Tulipánból paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán.

2011. január 31., hétfő

Wikkendház

Na, elkezdődött az építkezés, semmi időm nincs írni, csak kerülgetem a malteros vödröket álló nap.
Kérdeztem a Jancsit, hogy hol szeretne házat. Víz mellett a hegyekben óhajtott egy palotát. Szombaton itt is járt egy nőkből álló kőművesbrigád, és felhúztak egy házat a Jancsinak meg a Miskának dobozokból. Kemény munkájukért cserébe a saját maguk által hozott süteményt szolgáltam fel nekik uzsonnára.
Köszönjük! Köszönjük, Imola, Panni, Rebeka, Zsófinak!!! A fiúk imádnak a kunyhójukban tartózkodni azóta is, minden hétvégét ott töltenek.
A Jancsi feladata az volt, hogy a gördeszkáján elszállítsa az építőanyagot az építési területre.










Ezt körülbelül nulla lelkesedéssel meg is tette, aztán míg a munkások építkeztek, végképp kiakadt, mert a Zsófi fuvolaszóval próbálta még szebbé tenni az eseményt, aminek én nagyon örültem,de a Jancsi két taktus után sírvafakadt. A végén még nem lesz zenész, hiába is igyekszem.

Meg nem bírta elviselni az építkezéssel járó felfordulást. Ez tulajdonképpen igen megnyugtató, normális reakció. Beázik a tető, kopognak a kalapácsok, üt az ütvefúró, káromkodnak a culágerek, kinek kell ez?
Azért közben megtanulta, hogy mi az ablak és mi a tető papírháznyi méretekben.


Na de mikor felépült a ház, nagy lett ám a boldogság, János vidáman beköltözött és élvezte a háza falára rendezett vetítést, majd befogadta a tücsköt télire, aki végigaludta az egész építkezési szezont.
Fogták egymás kezét a sötétben. (Erről nem sikerült képet csinálni).
És ezzel koránt sincs vége a házas kalandoknak, csak mivel most először próbáltam szöveget és képet is feltenni ide, rengeteget bénáztam, csúnyábbnál csúnyábbra tördeltem, ahelyett amit akartam, ezzel ment el egy csomó időm. Így a többi kép és kaland majd jön holnap.

2011. január 27., csütörtök

A Miska

A Miska, hát neki még a hasamban megmondtam, hogy elő ne merjen jönni hamarabb, ha jót akar (nála már gondoltam az ilyesmire), úgyhogy bentmaradt. Az ő élettörténete hála a jó égnek egyelőre tök unalmas és hétköznapi. Megszületett, hazajött, éldegél köztünk boldogan. Nagyon jó, hogy ő van. Először is mert jó, hogy van, és pont, mert ő a Miska! Másodszor mert sok jó dolgot hozott magával: ő egy kapocs a sima emberek világához, ő egy csodálatos terhesség és születés, aminek köszönhetően már nem megyek át az utca túlodalára, ha terhes nőt vagy kisbabát látok, és hát végül, de nagyon nem utolsó sorban, ő a Jancsi testvére, akivel vállt vállnak vetnek majd az életben.
A Jancsi már most nagyon megszerette a Miskát, odafordul hozzá, tapogatja, mostmár olyan óvatosan, amit simogatásnak lehet nevezni, valamint rengeteget nevetgél a Miska vicces beszólásain. A Miska pedig sok jó viccet mond, aranyoskodik, és maximális figyelmet követel. Egyáltalán nem könnyíti meg a Jancsi órarendjének betartását, de nem is ez a feladata, majd hülye lenne. Szerintem jól csinálja, nem hagyhatja, hogy a háttérbe szoruljon, és ez rendjén is van így. Édes kis pofa!

Helyzetjelentés meg a szokásos sok köszönöm

Gyűlnek már a házas dolgok. Megjött az első szállítmány sóliszt tégla, Imola vályogvetette őket. Az egyik legnagyobb köszönet illeti őt! Van kivágható látásfejlesztő házunk Vikitől, sok munkagépes képünk Judittól, és rengeteg házas és bútoros Katitól, plusz háztartási hangok, plusz versek és mondókák. Hálásan köszönjük a fájl feltöltéssel töltött órákat! Kaptunk Verától zenéket, ezeknek nincs köze a házakhoz, de az nem baj, tegnap elég nagyot táncoltak rá a fiúk, köszönjük! És köszönjük a linkeket és az ötleteket is mindenkinek, akiket nem is tudok felsorolni név szerint. Ja és köszönjük a hó és hegyek témakörben készített videót Uliczki S.-nek, melyet mindenképp fel fogunk használni még e télen.

