Születésnapi árnyak

A Jancsi harmadik születésnapja, azt hiszem tökéletesen sikerült! Egyébként a sok hányattatásunk ellenére, azt elmondhatom, hogy János nem töltött több születésnapot kórházban, mint egy sima, átlagos gyerek (hacsak nem otthonszülöttekről beszélünk). A szülinapjain mindig itthon volt. Legyen is ez így mindig, és kiegészíteném még annyival, hogy az év összes többi napjára is ezt szeretném, (az összes év összes napjára). Köszönöm!
Szóval. A születésnapján minden úgy volt, ahogy a születésnapos óhajtotta. Mi nem volt tehát: torna, meg lejtőzés, meg elmenős programok, és gyerekzsúr. A Jancsi egy olyan öregúr lesz, aki szeret otthonmaradni és pizsamában újságot olvasni, és rázza a botját, ha az utcán gyerekek hangoskodnak.
Na de vissza a szülinapra. A következő dolgokat óhajtotta csinálni, és mindet csináltuk is, hisz lestük minden kívánságát: sétálni a nagymamájával, focizni a Miskával a kertben, Oli-Jancsi, Miska-Mama(Fruzsi) felállásban (7:4 oda). De a Sári (a raszta hajú játékos) is segített egy gólt kivédeni, úgyhogy majdnem 8:4. A Jancsi nagyon tud örülni a góloknak. Erről viszont nincs kép.
Aztán volt ajándékozás, tortaelfújás, tortamegnyalogatás, Halászjutka a szülinapi slágerével és nagy öröm (ezeket nem kérdeztük, hogy akarja-e, voltak és kész, nem volt apelláta). Kapott tornaeszközöket, egy új, nagyobb tornalabdát, és sárga rugós szamarat, kapott egy új házat a régi helyett, mert az igazából csak egy doboz volt, és nem volt kidíszítve, ez a mostani meg egy szép és nett domesztikált doboz, ami nem doboznak néz ki. Kapott ismeretterjesztő könyveket, merthogy múltkor a bolhapiacon pont egy könyves standnál rogytunk le a Jancsival és ezeket szúrtam ki szemközt. Az egyik címe az, hogy Az ember. Mi kell még ennél több? Kapott élethű plüssállatokat, duplót, és kap zenei ajándékot, de az még nem futott be, várjuk nagyon. Arról még lesz szó. Kapott ruhadarabokat és és mit még... egy piros autót, de azt inkább szerintem Oli kapta saját magától.
Ez itt az új ház teteje, nem egy új íróasztal vagy billentyű nélküli piros zongora:
Aztán volt táncikálás az új házban, és este, amikor végre valahára sötét lett (hülye nyári időszámítás), a nap fénypontjaként, egy születésnapi ünnepi árnyszínházi előadás, ahol a Jancsi születését, és első 3 évét feldolgozó hepiendes rémmesét tűztünk műsorra. Ebben a hős János kis házikóját elfújja a tornádó, és üres marokkal kell átkelnie a rengeteg erdőn, ahol farkasok, sárkányok, szörnyetegek, óriáskígyók és egyebek támadnak rá.
Úgyismint a négyes fokozatú agyvérzés
a nekrotizáló enterokolitisz

meg az alattomos BPD
de ő két kismadár pártfogó segítségével, mindent túlél, mindenkit lekaszabol,
és harci sérülésektől megrogyva kissé, de vidáman egyesül a családjával egy zöld réten. Aztán az újjáépített házikóba új lakó költözik, aki sokkal szerencsésebb, mert nála a meteorológus előre szól, hogy vigyázzon a tornádóval, vigyáz is, és az ő házát nem fújja el a szél, így aztán neki nem kell farkasokkal kardoznia kard nélkül, hanem mehet egyenesen a rétre a családjához.

Ez a történet röviden, és most, hogy évforduló van, kicsit gyakrabban jut eszembe a kelleténél. Meg az is eszembe jut minden nap, hogy de kár, hogy nem inkább ma van a Jancsi születésnapja.

