el kell, hogy hagyjuk az alma mátert. NEM AKAROM! Az oké, hogy kiesnek a fogai, és hogy ír olvas, de nem maradhatna mégis valahogy örökké óvodás? Na jó, azért ha kívánhatok egyet inkább azt kívánom, hogy vegyék fel a Harvardra, a rúdugrásban nyert olimpiai aranya miatt, szerezzen vörös diplomát, majd legyen ő a NASA elnöke. De aztán unja meg, jöjjön haza és alapítson családot az egyébként béke Nobel-díjas Miss Universe 2034-gyel, és amikor öreg leszek, toljon ki a napra. Bár nem tudom, hogy hogy lesz ez, mert a János mostanában elég bunkó. Félrehív, felvezeti, hogy "bunkó Jancsi", majd olyanokat mond, hogy: "Vacak fas vad!" meg "dac vad fas vacak!" közben kajánul vigyorog és hozzáteszi: "Vacak Jancsi!" néha azt is mondja vacak fas Fruzsi, és akkor megkérdezem, hogy ő most beszólt, és mondja, hogy igen, mire a Miska közli, hogy fasz beszólt, én meg dagadhatok a büszkeségtől. A Vica szerencsére még emberi fül számára nem érthetően fogalmazza meg a gondolatait. Csodálatos, ahogy a Jancsi korszakai változnak, amíg a Vica a hasamban volt, az volt a hippikorszak, minden a csodavárról és a bújásról szólt, aztán jött a Vica, és a csacsacsa, most meg jött ez a bunkó korszak. Olyanokat is csinál még, hogy például ül az ölemben és teljes lendülettel hátra és előre dobálja magát, ráesik a párnákra és röhög, valóban megvadult. Nagyon vicces. De közben tök türelmes, meg cuki, és simán tűri, hogy a két erőszakos testvére átvegye az uralmat, semmi igazi bunkóságot nem csinál, szóval biztos kitol majd  a napra, mert a szíve a helyén van. És tök sokat ügyesedett, mert mielőtt vadul hátra vetné magát, úgy ül az ölemben, hogy alig kell tartanom, és a sokáig alig használt jobb kezével nyúlkál és simogat és játszik (ezt az oviban gyakorolta nagyon sokat, az érdem az övék is) és használja a hangját, már nem kopog, ha valami igen, hanem azt kiáltja, és azt is mondja, hogy . Mondjuk ezt annyira szereti mondani, hogy néha akkor is mondja, hogyha közben azt gondolja, hogy nem, de ő sosem volt az a logikusan gondolkodó fajta.
A Miska most nem annyira bunkó, ő inkább nagyon lelkes és választékos, ilyeneket mond, hogy mikoj baba vojtam, megpijjantottam egy kutyakakit és megettem (ez sajnos igaz).
Ha nagyobb fiú jeszek ehetek majd najancsos jágót, mejt szejetem, mejt jó móka. Az van ideíjva, hogy a Jancsi nem jöhet be a kádba ( néha azért bunkó). Cumizom Mama, csak egy ijinkó picikét! Hoj vojtál Mama ?te nagyon hiányoztáj nekem? Djága Oji, nagyon szejetlek,  Ha meg véletlenül csend van, akkor azonnal megszólal, hogy méjt nem beszéjek? Annyira cuki, persze néha kiég az agyam, és csak hallom, hogy beszél, és már nem is értem, hogy mit mond, de ez részben azért van, mert az ötkor kelő kisfiúk anyukája sajnos nagyon álmos, és puha vattapamacs van a fejében agy helyett. Nem mindig kel amúgy ötkor, csak néha. De erről nem akarok beszélni.
A jelleme viszont nagyon sokat fejlődött. Sokkal kevésbé utálatos a Jancsival, szerintem azért mert nyáron sokat voltunk négyesben (én + a három gyerekek) és nem tudott mindig lelépni valakivel, aki csak rá figyel, így szépen rájött, hogy néha az is elegendő, ha egész nap egy pokrócon ülünk a fűben és hajósat játszunk. Persze két ilyen nap után már nem hogy ő, de én is begolyóztam, de kicsit nehéz volt helyszínt változtatni, úgy hogy a hajósok ötven százaléka nem tud még kúszni se. De a lényeg az volt ezekben az ingerszegény időkben, hogy sokat voltunk együtt, és összeszoktunk ebben az új felállásban is, ez egy amolyan team building volt, és úgy fest, működött. Mindemellett nagyon kedves lett a gyerekekkel, főleg a nála kisebbekkel és nagyobbakkal, a vele egykorúakkal még gyakorolnia kell. Azokból van a környéken a legkevesebb, és mivel csak október közepén lesz 3 éves, nem vették be az oviba. Ezt nagyon sajnálja, de csak mert nem tudja, hogy oda nem anyukástul járnak a gyerekek. Már sokkal szívesebben adja kölcsön a játékait, a kisebbeket ölelgeti, a nagyobb fiúk pedig a példaképei és viszonyítási pontjai az életben. Amúgy egyik percben ő nagyobb gyejek, a másikban kisbaba, hát ezen igazodjon el az ember.