Cellux múltamra és jövőmre való tekintettel az 'inkább készítsük el ebből-abból, mint vegyük meg' megoldásokat választottam, így a fényűző kínai játékok helyett kartondobozból, sólisztből és sima extrudált kukorica kukacokból lesznek a kismalacok házának falai. Farkas el nem fújja! A rengeteg kép kinyomtatása felett remélem szemet húny a Földbolygó. Majd tavasszal rendezünk kertész zsúrt, faültető pikniket vagy valami ilyesmit, hogy jóvátegyük. Szóval hellyel-közel egyben a pakk, szombaton már építkezni fogunk.






2011. január 24., hétfő

A Jancsi sztori

Írok azért valamit a Jancsi múltjáról is, így kicsit teljesebb lesz a kép. Egyáltalán nem szívesen elevenítem fel a kezdeteket, azért írom csak le, mert amikor én voltam abban a helyzetben, hogy kősziklával a gyomromban kapartam az inkubátor falát, és emésztgettem az orvosoktól hallottakat, esténként folyton csodatörténeteket kerestem a neten koraszülöttekről, melyek azt bizonyították, hogy van remény. (Egyesszámban beszélek, mert Olinak tök más volt a túlélési stratégiája.)
Mondjuk a miénk részben csodatörténet, részben olyan, amivel az orvosok ijesztgetni szokták a frissen koraszülteket, hogy rossz esetben még ez is lehet. De már rég rájöttünk, hogy nem a zárójelentésekbe írt borzalmas orvosi szöveg szerint kell értékelni, hogy micsoda kisfiunk van, hanem rá kell nézni arra a vigyorgó fejére és kész. Ígytehát remélem, hogy csodálatos rémtörténetünkből erőt tud meríteni, akinek épp szüksége van rá.