De tavasz van és süt a nap és még szerencse, hogy nem decemberben szültem kora, mert akkor még a nap se süt és pártfogó madarak se csivognak. Így most igazából tök jól vagyunk, a Jancsi füligvigyorral éli napjait, és minden reggel kilovagol a sárga csikóján, amit elneveztünk együtt a fantáziadús Paci néven, merthogy a Jancsi kedvenc vicce az, hogy HA-PCI és a Paci majdnem ugyanilyen vicces. De ő választotta ezt a nevet, én felajánlottam több hasonlóan kreatív lehetőséget. Még kockacukrot is adott neki, nagyon szereti.
És csomót lehet vele mostanában beszélgetni, amiből kiderült, hogy jó volt a születésnapja, tudja, hogy 3 éves, a legjobb a foci és az árnyszínház volt, és azt is tudja, hogy ő nyert a fociban, mert ő a jobb. És még számtalan más dolgot mind tud. Azt is, hogy ki fiú és ki lány. Sose téved, úgyhogy ez kipipálva. A sárga ló például lány.

Segítsüti

Közérdekű közlemény: Megint Segítsüti akció van, az eddigi két alkalommal koraszülöttosztályoknak gyűjtöttek, most a Down-szindrómás gyerekek javára lehet eléggé jól kinéző sütikért licitálni.

Boldog születésnapot

drága Fánkocska! Isten éltessen sokáig!

Terepgyakorlat

Na, ma itt volt a 40 tagú család, mert halmozódtak a születésnapok. Úgyhogy a Jancsi majdnem mindenkiről megtanulta, hogy fiú-e vagy lány. Szigorúan arcot és fejet tapogattunk, nem erkölcstelenkedtünk. Akik a fütyi és punci keresőszavakkal találtak ide, csalódottan távozhatnak. Mindössze annyi történt, hogy megnéztük, kinek sima az arca és kinek borostás/szakállas/bajuszos, (mondjuk kellett volna előre szólnom a férfiaknak, hogy ne borotválkozzanak meg olyan szépen). Hajakat és csattokat taperoltunk, na és volt egy kicsike kis fodros szoknya is. Továbbá meghallgattuk, hogy kinek vékony és kinek mély a hangja. Aztán volt teszt is, hogy tudja-e a János, hogy ki fiú ki lány, és tudta. A szagolgatás nem ment olyan jól, mert senki se pacsulizta eléggé tele magát. Majd ezt legközelebb. Most születésnapi ajándék gyártással töltöm még az időt, hogy az árnyszínház műsorára születésnapi mesét tűzhessünk. Szerdán lesz a Jancsi három éves! Na erről még lesz szó.

Még mindig emberek

Mitagadás, elakadtam ezzel a nagy falat témával, kicsit a télvégi energia alultengés okán is. És most újra feltettem e kérdést a Jancsinak, hogy miről tanuljunk reménykedve abban, hogy mostmár végre az autókat vagy az erdő állatait választja, mert az olyan könnyű volna, de ő továbbra is kitartott az emberek mellett. Emiatt, mondjuk, nagyon büszke vagyok rá, észrevette, hogy az anyukája hót lusta, és megpróbálta elbliccelni az emberek témakört, de nem hagyta.
Szóval, gondoltam, szűkítsük a kört:
-Jancsi, mit akarsz tudni az emberekről? A testrészekről tanuljunk? vagy érzésekről, hogy szomorú, vidám? vagy hogy fiúk, lányok, gyerekek, felnőttek?
-Fiúk, lányok, gyerekek, felnőttek.
Teljesen jogos, ez a legérdekesebb! Csak én egyáltalán nem számítottam rá, hogy nehezített pályán kell majd egyszer elmagyaráznom , hogy mi a fiúk meg a lányok közti különbség. Most komolyan, mit csináljunk? Mutogassak neki képet fütyiről és punciról? Vagy tapogassunk? Az még jobb!
Mondjuk hangokat biztos fogok mutatni, női-férfi, baba-gyerek-felnőtt-öreg hangokat. De például ezt nem fogom tudni normálisan képekkel illusztrálni, mert annyira nem lát részletesen, mint amennyire kicsi a különbség valójában ezek között a csoportok között.
Vagy tanítsak neki nemi sztereotípiákat? Hát ezért vettem fel gender tanulmányok kurzust az egyetemen? De mindentől föggetlenül, a nemi sztereotípiák simán nem fedik a valóságot, és ezért sem fogom őket megtanítani.
Aztán itt még nincs vége, azt is el kell magyaráznom, hogy hogy lesz kisbabából kisgyerek és abból meg felnőtt. (Van valami Kispál szám, aminek ilyesmi a szövege, az melyik?) És ha szerencsém van még azt is elmondhatom, hogy hogy lesz a kisbaba.
Ez utóbbiakhoz két dolgot már kigondoltam, és ez a közelgő szülinapja miatt éppen aktuális is. Egy, hogy el akarom vele játszani a születést, és a hasban levést, valahogy szépen békésen, ahogy lennie kellett volna.
A másik meg egy mese arról, ahogy ő született, árnyszínház módra. De nem inkubátorok meg lélegeztetőgép lesznek a szereplők, hanem János a rettenthetetlen, aki átvág a rémek lakta rengeteg erdőn, kard, páncélzat és ló nélkül, majd némileg miszlikbe aprítva megérkezik az erdőn túli mezőre, ahol a két kismadár, akik kivezették az erdőből, ezerjófűvel összetapasztja (ezt elég sokat meséltem neki, főleg, amíg terhes voltam a Miskával). Ezzel párhuzamosan viszont csinálok neki egy könyvet a születésről és a felnövésről jó kontrasztosan és érthetően, olyat kicsit, mint a Sehány éves kislány csak nem lágy pasztelszínekkel.