És noha nem az a mindenre felmászó, útra lerohanó, fejjel a falnak menő gyerek egyáltalán, inkább elnézelődik, és mindenről kérdez négyet ötöt, és gondolkozik, és elemez, és mindent meg akar érteni, aztán mindent elismétel, és felemleget, és visszakérdez, mégis úgy el tud fárasztani, mintha kilométereket kéne futnom utána. De mindig nagyon tisztességesen felelek a kérdéseire, és csak 39, ugyanabban a témában feltett kérdés után válaszolok egy barátságos nem tudom-mal, úgyhogy fogalmam sincs arról, hogy honnan veszi, hogy bizonyos kérdésekre úgy válaszol, hogy mejt csak. De nyugalom, nem vagyok mintaanya, bunkó is szoktam lenni, például éjjel fél ötkor, meg amikor azonnal nyávogó hangon kér valamit. Az tökre idegesít.
És hát a Vicuka. Hát ő is nagyon cuki. A minap volt fél éves, erről sem akarok beszélni. Milyen öreg már! Ő egy igazi bűbájos társasági dáma, nem szeret mellőzve lenni, főleg azt szereti, ha az anyukája ölében lehet, esetleg még valamelyik közeli férfirokona is megteszi, de ő az első, aki kitüntet azzal, hogy fél évesen csak én vagyok jó neki bizonyos pillanatokban. Számomra ez nagyon megtisztelő, persze totál kivitelezhetetlen, de akkor is, jól esik, hogy így szeret. Néha kénytelen vagyok üvölteni hagyni, mert épp a testvérbátyjainak ügyében kell eljárnom, szóval leteszteltem már, akarva-akaratlan, hogy mi történik, ha nem rohanok azonnal. Hát az, hogy akkor sokáig bőg. De nem akarom bemártani, mert van, hogy tök sokáig elszórakozik azzal, hogy rágja a zsiráfja haját, és egy kanál sütötökkel is nagyon boldoggá lehet tenni. Rákapott az evésre, arra lettem figyelmes, hogy kinézi a számból a falatot, meg nyúl a kanalam után, úgyhogy arra következettem, hogy biztos éhes, így aztán kapott mindenféle babáknak való ételt, amivel földöntúli boldogságot okoztunk neki, valamint mohó természetére is fény derült. Éjszaka még mindig számíthatok rá, alszik. Ez egy nagyon rendes dolog tőle, meg fogom neki hálálni, amikor majd tinikorukban a Miskát fél 6 órakor keltem, hogy menjen gereblyézni, a Vica és a Jancsi délig alhatnak majd, és akkor is ágyba viszem majd nekik a tejeskávéjukat.
És hát hárman együtt pedig különösen cukik, bár általában kettesével lehet őket tettenérni. A Jancsi-Miska páros egyre jobb. A Jancsi egész egyszerűen rajong a Miskáért, bármin röhög, amit a Miska mond, és ha csak egy fél szót is szól hozzá, majd kiugrik a bőréből. A Miska többször megvédte már a Jancsit vagy inkább a Jancsi javait más gyerekektől, valamint röhögőgörcsöt kap azon, ha a Jancsi feláll. Most az egy slágerjátéknak számít, hogy a Jancsi térdel a hasamon, a Miska kéri, hogy álljon fel, ő feláll, és akkor röhögnek. A Miska-Vica páros az nagyon megható, a Miska teljes átéléssel hajtogatja, hogy nagyon szejetlek Bicuska, Bicuska meg simogatja a fejét. A Jancsi-Vica páros pedig olyan, hogy a Vica markolássza a Jancsi arcát, amit a Jancsi eltűr, ami nála nagy szó, mert az arca, és az egész feje amúgy szent és sérthetetlen. Hárman együtt meg egyelőre heverni tudnak, amit a Miska nem annyira szokott, szóval az ritka pillanat. Majd közlök róluk fotókat, csak ennek mindig technikai akadályai vannak, de addigis gondoltam legalább egy hiánypótló szöveges bejegyzést közzé teszek. Három hirtelenszőke fejet kell hozzáképzelni.
És párdon az elütésekért, újabban írásban hadarok, vagy diszgráfiám lett, nem tudom pontosan, mi van velem, de nincs erőm mégegyszer lektorálni magam.