A Jancsi egy borzalmas rémes tavaszi vasárnap hajnalban született, bátran állíthatom, hogy életem legborzalmasabb napja volt. 24 hetes és 5 napos terhes voltam, ő pedig 730 gramm. Mint utóbb megtudtam, (akkor nem figyeltem oda) azzal hogy ő ennyi idős volt, és tüdőérlelő injekcióra sem volt idő, mintegy 5% esélye volt az egyáltalán túlélésre. Jött is csőstül kb. az összes koraszülött szövődmény. Ezeket semmi kedvem részletezni, csak sorolom: a legnagyobb fokú agyvérzés, ami a skálán létezik, ennek folyományaként agyvíz elvezetési zavarok, ennek következtében shunt (de csak jóval később, eddig 3 shuntműtétje volt, reméljük, több nem is lesz), NEC, azaz bélperforáció, hashártyagyulladással, ez 2 műtéttel végződött, de közben több rettegést okozott, mint amennyi gond végül lett belőle, ezt elég jól megúszta. A Botallo vezeték nem zárult, ezért szintén megműtötték (az valami szív ügy, a magzati és a kinti keringés eltérései miatti gebasz). Mindeközben folyamatos lélegeztetés lélegeztetőgéppel, ami borzasztó rosszat tesz a tüdőnek ( 7 hónapig volt lélgeztetőépen, az nagyon nagyon sok), alig volt aki el tudta képzelni, hogy valaha lekerül a gépről, de lekerült, utána még jó másfél évig oxigént kapott, itthon is, de nyár óta már az se kell neki, már csak a tracheostomája van meg, ami remélhetőleg, előbb utóbb szintén csak rossz emlék lesz. És akkor a légzés témakört is kipipálhatjuk. A szemei sem úszták meg, az egyikről részben levált a retina, a másikat lézerezték. Kapott mindenféle fertőzéseket, nem számoltuk, rengeteget és sokszor súlyosakat. Tényleg egy lyukas petákot nem adtak volna sokszor az életéért. Egy héttel az első szülinapja előtt jött haza először a kórházból. Aztán rá 3 hónapra még 3 és fél hónapot kórházban voltunk, akkor már én is vele mentem. 2009 októberben jött haza, ekkor kapta meg végre a végleges shunjét, ami az agyvíz elvezetést biztosítja azoknak, akiknek ez pl egy agyvérzés következtében magától nem működik. Amíg ez nincs rendezve addig különféle átmeneti megoldások vannak, amik tök fertőzésveszélyesek és egyáltalán nem jelentnek stabil állapotot.
Nem akarok bulvársokkolni, de hát ez volt, ez a Jancsi kis rovott múltja. Eleinte nem is értettük, hogy miért pont a Jancsi az, az összes koragyerek közül, aki a legtöbb slamasztikába keveredik, és hogy miért vagyunk ilyen szerencsétlenek. Aztán rájöttünk, hogy azért mert ő olyan helyzeteket élt túl, amit papírformaszerint nem kellett volna neki, aztán ezektől nyilván legyengült, és a következő fa is pont rá tudott esni, és így tovább. Úgyhogy inkább büszkék vagyunk rá, tök nagy csoda hogy él, hát még hogy ennyit vigyorog. És tudom, hogy vannak 430 grammosan született gyerekek, akiknek kutya baja, de ők rohadt nagy mázlisták. Ebben semmi logika, és igazságosság nincs. Valaki megússza valaki nem. Ezen az ember agyal egy darabig, aztán rájön, hogy felesleges. Alapszabályok, hogy tilos hasonlítgatni, illetve attól rettegni, hogy mi lesz. A mindennapokat kell csinálni. Először túlélni napról napra, aztán tenni a tőlünk telhető legjobbat, legtöbbet napról napra, és örülni minden megtett milliméternek. Iszonyú nagy boldogság tud lenni még 5 perc lélegeztetőgép nékül, ami elég bizarrul hangzik, de így van. Amikor életben először lekerült a gépről, épp valami huszáros menetelős őrület volt a Felvonulási téren, a kórház mellett, akkor nekünk teljesen úgy tűnt, hogy mindenki őt ünnepli, annyira boldogok voltunk. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy még úgy sem egymerő keserv az élet, hogy a kisfiad egy dobozban fekszik sípoló gépek közt. Ez roppant tanulságos dolog egyébként.

A kórházban töltött idő alatt a Jancsi csövek között feküdt, rengeteget aludt, ha az ember nem nézte őt egész nap árgus szemekkel, túl sok rakciót nem láthatott tőle. Az első pillanattól kezdve beszéltünk, meséltünk, szavaltunk és énekeltünk neki, később vastag kötetekkel járultunk az inkubátorához, és volt kis mp3 lejátszója, melyen én daloltam neki, Oli meg mesélte a sárkányölő Jánosos meséket, és Mozart is rajta volt a kis playlistjén. Közben minduntalan az orvosok és nővérek fülét rágtam, hogy adják már a kezembe, ez 7 hetesen történt meg először, de aztán rendszert csináltunk belőle. Hát én abban biztos vagyok, hogy pl. ezek miatt élte túl azt a sok szarságot. Meg mert szuperhős. És persze nyílván az orvosok és nővérek erőfeszítéseinek és felénk való jószándékának köszönhetően is. Sok csodálatos ember kezei között volt a Jancsi, még ha olykor annyi rosszat is voltak kénytelenek mondani rá. Ilyenkor nem annyira figyeltünk. De a többit köszönjük itt is ezúton is, mindig is!
7 hónapos korától Dévény terapeutát fogadtunk mellé a kórházba, és ilyen olyan lámpákkal próbáltuk a vizuális érdeklődését felkelteni. Ez volt a korai fejlesztése. Kicsit türelmetlenül vártam már, hogy mikor lehet normálisan nekiugrani, mert azt azért tudni lehetett, hogy minden téren fejlesztésre lesz szüksége, a hülye idő meg csak telt, mi meg a kórházban senyvedtünk haszonos időtöltés helyett. Nem mintha gyógyulni nem volna hasznos, de hát én türelmetlen típus vagyok. Biztos ezzel akarta nekem a türelem leckéjét megtanítani a magasságos jóég.
Egy éves elmúlt a János, mikor először mosolygott, és reagált egyértelműen arra, hogy beszélünk hozzá, addig is láttuk, hogy figyel, de ezt már más is láthatta, nem csak a szerető szülői szemek. Azóta szerencsére egyfolytában vigyorog, és szakadatlanul elvárja, hogy beszéljünk hozzá, de legalábbis adjunk ki valami hangot, amin nevetgélhet. Ez volt az első kapcsa felénk és a külvilág felé, és szerintem ez is marad a legfontosabb, a hangok. Lehetne mondjuk zongorista, én annak örülnék a legjobban, de majd eldönti.