Ezek a terveim, de kérlek titeket emberek, akiknek például van olyan gyereke, aki már feltette ezeket az arcpirító fiú lány, gyerek felnőtt kérdéseket, mondjátok, hány évesen kezdik el a gyerekek ezeket kérdezgetni, és miről jut az eszükbe, és ti például hogy magyarázátok el? És a ti gyerekeitek mondandójából például, mi derül ki, hogy nekik ez hogy van a fejükben? Nem arról van szó, hogy ötletem sincs és zavarban vagyok, csak szeretnék kicsit tájékozódni és összeszedni tippeket, mielőtt összehordok hetet havat. Vagy iszonyúan túlbonyolítom?

Hogyan csináljunk árnyszínházat, ha akarunk

Kértétek, vagy nem kértétek, akinek nem inge, ne vegye magára. Leírom, hogy aki szeretne ilyet csinálni, megtehesse. Igazából az előző bejegyzést úgy terveztem, hogy beleszövöm a színházkészítés lépéseit is, de elragadott a szentimentális hév, és véletlenül elfelejtettem.
Szóval, Jutak biztos jobban el tudná mondani, de azért én is meg merem kockáztatni.
Kell egy pausz papír vagy valami hasonló homályosan fényáteresztő lap, lehet tejüveg is vagy plexi, az tartósabb. Ha papír, akkor ki kell jól feszíteni egy valamilyen keretre, ez lehet kartondobozból például. Hogy mekkora, az ízlés dolga.
Innentől kezdve pedig mindent, ami szerepelni fog a darabban fekete kartonból kell kivágni, (ahol világos részt akarunk, ott legyen lyuk, pl szemek vagy egy almafán az almák, ilyesmi).
Ha csak egy hátteret szeretnénk, akkor azt celluxszal vagy valami később leszedhetővel kell ráfixálni a vászonra, ha cserélhető díszletet akarunk, akkor minden különböző hátteret egy külön pauszpapírra vagy sütőpapírra kell ragasztani és ezt cakkumpakk kell ráragsztani a vászonra könnyen leszedhetően, és cserélgetni. Mi most úgy csináltuk, hogy egy hosszú sütőpapíron jöttek egymás után a helyszínek, és húzni lehetett, és mindig az aktuális színt odacelluxoztuk gyorsan.
A kivágdosott szereplőket és kellékeket pedig hátulról hurkapálcával vagy gallyakkal érdemes felszerelni, úgy hogy az merőleges legyen a szereplő síkjára (errőlvan kép az előző bejegyzésben), így aztán azt ennél fogva jól oda tudjuk nyomni a vászonhoz és mozgatni is könnyen tudjuk. (Ezt ragasztópisztollyal lehet a legstabilabban odaerősíteni, de kedves Celluxék ha van alternatív ötletetek azt kommentáljátok már ide, kérlek!) Extra tipp: Jutka csinált egy mozgatható kezű sünt is, úgy, hogy a karját jancsiszöggel szerelte rá külön, külön kis hurkapálcával a karon, hogy annál fogva mozogjon.

Aztán kell egy sötét szoba, kell egy lámpa, amivel az egész miskulanciát hátulról megvilágítjuk. Mi elég tákolmány módon oldottuk meg a színpad felinstallálását, két székkel megtámasztottuk a képkeretet, de majd szerelünk rá támasztékot. A bábmesterek pedig a színfalak mögött nyomkodják a vászonhoz a dolgokat és játsszák a mesét. (Minél jobban oda kell nyomódnia cuccoknak a vászonhoz, mert akkor látszanak jól.) Ezen kívül minden a határtalan fantáziátokra van bízva. Ez így érthető, vagy csak nekem, mert én a saját szememmel láttam, hogy készül?

