Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2014. november 29., szombat

Suli-ovi-mese-miegyéb

Már meg se kísérelek szabadkozni, inkább elmesélem nagyjából, hogy mi újság van.
A Jancsi iskolás lett, ami neki is nagyjából olyan szintű váltás volt, mint egy sima gyereknek az ovi és az iskola között. A kuckós, fetrengős, sokat zanélős, mesélős, marhulós ovi helyett, székben kell ülni sokat, és figyelni kell a tanítónénikre, énekróán már van dalszöveges kotta, képnyelven, és minden adandó alkalommal meg kell nyomni egy gombot vagy egy táblát, hogy mit választ, mit üzen stb. Ez már iskola. Ami nem változott, hogy itt is csupa aranyból van minden dolgozó szíve, itt is imádják a gyerekeket, itt is van azért móka és kacagás, de több a feladat. Amúgy pedig nem teljesen tudom, mi van, mert az első két hétben voltam csak ott, azóta nem. Annyi biztos, hogy a Jancsi a kis kócos szőke fejével, sármos mosolyával és örökös jókedvével elég hamar csók-király lett a suliban. Ilyeneket tudok viszont,  hogy a múltkorjában ügyes volt MATEKON, mert megmutatta, hogy melyik a sok, melyik a kevés. Meg, hogy tanul számítógépezni, és hogy mindenre azonnal jelentkezik, bár ez az oviban is így volt már. Az első pár hétben éreztem is, hogy kicsit meg van telve az egésszel, sok új ember, új gyerek, új hely, új dolgok, úgy figyelt, hogy majd kiesett a padból (van kis padocskás iskolaszéke), kicsit reszketeg is lett tőle, ezért ki is hagytunk pár napot, hogy nehogy beteg legyen, amitől gyorsan beteg is lett, de aztán kisimult. Azóta is sima. A Jancsiról azt tudom elmondani, hogy egy nagyon türelmes, jóságos csodálatos nagyfiú. És nemsokára szemüveget is kap. Jézusom, de cuki lesz benne!  Elképesztő hogy milyen kiegyensúlyozott, pedig nem tibeti hangtálakat hallgat a fárasztó iskolanapja után itthon, hanem a két sikítozó és üvöltöző kistestvérét.
A Miska ovikezdése, nem volt ilyen gördülékeny. Ő nagyon durván mély vízbe lett dobva, mert úgy került oviba, hogy előtte még a játszótérre se nagyon volt hajlandó menni, ha mégis mentünk, akkor vagy haza akart jönni vagy mellettem ült végig. Nagyon vagány gyerek is tud lenni, de a kortársai, főleg a rohangáló ordibáló fiúk, nem töltik el bizalommal. Gondolom az oviban vannak azért ilyenek, ami rendjén is van (szerintem). Ő, ha a gyerekek azt mondják neki, hogy nem játszhat egy játékkal, akkor nem érti, hogy ezt most miért mondták, és szomorúan elballag (nem mintha itthon nem ugyanezt csinálná a Vicukával). Már megtanítottam neki, hogy de játszhat, mert azt nem a gyerekek mondják meg, hogy játszat-e, hanem ő, és meglepő módon, meg is szívlelte a jótanácsomat, megmondta nekik, hogy játszhat. Olyan bátor! az persze szívszaggató, amikor bőg, hogy ne menjek el, én meg elmegyek, ilyenkor nagyon komoly dilemmáim születnek azzal kapcsolatban, hogy egy gyereknek az-e a jó, ha mindenképp beillesztjük a társadalmoba vagy, ha addig tutujgatjuk otthon, amíg neki arra szüksége van. Erre a választ azóta sem tudom, de azért a Miska se üvölt már minden reggel az oviban, csak amikor felkel megkérdezi, hogy kell-e ma mennie oviba, és megadóan elfogadja a választ. Nem szereti még az ovit. Remélem majd fogja. Állítólag okosabb és komolyabb, mint a többiek, ami miatt nehezen találja a helyét és a kenyeres pajtását. Szófogadó és ügyes és okos, és szorgalmas és megfelelni vágyó, minden jókisfiús tulajdonságot kihoz magából az oviban, cserébe itthon kibírhatatlan. Leveri rajtunk, hogy elveszejtettük a sűrű erdőben. Remélem, meg fog bocsátani. És egyáltalán nem lehet neki olyan mesét mesélni, amiben egy csepp konfliktus, veszedelem vagy szomorúság van. Árva mesehősök legszigorúbban kizárva! Farkas? Soha! Karóba húzzák a Zöld Péter fejét, ha nem bújik el a királylány elől? Mama! ezt soha többé ne meséljed! Viszont képtelen marhaságokat nagyon szeret hallgatni, olyan meséket kell neki költenem, amiben mindig valaki elmegy a Jutka levesezőjébe (Jutka a nagymamája) valamit eszik és valami történik vele. Mihály nagy sztár a halandzsa nevek és az ehetetlen levesnevek kitaláláséban, például elmegy a Jutka levesezőjébe a Frukka Zslukka, a Fányőr Püer, Cumika  Erika, Bulukkó Anikó, és még sokan mások, és esznek egy jó patkányos csatornás koszmosz levest, vagy epres hagymás paradicsomos csokilevest, vagy zoknis egeres sütőtöklevest, hogy mi történik, azt pedig én mondom. Amúgy a Jutka levesezőjében igazából finom levesek vannak. Döglött patkány is csak a mi kertünkben volt, nekem kellett kidobnom. Erről nem akarok beszéni. És az egérről se, aki élt.
Szóval a Mihályka lelke kicsit jobban megrozzant, de ha visszaemlékszem, a Jancsi is totál ki volt akadva az ovikezdésen, őt nem tudtam letenni az ölemből például hónapokon keresztül, mert  beindult a kapaszkodós Monroe reflexe, amitől mindig nagyon sírni kezdett. Akkor ez nem is állt össze ennyire, hogy az ovi miatt van, csak úgy félig meddig. Hát ilynek ezek a kis fiaim.
A kislányom pedig szintén egy valódi kis csudálatos teremtés. Annyira lenyűgözően bájos, és vicces és okos. Megy, utánoz mindent, magyaráz a kis szavaival. Az alapszókincsében megtalálható szavak a krém és a cipő (kém kém  és cim cim), mert ő egy igazi hölgy, aki a laptop kábelt és a felmosó rongyot is sikkesen a nyaka köré tudja vetni, és még ezek is jól állnak neki, és válogat a cipők között, mert ő nem vesz fel akármit, szól, és hogy ne felejtsük el bekrémezni. Közben fecskendővel eteti a Jancsit, elég haladó finommotorikával,  mandarin héjjal borítja be a lakást, táncol és cukiskodik, őrületbe kergeti a Miskát, mert mindenbe belenyúl és kitúrja  a kincseit. De már vannak igazi testvéries pillanataik, amikor a Miska az olvasólámpája alá bújik egy kötettel, a Vicuka, felikállt, hogy könyv könyv, és mellé ül egy máski könyvvel, amit fejjel lefele lapozgat, este meg befekszik a Jancsi mellé, takarót követel (kany kany) és jól érzi magát. A Miska mellé nem fekhet, mert ő lerúgná a fejét. tökéletesen étkezik egyedül, úgy kanalaz, mint egy hercegnő, és nem lehet etetni, mert mindent ő akar csinálni (én én). Ja és van egy retikülje, amit az alkarján hord. Száraz falevél és egy szívószál van benne, azt hiszem. Néha azt érzem, hogy kibírhatatlanul cuki, máskor csak kibírhatatlan, mert nem lehet lerázni, de attól nem félek, hogy ez így fog maradni. Már pontosan látom, hogy hogy fogja rámcsűrni a szobája ajtaját, mert nem engedem el a dizájner drog diszkóba 2028-ban, pedig mindenki ott lesz az osztályból. Annyira jelentőségteljesen tud már most, ilyen fiatalon, dolgokat a földhöz vágni, hogy ez biztos tökélyre fog még emelkedni nála.
Jaj, annyira cukik mind a hárman és annyira fárasztóak.
Kiderült számomra, hogy többen azt képzelik rólam, hogy tökéletes anyuka vagyok, ez talán azért lehet, mert ilyen kedélyesen tudok írni a gyerekeim hülyeségeiről, de ez megtévesztő, ez nem jelenti azt (egyáltalán), hogy nem szoktam velük torkom szakadtából üvöltözni, hogy nem beszélek olyanokat, hogy nem nézhetsz mesét, ha nem hagyod azonnal abba a testvéred fején való taposást, nameg, hogy hagyjál már békén könyörgöm, hadd aludjak már/még/egyáltalán, miért nem lehet engem békén hagyni már végre! Meg még egy csomó ilyen mondat, amit az interneten össze szoktak gyűjteni csokorba, hogy ezeket ne mondd a gyerekednek, ha azt akarod, hogy később ne adjon majd nyugdíjas otthonba. Nem vagyok erre különösképpen büszke, de nagyon nagy lelkiismeretfurdalásom sincs. Az őszinteség híve vagyok. És nagyon nagyon szeretem őket, valamint verni sem szoktam őket, szóval talán nem lesz nagy baja a lelküknek. Majd, ha nem lesz velük ennyi bajom, kedvesebb leszek hozzájuk, megígérem.