Az elmúlt egy év pedig a fejlesztések útvesztőjében való bolyongás, illetve a boldogságos összeszokás és ismerkedés jegyében telt. A fejlesztésekről majd írok, de ez most épp elég hosszú lett.

2011. január 22., szombat

Az elfoglalt anya kollektív köszönetet mond

Na hát ez szuper! Éppen így képzeltem! Szeretlek titeket ismert és ismeretlen emberek!
Most egy pár sor szabadkozás következik:
Annyi mindent írtatok kommentek és e-mailek formájában, hogy titkárnőt kéne fogadnom, hogy mindenre olyan illőn reagáljak, mint, ahogy a kommentek és levelek írói megérdemelnék. De ez sajnos nem fog menni, mert napjaim Jancsi húzás-vonás-okosítással, és Miska szoptatás-pelenkázás-dögönyözéssel telnek, néha eszem, tök ritkán alszom is, meg ilyenek, szóval nem tudok, annyi e-mailt és kommentet írni, mint amennyit szeretnék, viszont senki kedvét nem szeretném azzal szegni, hogy válasz nélkül hagyom, amit írt. Ezért egy csomó mindenre egy füst alatt mondok nagyon nagyon nagy köszönetet! Remélem mindenki hallja! Mindent elolvastam, minden linket megnéztem, forrnak a fejemben az ötleteitek, mappákban sorakoznak a linkek, képek s mondókák. Ahogy a csillag megy az égen. Konkrét tárgyak megkaparintása és programok egyeztetése ügyében azért jelentkezni fogok pillanatokon belül.
Aztán úgyis dokumentálni fogom, hogy hogy fogadta a Jancsi a házas témát és, hogy miket csináltunk. Naná! Minden itt lesz ilusztrációkkal. A Jancsi édes kis pofája, ahogy örül az új tudományának és a tornabéli sikereinek, és a Miska aranyos bámuló kis fejecskéje, ahogy asszisztál. Meg a sok felépített ház.

Van még valami:
Az elmúlt két és fél évben, jártunkban keltünkben a kórházak, gyerekfejlesztő egységek és a kibertér háromszögében, találkoztunk egy csomó családdal akik, így vagy úgy, hasonló cipőben járnak, mint mi a Jancsival. Csodálatosan erős, folyton küzdő, kreatív emberek, akik nem keseregnek a sorsuk felett, hanem mennek, mint a tankok előre a gyerekeikért, és hozzáteszem, nem ám lógó orral, hanem órisi szeretettel a szívükben, mert a nem sima gyerekek tündérek mind (nem tündériek, hanem tündérek!). Mi elég sokat kommunikálunk egymással és adjuk-vesszük a sok információt. Én ezt a blogot nekik is felajánlom, kincsesbányának, hogy segítőkész embereket és kutyákat ismerjenek meg , másoknak már feleslegessé vált játékokat stoppoljanak le, és szuper ötleteket merítsenek. Megpróbálok valamiféle elosztó szerepet vállalni ezügyben. Remélem, ettől csak még lelkesebb lesz minden segíteni vágyó!
Néhányuk blogját ki is tettem oda oldalra. A tőlük érkezett ötleteket és képeket pedig ezúton is köszönöm!


2011. január 21., péntek

Megvan az első téma!

Megkérdeztem a Jancsit (választhatott az általam megadott opciók közül), hogy mi érdekelné.
Azt felelte, hogy a HÁZAK.
Szóval, akkor szükségünk lenne pár kőművesre, téglára, egy üres telekre és egy építési engedélyre. Köszi!

