Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2014. január 9., csütörtök

Boldog jóév

Ez egy kikényszerítet bejegyzés, de nagyonis jogos, ha az ember blogot ír, akkor írjon blogot. A bejegyzésgyakoriságot illetően nem teszek újévi fogadalmat, mert kizártnak tartom, hogy betartanám, én annál sokkalta trehányabb vagyok.
Mellesleg rengeteg a dolgom. De erről még nem beszélhetek, csak homályosan. az történt ugyanis, hogy annyira elkezdtem begolyózni attól, hogy úristen már vagy öt éve nem használtam az agyamat, meg hogy jaj mások dolgoznak, hiába van gyerekük meg még néhány ilyen meghasonlott gondolat,   hogy gyorsan  egyszerre belevágtam két különböző, ámde egyenként is elegendő dologba. Pénzt még egyikkel sem keresek, az agyamat viszont kénytelen vagyok használni, mégha ez nehezemre is esik. Az egyik a meseterápia a másikat majd elmondom, ha már el lehet.
A meseterápiát most tanulom, de feltett szándékom, hogy nem fogok félni használni is. Egyelőre itthon bontogatom a szárnyaimat, és gyermekeimnek a leghátborzongatóbb Grimm és egyéb meséket mesélem esténként, amit eléggé szeretnek. A Miska kedvence a Három kismalac, a Jancsié a Hét kecskegidához nagyon hasonlító, ámde annál még eggyel izgalmasabb (igen, van még annál is izgalmasabb) Csengettyűslábú kecske című mese. A Vica kedvence pedig én magam vagyok, de erről majd később bővebben beszélek. Szóval mesélünk sokat, meg halandzsás mondókákkal teremtjük a hangulatot. Ezek olyannyira beváltak, hogy olyan esetekben, amikor én magam vagyok a végelgyengülés vagy az idegösszeomlás határán, néha van annyi lélekjelenétem, hogy előkapjak egy afrikai kibelezett tököt, és azon dobolva halandzsamondókákkal emeljem a délután fényét, a Jancsi ilyenkor kurjongatni szokott az extázistól, a Vica örvendezik, a Miska inkább csendben elviseli a helyzetet, de később szoktam hallani, ahogy magában dörmögi az apacukafundalukákat. De nem mindig van ez, többnyire csak simán ordibálok, vagy méltatlankodom, ha betelik a türelmem pohara. Be szokott.
Lényeg a lényeg, abban egészen biztos vagyok, hogy a  mesék és a mondókák működnek, és ez nagy megkönnyebbülés az eddig módszer nélkül tengődő pszichológus végzettségemnek és a nagyívű terveimnek.
Ja igen közben karácsony is volt meg ilyenek, de erről nem akarok beszámolni, mert három gyerekkel harminc fős családi ebédeken részvenni, úgy hogy ebből kettőt felváltva tartok az ölemben 6 órán keresztül, nem egy nagy áhitat és elcsendesülés. A szilvesztert pedig négy (három saját + egy unokahúg) kisgyermekkel tölteni, többek szerint tripla lúzerségnek tűnhet, így ezt sem részletezem. Amúgy jó volt, csak fárasztó.
Ami az életet még bonyolítja, hogy a Vicukát utólérte a szeparációs szorongás, és aranyos kisbabából egy idegengyűlölő nyakbaakaszthatós csimpánzmajom lett. Jó közben azért aranyos baba is maradt mellé, akitől simán elviselem, hogy csak az én vagy az édesapja ölében hajlandó lenni (tulajdonképpen még viccesnek is találom, hogy mindenkire mosolyog, de ha bárki, tényleg bárki, akár a saját szülőnagyanyja az ölébe veszi, zokogni kezd), elvislem, hogy eddig aludt éjjelente,  mostmeg néha kitalálja fél 4-kor, hogy reggel van, és kurjongat meg rámászik a fejemre és ütöget, és amúgyis ötvenszer felkel miután lefeküdt, de annyira cukin tud kurjongatni, hogy nem szoktam rá haragudni. Elviselem, hogy három nanoszekundumra se lehet kimoccanni a látóteréből, mert idegösszeomlást kap, mert ezt is olyan aranyosnak találom, na de azt hogy képzeli, hogy a Jancsit kilöki az ölemből?! Eddig is megfigyeltem, hogyha a Jancsi hazajön az oviból, és végre keblemre ölelhetem (ölelhetném!), jön a Vica és ránkmászik, amit a Jancsi kifejezetten rossznéven vesz és feszeng meg fintorog, mert ahogy nagy bölcsen megállapította, a Vicukának meg kell mondani, hogy "a Jancsi mamája is vagyok". Na de amit ma művelt, az mindennek a teteje volt, előadott egy hatalmas drámát, hogy, nekem a Jancsi miért ül az ölemben, és akkor neki ki lesz az anyukája, és fél órán keresztül sikítva zokogott, és ostromolt, és a kis babafejecskéjável tolta ki a Jancsit az ölemből, meg a babakezeivel ütögette. Azt tudtam az elején, hogy na eddig és ne tovább, az biztos, hogy ebben az esetben nem fogok engedelmeskedni rendkívüli akaratának, de nem számítottam ilyen kitartó és elszánt dühre és búbánatra. Végül nem győzött, mi győztünk a Jancsival, aki az egészet komoly és komor ábrázattal, de a drámának fittyethányó lelkierővel tűrt, viszont arról számolt, be, amit magam is éreztem, hogy sajnálja a Vicát, de nem hajlandó lemondani az ölemben ülésről. Mindeközben a Vica is az ölemben volt ám, nem az történt, hogy őt kisemmiztük, de ő még az osztozkodás gondolatától is elhatárolódott. Szóval ott toporzékolt minimum fél órát, aztán abbahagyta, még párszor rákezdte, de aztán végleg abbahagyta. Kíváncsi vagyok, hogy megtanulta-e a leckét, hogy a testvérbátyjait ezentúl tartsa tiszteletben vagy további drámákat kell még átélnünk. Félek, hogy kell még dráma, Vicuka átütő önérzettel rendelkezik, és nagyon szeret engem. Tulajdonképpen nagyon tetszik nekem a kislányom, de azért mindennek van határa. Meg is van az eredménye ennek a magavisletnek, mert a Miska átpártolt a Jancsihoz, és mostmár a Vicát veri is a szeretgetés mellett, és szeretgetni is úgy szokta, hogy ráfekszik teljes testsúlyával. A Jancsit viszont sose bántja már, hanem csiklandozza, hogy jöhögjön. Micsoda családdinamika. Mi lesz még itt?  Amúgy pedig mindenkinek nagyon nagyon boldog jóévet kívánok, ahogy a Miska mondaná. Én most a boldog jóéven kívül csak azt várom, hogy teljen az idő, és mindenki nőjön nagyobbra gyorsan.