És az is van, hogy kicsit néha már dolgozom is, de csak szárnyat próbálgatok, mesefoglalkozásokat tartok a CókMók mókáin. Ez egy csudálatos kezdeményezés, örülök, hogy belekeveredtem.
A minap pedig mesét mondtam a Celluxszal hetven mozgássérült kisgyereknek a mozgásjavító suliban, utána festettünk meg barkácsoltunk velük, és annyira cukik voltak, a végén kiabálták, hogy vissza vissza és megtapsoltak minket! Az volt a fura, hogy nekem ők mennyire nem tűntek mozgássérültnek. (Mivel például krosszoztak a kerekesszékeikkel a folyosón és beszéltek, meg ollóval vágtak) Nyilván azért mert nekem van egy ilyen kis Jancsim, aki náluk sokkal minősítettebb eset. De hogy milyen relatív minden! Amúgy nem volt rossz érzésem,  hacsak annyi nem, hogy kár, hogy nem járhat ebbe a suliba a Jancsi, ami pontosan hat percre van tőlünk gyalog.
De közben örülök, hogy oda jár, ahová, kicsit messze van ugyan, és nem is krosszozik a folyosón, de helyben táncolni nagyon jól tud, és mostanában a hanga is megjött, azt mondogatja, ahogy adoda és hogy nna. Már nem csak annyit tud, hogy hőőő. És itt a Blissben, remélem, megtanítják úgy kommunikálni, hogy az egyértelmű legyen, és majd csak úgy nyomja a számítógépet, és világgá posztolja a csodálatos gondolatait. Akkor majd írja helyettem a blogot, és nem lesznek ilyen negyedéves kihagyások.