Na de félre a hülye tréfával:
Ezen már sokat gondolkodtam, hogy ennyire nagy dolgokat, mint egy ház, hogy lehet megmutatni a Jancsinak, aki se nem látja egészében, se bejárni nem tudja saját erejéből. Szerintem ezért érdekli, mert hallja, hogy ház, meg itthon, meg hazamegyünk, és fogta már meg a ház falát, és százszor bejártuk már a házunkat ölünkben a Jancsival. Tudja, mikor érünk haza, amit vízszintes szteptánccal és füligmosollyal szokott ünnepelni, és fogott már játékházikót is a kezében, de lehet, hogy még mindig nem érti pontosan, mi ez az egész ház dolog.
Egyrészt kéne azzal foglalkozni, hogy hogy épül egy ház (tégla, dömper, habarcs, markolóautó, alapkiásás, stb) másrészt számba kéne venni, hogy miféle épületek és milyen különböző házak vannak, és hogy milyen a ház belülről (szobák, bútorok ilyesmi).
Van egy csomó ötletem:
Az alap, hogy minden témában kellenek jó kontrasztos képek A4-es méretben, továbbá dalok, mondókák, és mesék. Egy amerikai farm típusú babaházunk már van, de szerintem több féle épület is kéne kicsben. Kéne olyan kis minitéglás minihabarcsos házépítős játék. Azoknak a tégláknak a pakolászása pont jó készhasználat fejlesztés lenne. Olyat hol lehet kapni? És az egyszerhasználatos vagy szétszedhető? Legónk van, de az nem tetszett neki. Kellene kis markolóautó meg daru meg dömper is! Kölcsönbe is elég. Cserébe plüssállatokat tudok felajánlani vagy matchboxot, mert ezekből túl sok van.
Kéne együtt kuckójellegű házat építeni mosógépes dobozból, és belakni. (Celluxék!!) Kéne egy házibulit rendezni, kéne pár doboz sör (jaj, csak hülye tréfa megint). Valamint elég jó lenne elmenni egy igazi nagy építkezésre, témazáró kirándulás gyanánt.
És még biztos el tudnám ragadtatni magam, de szívesebben dobom most fel inkább nektek a labdát:
Még még ötletek, dalok-versek, A4-esre formázott kastély és kalyibafotók, betonkeverős nagybácsik jöhetnek!
Szeretném a házas témát jövő hétfőn el is kezdeni, de legkésőbb rá egy hétre. Ez az első házifeladat kedves mindenki.

Utóirat: tök jó, már van kb. 101 terápiás kutyánk. Erre mindenképp foglalkozást alapozunk! Engedjetek ezen még gondolkozni kicsit!



2011. január 20., csütörtök

Arcokat is társítok, édes kis pofákat


Mint a 101 kiskutyában

olyan most ez. Én csak, gondoltam bátran (mert én nem is vagyok exhibicionista), de szerényen, kiteszem a facebookos ismerőseimnek a linket, elég egyelőre ennyi, erre az ugatólánc széjjelkürtöte, hogy Jancsika és családja segítségért folyamodott a neten. Félreértés ne essék, ez tök jó, csak zavarbajöttem! Még sose írtam blogot, egyszer fogok neki, és így híre megy, mitagadás, elpirultam.
És akkor most ezúton reagálok a kommentekre is:
Köszönjük nagyon a kedves reakciókat itt, egyéb virtuális felületeken és a valóságban, nagyon nagyon jólesnek!
Az összes azonnali ajánlatot pedig jól megjegyezzük!
Én úgy képzeltem, hogy pár napon belül előrukkolok egy konkrét témafelvetéssel, és ehhez kapcsolódón kérdésekkel s kérésekkel, és akkor jöhet minden. És senki ne vegye zokon, ha még nem élek a felajánlásával, csak most épp az a lényeg, hogy életemben először próbálok összeszedett lenni, és tematikus, és rendszerezett. Így például a gitárt akkor fogjuk nagy szeretettel elfogadni, amikor a rock és egyéb együttesekről tanulunk, a nemezelést meg, mondjuk, a kézműves mesterségek hetén fogjuk kipróbálni. A terápiás kutya szuper, az már bennem is felmerült, jó hogy rögtön olvas minket egy! Remélem a mi kutyánk, aki maga szorulna inkább terápiára, beengedi majd.
Fú! már most alig várjuk hogy mindezekre sorkerüljön!


