Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2014. február 24., hétfő

De nehéz az iskola ... úgy ahogy van

Hjaj, nagy gondban vagyok mostanában, mert a Jánosnak kéne találnunk egy méltó iskolát, és hát nem dúskál az országunk, de még a városunk se a Jancsi félék számára is elérhető iskolákban.
Elmondom, hogy mit szeretnék, ez egy amolyan utópista szocialista elképzelés, semmi realitása, örüljünk inkább, hogy nem lőnek a főterünkön, és fogjuk be a szánkat.
Szóval azt szeretném, ha lenne egy olyan iskola, ami mindenféle gyerekek számára nyitott, azaz, mindenféle társadalmi réteg, mindenféle színű, vallású, sérültségű tagja előfordul benne. Lenne iskolabusz, ha valaki a hogyanra kíváncsi. Sőt mozgássérült iskolabusz lenne.
És itt tanítanák a gyerekeket a világbékére kisimult arcú, busásan megfizetett jobbnál jobb pedagógusok. Nem fejtek ki minden részletet, erre most nem vagyok fekészülve, de annyi biztos, hogy a Jancsinak legalább 2x1 óra tornaórája és 1 óra egyéni gyógypedagógia órája lenne naponta, a többi időben pedig részt venne a többiek tevékenyéségében egy direkt számára kiutalt segítő társaságában, aki meg is etetné, a leghaladóbb etetésterápiás protokoll szerint, valamint puszilgatná, amikor épp ráérő idejük van, és megtanítaná, hogy szóljon, ha pisilnie kell, amúgy meg, lehetővé tenné számára, hogy semmiből se maradjon ki, a rúdugrás kivételével. Szünetben az iskolaudvar János számára is elérhető játszóterén játszanának, mókusokat és terápiás kutyákat simogatnának, és persze az összes többi gyerekem is odajárhatna, akik sose tudnák meg, milyen szar, amikor elsős  korodban elveszi  a hülye másodikos az ellenőrződet, mert késtél, és ledja az ofődnek, aki ezek után vagy csúnyán beszél veled, és/ vagy ha már gimnázista vagy büntetésből feleltet töriből. Nem ülnének rettegve, amíg a tanár a naplót lapozgatja direkt komótosan, hogy ki feleljen aznap a soros kapcsolásból. Nem csűrné oda a kulcscsomóját a padjukra, mert dumáltak órán, nem kéne egyhelyeben ülniük 5x-6x-7x 45 percet, hanem helyette megtanulnának egymásnak segítve tanulni olyan dolgokról, ami érdekli őket, megtanulnák, hol keressék, amit tudni szeretnének, és megtanulnák megérteni, amit olvasnak, megtanulnának kreatívan, önállóan gondolkodni, bátran kiállni, és elmondani amit gondolnak. Valamint sokat festenének, énekelnének, táncolnának, bukfenceznének és kirándulnának. Azt tudom, hogy amit itt a második felében leírtam, az azért létezik. Járhat alter iskolába a Mihály meg a Vicuka, de én szeretném, ha a Jancsi is velük járhatna. Ma voltam is egy olyan iskolában, ami ilyen, csak sajnos annyira nem, ami nekünk kéne. Bármennyire szeretném, én nem tudom elképzelni, hogy a Jancsi odajár, és nem csak azért mert legmegengedőbb esetben is fel kéne vennünk mellé valakit, aki egész nap ott ül vele, és jóban rosszban kisegíti, megeteti, tornázik vele, stb, hanem, mert a Jancsi tényleg más, mint a többi gyerek, és lehet, hogy nem is lenne jó neki, ha 23 kiabáló és szaladgáló osztálytársa lenne, és a világ kokrétabbik féle tudását kéne elsajátítania az ő kis csavargó lelkével és észjárásával.
Még nem pukkasztom ki az álombuborékomat egy ilyen iskoláról, mert meg lehetne azt oldani, hogy mindenkinek jó legyen, de aminek most realitása van, hogy olyan iskolába kerül, ahol az enyhébben sérült gyerekek osztályai mellett van súlyosan sérült osztály is. Ez végülis nem rossz, ha ők vegyülnek, az már valami, bár én nagyon nagyon hiszek az integrációban, és az olyan gyerekeket, akik vagy nagyon okosak, de nem tudnak odébbmenni, vagy ugyan nem teljesen okosak, de tudnak mozogni, biztosan integrálnám az egészségesekkel, de ha valaki se nem úgy okos, mint ahogy az iskolában elvárják, se nem tud mozogni, az valóban minősített ügy. De ha lennének milliárdjaim, ennek megoldásába fektetném őket. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem most két iskolát láttunk, ami gyépés, (Ez ilyen tök negatív kifejezés, holott mindössze annyit tesz gyógypedagógiai. Na mindegy.) de nem kell nagyon aggódnom, hogy elég jók lesznek-e a kisfiam számára, mert úgysincs hely egyikben sem. Akkor most mit csináljak? És mi még az ország elitebbik feléhez tartozunk lakóhelyünket, tanultságunkat, ismerettségeinket és anyagi lehetőségeinket tekintve. Mi talán fogunk találni olyan megoldást,  amivel kb. elégedettek leszünk. De mi lesz az összes többi gyerekkel és a családjukkal? Vagyis mi van velük? És akkor még a cigánygyerekekről, ami a másik szívügyem, nem is beszéltem: arról beszéljen ez a nóta itt. Na jó, mindjárt sírok. Nem tud valaki egy jó kis iskolát? Vagy pár milliárdot, vagy csak milliócskát adni a fent említett jó célra?  Na jó, ha nem lesz semmi, maradunk az oviban, ott legalább mindenki cuki, jó az oktatás, és egész nap puszilgatják a gyerekeket, csak sajnos nem 23 éves korukig.