De amúgy meg tök jó lenne egy jó nagy árnyszínházat készíteni, egy szép, jól kigondoltan megrendezett mesével, zenével meg minden, és előadást csinálni a bicebóca társaknak illetve minden kedves érdeklődőnek. Én nagyon benne lennék! Jutakka? Cellux? Bicebócák? Többiek?

Árnyszínház

Hát az árnyszínházról csak a legnagyobb elragadtatás hangján tudok szólni. Az árnyszínház csodálatos volt!
Jó szokásomhoz híven, a Jancsit már egy napja hergeltem, hogy huhúú jön az árnyszínház, hű meg hűha, meg hű, de jó lesz, jaj de várjuk. Úgyhogy jaj de vártuk is. És akkor eljött a péntek délután, és betoppantak végre a csodakezű barátnőim, Jutka, Panni, Zita, és a nagybáttyak Maxi és Ricsi (nem az én nagybátyáim, a fiaimé) és nekiveselkedtünk az árnyszínház készítésnek. Először lementünk a pincébe kartondobozért, hogy majd az lesz a színház, de helyette egy cirádás képkerettel tértünk vissza, az lett a filmvászon kerete. Nem holmi doboz! Aranyozott képkeret! A pincénk olyan, mint egy tök jó padlás. Aztán ebbe a keretbe kellett befeszíteni a pauszpapírt, de már kitaláltuk, hogy a maradandóság és a minőség jegyében, vagy tejüveget vagy valami hományos plexit fogunk beletétetni legközelebbre.

Mindeközben kikérdeztem a Jancsit, hogy mit szeretne megtekinteni az árnyszínházban.
- Jancsi! Mit csináljunk meg neked a vetítésre, egy régi mesét vagy egy újat?
- Régit.
- Melyik mesét a Háromnyulakat, a Sün Balázst, az Gyémántfélkrajcárt vagy valami mást?
- A Sün Balázst.
Tényleg ez a kedvence, nem vitás. Bár a Vackort kifelejtettem, de azt majd a szülinapjára kap meglepetésből.
Úgyhogy gyorsan sorra vettük a helyszíneket, kellékeket, szereplőket.
(Erdőszéli tölgy töve, poros út, szomszéd tölgy, vándorbatyu, ásó, ház és kalyiba, éjre éj és napra nap, Sün Balázs, többi sünök.)
Valamiért eszembe jutott megkérdezni a Jancsit, hogy hogy menjen a Sün Balázs világgá gyalog vagy autóval, de kb. hülyének nézett, és mondta hogy gyalog, viszont a sün testvéreknél már arra szavazott, hogy babakocsin menjenek, úgyhogy az úgy is lett.
Aztán Jutkacsutka nekiállt pauszpapírt feszíteni és rajzolni, mi meg vágtunk.

Közben persze szórakoztatni kellett a fiúkat, de a Jancsi annyira várta, hogy mi fog történni, hogy teljesen felajzva kalimpált és vigyorgott, a Miska pedig szemlélődött, példás karkitámasztással.
Közben megmutattuk a Jancsinak számítógépen, hogy hogy néz ki egy ilyen árnyjáték, na erre teljesen kiakadt, mert azt hitte, hogy ennyi az egész, és ő ennél valami sokkal extrábbra számított (ezt empatikus feleletválasztós módszerrel derítettem ki, először azt hittem, hogy a zenétől ijedt meg, de nem, hanem csalódott volt, és emiatt én nagyon büszke vagyok rá, hogy ő ilyet is tud). Meg kellett nyugtatnom, hogy ez nem az, amire annyira vár, csak várjon tovább türelemmel.
Aztán a fiúkat aranyos tisztára sikáltuk, klakkot-frakkot vettek, kaptak kicsike kis csokornyakkendőt

(ezalatt a szorgos nézőtéri dolgozók a szobát színházteremmé alakították), majd átvettük a tiszteletjegyeket és elfoglaltuk helyeinket. A Miska rögtön közölte, hogy ő fütyül az egészre, adjak neki inkább enni, és háttal az előadásnak tejeszacskót zörgetett a nézőtéren, végig. János viszont ámult-bámult, vigyorgott, különösen a szereplők meghajlása és taps résznél, ez mondjuk már a Miskát is érdekelte. Az előadás varázslatos-csodálatos volt.