2011. január 19., szerda

A Felhívás

Azt már most látom, hogy ehhez kevesek vagyunk így: én egyedül, mint állandó, és Oli meg a többi rokon, mint részidős munkatárs. És különbenis, én hülye csak most jövök rá, hogy nem kell izolálódnunk csak mert a Jancsit fejleszteni kell, és emiatt senkire és semmire nem érünk rá, mert ez mindennél fontosabb. Mindennél fontosabb, az biztos, de valahogy úgy kéne csinálni, hogy közben minket is érjenek impulzusok a világból és megmaradjanak az emberi viszonyaink.

Ezért lettem most blogger, hogy együttgondolkodhassak újra, mert én abban vagyok jó, hogy együttdolgozzak és együttgondolkozzak, úgy leszek lelkes és kreatív és úgy lesz energiám véghezvinni a terveket.
Pártoljatok, segítsetek, motíváljatok!

Szőjünk terveket! Találjuk ki együtt, hogy miket tanítsunk meg a Jancsinak, és hogyan, és honnan szerezzünk kitömött egeret vagy igazit. Építsünk együtt reciklált kartonból palotát, és vágjunk ki három nyulat cipősdobozból (ez utóbbit, Cellux barátnőim különösen vegyétek magatokra)!

A Jancsi nem sima gyerek, és a nem sima gyerekek szülei olykor segítségért folyamodnak.
Mi szellemi és baráti és támogatást szeretnénk kérni abban, hogy a Jancsi megismerje a világot, mi pedig a világ részei maradjunk.
Eddig nem nagyon kértünk tőletek segítséget ezügyben, mert azt gondoltuk, hogy mindenkinek megvan a maga rengeteg dolga, és pergő élete, de én most arra is rájöttem, hogy ezzel mindenki jól jár. Így megmaradnak, és nem tűnnek el a szülőség süllyesztőjében, olyan pótolhatatlanul csodálatos barátaitok, mint mi. Ha még nem vagy a barátunk ezúton azzá lehetsz (páratlan lehetőség). És ami a lényegek lényege, ezúton segíthettek egy tök aranyos kisfiúnak abban, hogy szuper jófej önálló felnőtt legyen. Sőt, nem is egynek, hanem kettőnek, mert itt van a Miska is, aki mindebből egyáltalán nem fog kimaradni, hanem hasznot fog húzni belőle. De még milyet!
Még gyorsan leszögezem, hogy senkitől nem várunk el semmilyen ígértet és elköteződést. Ha épp van ötleted, írd meg, ha van időd és kedved gyere el, és segíts barkácsolni, ha van egy felesleges kitömött majmod, törött csellód, fél kiló agyagod, add kölcsön, ha óriási zenegyűjteményed van tárd elénk. Csak amennyihez kedved s erőd van. És mi nagyon hálásak leszünk. És köszönjük!

Nemsokára jövök az első témakörrel és kiírom az ötletbörzét! Addig meg mondjátok, hogy milyen a terv!


A Terv

Meg akarom mutatni a Jancsinak a világot, szeretném, ha attól még, hogy nem látja jól, és nem tudja magától bejárni, valahogy mégiscsak megismerné. És azt is szeretném, ha szívesebben csinálná a mindenapi feladatait.
Azt gondoltam ki, hogy tematikusan fogom fejleszteni. Mondjuk egy hétig vagy kettő - ezt még ki kell tapasztalni - minden, teszem azt, a bogarakról és rovarokról szólna. És akkor ezen a héten mutatok neki bogaras képeket, mesélek bogaras meséket, énekelek rovaros dalokat, szerzek egy őrült gyűjtőtől gombostűre szúrt lepkéket megtapogatni, ha kúszunk hangyák leszünk, ha labdán gurulunk ganalytúrók, ha ide-oda gördeszkázunk mézet gyűjtünk, és még sok minden ilyesmi.

A Jancsi:

Miket tud a Jancsi?
  • Édes pofa, és rendkívül életignelő, a nap 75 százalékában fülig ér a szája.
  • Hallás: a hallása nagyon jó. Mitöbb kiváló.
  • Látás: a látása ezzel szemben nem túl jó - nem tudom pontosan mit láthat, ha képeket mutatok neki örül, és nyúl is dolgok után, úgyhogy látni lát az biztos, de nem lát túl messzire, és hogy milyen részletesen lát, azt sem tudjuk igazán.
  • Finommotorika: nyúl a dolgokért, és tapogatja őket, de a két kezével nem fog meg egyszerre tárgyakat (igazából egy kézzel is nagyon nehézkesen), nem manipulál ily módon a kezeivel.
  • Nagymozgás: noha egyre ügyesebb és erősebb a János, a fejtartása még hagy kívánni valókat maga után, és mivel ez minden további nagymozgás alapja, helyetváltoztatni meg ilyesmiket még nem tud, és ülni se. De lejtőn le tud kúszni és gördeszkán hasalva is halad.
  • Beszéd és kommunikáció: mivel gégekanülje van, ezért maga fejlesztette hangkészlete van a hagyományos hangszálas változat helyett: cuppog, kattog, krekeg, de kezd már kis hangszálas eredetű hangokkal is próbálkozni. Kommunikálni választásos alapon tud - én mondom a lehetőségeket minden empátiámat latbavetve, ő választ úgy, hogy a kezét a táblán vagy a karomon odateszi, ahol az adott válaszlehetőséget megjelöltem.
  • Beszédértés: ért egy csomó mindent teljesen biztosan, és nem teljesen biztosan (én azt hiszem) hogy minden ért, ha hozzá intézzük a mondandónkat, szép tiszta beszéddel.

Egyebek:
  • imádja, ha foglalkoznak vele, utálja, ha nem
  • nagyon büszke magára, ha véghezvisz valami ügyességet, és imádja, ha dicsérik, dicsérettel elég jól le lehet venni a lábáról
  • borzasztóan hálás minden új információért a világról
  • a tornában kitartó és hősies
  • a tudományok és a kezei használata terén kevésbé kitartó, mindig valami újjal kell előrukkolni neki, hogy felkeltsük az érdeklődését vagy rávegyük egy-egy mozdulatra

...és itt jöttök ti a képbe tádámm dádámm dádámm

Ehhez kellett az, hogy...

... a Jancsi stabilan és működő shunttel itthon legyen (ez már több mint egy éve pipa), kellett az, hogy elvigyük különféle fejlesztő szakemberekhez: gyógypedagógusokhoz, gyógytornászokhoz, sámánokhoz és egyéb orákulumokhoz, és meglássuk, hogy a Jancsi mit szól mindezekhez, fejlődik-e tőlük, szereti-e őket, ilyenek. Aztán kellett az, hogy ezeken túllépve, a sorstárs szülőktől új útmutatásokat kapjunk filozófiai és praktikus értelemben is. Majd kellett az, hogy a tőlük származó információ óceánból kiszűrjük azt, amivel tudunk és akarunk kezdeni valamit. Kellett az, hogy a Jancsit sokkal jobban megismerjük, és kellett az is, hogy a mindennapokban felmérjük, hogy mi az, amit tényleg meg tudunk csinálni, és mi az amit csak szeretnénk, de sose sikerül. És azán már csak az kellett, hogy leessen nekem a tantusz. (Mindjárt mondom a lényeget, csak le akarom vezetni szép nettül.)

    2011. január 17., hétfő

    Hahó! Hé! Heló! ...

    - Kiáltott fel Fr. - Kéne egy kis összefogás, egy kis fejösszedugás, felpörgés! Kéne egy kis segítség a házunk táján! Elfáradtam, kiapadtam, elszigetelődtem, plusz elősanyásodtam. Pedig rengeteg a dolog, és nem tűr halasztást. Akkor most részletezem is:

    Nagyon régóta azon töröm a fejem, hogy hogy-mint kéne a Jancsit fejleszteni úgy, hogy az a leghatékonyabb legyen, de neki is élvezet legyen és nekünk is. Erre egyáltalán, de egyáltalán nem könnyű rájönni ugyanis. Nekünk legalábbis nem volt az. De most azt hiszem, megvilágosodtam.