A Miska mikor már jóllakott meredten bámulta a színpadot, a Jancsi pedig, az est hátralevő részében, önkívületi állapotban lelkendezett, annyira boldog volt, hogy azt hiszem, zizegett körülötte a levegő. Boldog volt, hogy jöttek emberek és neki csináltak valamit, ami ráadásul ennyire szép volt, és ő is látta, mert megfelel minden szuperlátásfejlesztő kritériumnak, és ráadásul a kedvenc meséje... hát annyira örült, hogy a teljes elragadtatás hangján sóhajtozott álló este. Rengeteg mesét meg kell még így csinálni és időről időre előállni egy előadással. De semmiképp sem akarjuk elcsépelni, maradjon ez ilyen kis csoda, aminek ennyire lehet örülni. Köszönjük szépen nagyon, drága Jutakocska és drága többiek!

Idáig süllyedtem

Ha a Miska tinédzser lesz, és majd reggel 5-kor jön haza valami sötét mulatóból, az biztos, hogy hétkor keltem, és megy ki füvet nyírni. Most reggel háromnegyed hétkor, amikor már másfél órája ébren vagyok MIATTA, máson sem jár az eszem csak a bosszún.

Pikk pakk

Meg is volt a sérvműtét. Még ha nem lennénk harcedzettek, akkor is igazán semmiség lett volna, ráadásul, tekintettel arra, hogy régi kórházi törzsvendégek és tiszteletbeli rezidensek vagyunk, még ma haza is jöhettünk. A Miska hősiesen tűrte az étlen szomjan várakozást, csak addig volt kiakadva, amíg a műtősök el nem vitték, a műtőasztalon, a beszámolók alapján, már hangosan nevetgélt. Ezzel persze kivívta a helyiek szimpátiáját, mert nyilván,a többi gyerek, aki tudja, hogy miért van ott , az mind keserves arcot vág, csak az ilyen kis oktalan csecsemők viháncolnak egy műtőben. De amúgyis, a Miska iszonyú bájos kis pofa, és ezt nem csak én, a szülőanyja, gondolom így, tehát igaz. És hősies és bátor, amit a Jancsitól örökölt.

Ezalatt a Jancsi dupla nagyanyai felügyelet alatt állt, Dévény tornára ment, majd idehaza megtanult segítséggel jobbra fordulni, ami azért nagy szám, mert eddig csak balra volt hajlandó, a másik iránytól sírnia kellett mindig.
Továbbá eljött meglátogatni minket kórház kapujáig, aztán víg cuppogások közepette haza babakocsikázott a szikrázó napfényben, és semmi köze nem volt az egész kórház ügyhöz, azon kívül, hogy meglátogatta a rokonait, hozott nekik narancslevet és egy csokor virágot, aztán jól hazament a dolgára. És ez csodálatos.
Most, hogy mindjárt három éves , átbillent a mérleg, és életében már többet volt itthon, mint kórházban!

Most pedig, hogy itt a tavasz ígérete, felélesztem lelanyhadt lelkesedésemet és újra belecsapunk a tematikus okosodásba, mert mostanában inkább csak tornáztunk az egyszerűség kedvéért. Mindenesetre pénteken árnyszínház érkezik az otthonunkba, amit nem tudom, hogy kell lefényképezni, de meg fogom próbálni.

Valóra válik egy álmom

Amikor a Jancsival már a koraszülött intenzíves és egyéb intenzívosztályos idők után, még jó három hónapot a sima csecsemő osztály kivételezett magánszobájában tölthettünk, nagyon sok sima anyukát láttam ott a sima kis hörghurutos vagy hasmenéses kisbabájával.

Na akkor a vágyaim és álmaim odáig terjedtek, hogy bárcsak én is egy, a sima gyerekével fel-alá sétálgató anyuka lehetnék, ott kint a kórházfolyosón, nem pedig egy bonyolult anyuka a magánlakosztályban az oxigénre és egyéb csövekre kötött kisfiával, aki (nem a kisfiú, én) lehetőleg próbál inkább senkivel sem beszélgetni, mert túl bonyoult. És, láss csodát, a jövő héten valóra válhat ez az álmom! Kórházba megyünk a Miskával sérvműtétre (ugyanoda). Ott mehetek majd vele fel-alá a folyosón, és beszélgethetek a többi anyukával arról, hogy hány kiló, és jaj bekakilt, és hogy hasról hátra fordul-e már meg minden ilyesmi hülye kismamás téma. Persze mostmár egyáltalán nem ez az álmom, de azért nagyon köszönöm, hogy teljesülhet. Biztos jól érezzük majd magunkat, szem előtt tartva, hogy volt nekünk már ott mennyivel rosszabb is. Mondjuk, a Miskát ez nem fogja vigasztalni, de őt majd én fogom.